Többször írói álnevet használt munkássága során, például J. Bayrd, B. Darton, E. Girdo, C. Green, E. Ralph,[2] A. Rodriguez, E. A. Rodriguez, C. Rodriguez, E. A. Rodry, C. Thompson, E. Thompson, M. Thompson, P. Thompson, G. Wilcox, C. Wreen, C. Wrenn, C. Hamilton, P. Hawker, Roderich.
Életpályája
A budapesti Színiakadémián 1929-ben megszerezte színészi, majd 1930-ban rendezői diplomáját. A Nemzeti Színház ösztöndíjas tagja lett, majd Kolozsváron játszott. 1935-ben, a Magyar Rádió tízéves jubileumára meghirdetett hangjátékpályázaton első díjat nyert Gárdonyi Géza Isten rabjai című művének feldolgozásával. Ugyanebben az évben a Magyar Rádiónál helyezkedett el. 1933-tól számos bűnügyi és kalandregény szerzője, amelyek főként álnéven jelentek meg a Tarka regénytár és a Nova könyvkiadó irodalmi sorozatában. 1936-tól lektor, rendező. 1945-ben részt vett a rádió újraindításában, majd főrendezőként dolgozott az 1948-as nyugdíjazásáig. Tudományos-fantasztikus regényei révén mint író, a TTIT Asztronautikai Bizottságának egyik alapító tagja volt (1956) 1988-tól regényeinek nagy része új kiadásban jelent meg.
Barsi Ödön - az ismeretlen író (magyar nyelven). katherines-bookstore blog, 2010. szeptember 7. „Pályáját színészként és színházi rendezőként kezdte ...” – Barsi Ödön élete és munkássága, bővebben
Katherine Grey: Barsi Ödön regényei (magyar nyelven). katherines-bookstore blog, 2013. december 31. – a szerző könyveinek, illetve a neki tulajdonítható művek teljes listája (90 tétel)