A nyíri homok és az érmelléki feketeföld határterületén, Hajdú-Bihar vármegye északkeleti szélén, a román határ mellett, a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet közelében fekszik a megyeszékhely Debrecentől 34 kilométerre keletre.
A szomszédos települések a határ magyar oldalán: észak felől Nyírábrány, északnyugat felől Vámospércs, nyugat felől Újléta, dél felől pedig Álmosd. Határszéle keleten több mint 14 kilométer hosszan egybeesik az országhatárral. A legközelebbi települések abban az irányban Érsemjén(Șimian), Érkenéz(Voivozi) és Érselénd(Șilindru).
Megközelítése
Északi határszéle közelében halad el a Debrecentől a nyírábrányi határátkelőhelyig vezető 48-as főút, így az ország távolabbi részei felől ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. Központja azonban csak egy mellékúton érhető el, a Vámospércs-Álmosd-Létavértes közti 4806-os úton.
A hazai vasútvonalak közül a települést a Debrecen–Nyírábrány-vasútvonal érinti, amely közigazgatási területének északi szélén halad át, központjától mintegy 8 kilométerre. A vasút Szentannapuszta megállóhelye az északnyugati határszéle közelében van, de a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget a Bagamértól közúton északnyugati irányban nagyjából 11 kilométerre lévő Vámospércs vasútállomás kínálja.
Története
Első fennmaradt írásos említése 1281-ből való, Bagomer néven. Első tulajdonosa a Gutkeled nemzetség volt. Az akkoriban még létező környékbeli kisebb falvaknak mára csak a nevük maradt fenn, Bagamér azonban már a 17. század elején népes településnek számított több mint ezer lakosával, amikor 1611-ben Báthory Gáborhajdú vitézeinek adományozta. A kiváltságlevél nyomán kishajdúvárossá vált. A török időkben elnéptelenedett, s a 18. századbanjobbágyokkal telepítették újjá. 1848-ig egymás mellett működött a jobbágy- és a nemesi község elöljárósága.
Tulajdonosa egészen 1945-ig a váradi káptalan volt. 1871-től nagyközség, de e címet 1952-ben elvesztette és csak 1971-ben kapta vissza, amikor összevonták Álmosddal. 1990 óta a két község ismét külön önkormányzattal működik.
2001-ben a település lakosságának 91%-a magyar, 9%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[11]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,6%-a magyarnak, 15,9% cigánynak, 0,5% románnak, 0,3% szerbnek mondta magát (9,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 5,6%, református 50%, görögkatolikus 7,1%, felekezeten kívüli 15,7% (19,2% nem válaszolt).[12]
2022-ben a lakosság 90,9%-a vallotta magát magyarnak, 12,4% cigánynak, 0,2% németnek, 0,2% szlováknak, 0,1% szerbnek, 0,1% románnak, 0,1% ukránnak, 0,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 38,5% volt református, 2% római katolikus, 6,7% görög katolikus, 1,7% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 14% felekezeten kívüli (36,6% nem válaszolt).[13]
Györgyegyháza mára már eltünt település, a 16. században beolvadt Bagamérba.
Az akkor még kialakulófélben lévő település nevét a fennmaradt okiratok közül egy 1282. évi határjáró oklevél említi először. 1292-ben terra Georgy, 1313-ban Zentgurg, 1327-ben Györgteleky, 1374-ben Giurgehaz vagy Gurgedhaza, 1543-ban Gergfelde írásmóddal szerepel az oklevelekben.
A falut a Turul nemzetség érmelléki jobbágysága alapította a 13. században, de a feltételezések szerint régebbi település lehetett, a tatárjáráskor pusztulhatott el, majd újratelepítették.
A falu 1313-as Szentgyörgy névváltozata valószínűsíti, hogy a védőszentjéről nevezték el.
Györgyegyháza sohasem volt népes falu, többnyire csak egy-két házból állt. A 16. században aztán végleg beolvadt Bagamérba, mára már csak puszta.
