A Bakony keleti peremén, Fejér vármegye északnyugati részén fekszik. Határa hullámos dombvidék. Északon a Vértes, keleten és délen a Bakony mellári fennsíkjának mészkő- és dolomitgerincei határolják. A környék legmagasabb pontja a Hársas-hegy. A település főutcája a 8209-es út, amely a központtól északra torkollik bele a Zirc és Mór közt húzódó 8216-os útba; a falu nyugati részén fekvő Mecsérpuszta településrészt csak ez utóbbi út érinti.
A községen két patak is átfolyik, a Bakonycsernyéről Balinkán át Fehérvárcsurgóig folyó Gaja-patak és egy Mór-Bodajk irányú kisebb vízfolyás. A kettő Székesfehérvár előtt, Szárazrétnél egyesül. Az évi közepes csapadékmennyiség a községben 656 milliméter. Nagyobb felhőszakadások és a kora tavaszi hóolvadás alkalmával előfordul, hogy a patakok aránylag kis keresztszelvényük miatt nem tudják elvezetni a nagy mennyiségű vizet, és nagy területeket elárasztanak.
Története
Balinka már a vaskorban is lakott hely volt, és a rómaiak is megtelepedtek a környéken. A Gaja-patakon épített, tekintélyes méretű duzzasztógátaikat régészek tárták fel a település közelében.
A falu nevét fennmaradt oklevelek már 1187 körül említik: 1193-ban Boynka, 1230-ban Boinka, 1232-ben Boyanca, 1275-ben pedig Boyonka alakban. 1187-ben királyi várbirtok volt, ekkor Eufrozina királyné adományozott itt egy eke földet a fehérvári kereszteseknek; adománylevelét III. Béla1193-ban megerősítette.
II. András király a falut valamikor 1230 előtt a Csák nemzetségbeliMiklósnak adományozta, de 1230-ban Béla herceg, mint felesleges adományt, visszavette tőle. 1228-ban és 1231-ben Miklós másik itteni, Moys nádortól vásárolt földjét fiára, Izsákra hagyta. 1232-ben Miklós II. András királytól megkapta azt a balinkai részt, amelyet előzőleg a király egy Basileus nevű ember Gergely nevű fiának adott, s amelyet minden oldalról a keresztesek földje határolt.
1275-ben az oklevelek Balinkát Eszély faluval írják határosnak.
A település a török időkben elnéptelenedett. A 17. században a Szapári család birtokába került, amely németekkel telepítette be.
Balinka több mint 160 éven keresztül bányászfalu volt. Környékén az 1800-as években kőszenet találtak, s 1842-ben a gróf Szapáry családszénkitermelő aknát nyitott. A bányát az 1970-es és 1980-as években az eocén program keretében még továbbfejlesztették, de 2003-ban bezárták az egykor a lakosság zömének munkát és fűtőanyagot adó utolsó környékbeli széntelepet is.
A bányászat megszűnése után nőtt a falu idegenforgalma: a Gaja-patak völgyének és szurdokainak szépsége egyre több kirándulót vonz. Az elhagyott bányászlakások egy részét a természetjárók kulcsosházakká alakították át.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 79,6%-a magyarnak, 0,4% bolgárnak, 6,2% németnek, 0,5% románnak mondta magát (20,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 34,7%, református 5,3%, evangélikus 4,3%, felekezeten kívüli 21,9% (32,5% nem nyilatkozott).[14]
2022-ben a lakosság 85,6%-a vallotta magát magyarnak, 3,5% németnek, 0,3% cigánynak, 0,2% szlováknak, 0,1-0,1% bolgárnak, ukránnak és románnak, 3,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 23% volt római katolikus, 5,8% református, 5% evangélikus, 0,1% ortodox, 1,1% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 17,2% felekezeten kívüli (46,6% nem válaszolt).[15]
Itt születtek, itt éltek
Rédl Rezső piarista tanár, botanikus Balinka Nagygyónpusztán született 1895. február 1-én.
Képgaléria
A 8209-es út kiágazásának előjelző táblája a 8216-os út balinkai szakaszán Szápár felől
A 8216-os út Balinkánál, jobbra a 8209-es út betorkollása
.svg)
