Andrássy család (1649)

A család sírboltja a tarcali temetőben

A nemes Andrássy család egy régi magyar köznemesi család volt. A 18–19. században a család több tagja politikai és gazdasági befolyást gyakorolt a Zemplén vármegyei Tarcal mezővárosban, ahol számos műemlékvédelem alatt álló és műemlékvédelem alá javasolt épület köthető a nevükhöz, mint például a tarcali Andrássy-kúria és a település külterületén található kishomokosi Andrássy-kastély.

A család ma élő leszármazottainak nagy része jelenleg is Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében él.

A család rövid története (17–18. század)

Első ismert ősük Andrássy Gergely volt, aki a források szerint a 17. század derekán részt vett a Radoszin és Sárfő között fosztogató oszmán portya rajtaütésében, amely katonai szolgálatáért III. Ferdinánd magyar király nemesi rangra emelte őt és családját.[1] A címeres nemeslevél Pozsonyban, 1649. május 4-én kelt. A nemeslevelet a Sáros vármegyei nemesi közgyűlés 1650. január 12-én hirdette ki[2] – ebből arra következtethetünk, hogy a család ez idő tájt Sáros vármegyében élt.

A 17. század második felében a Heves és Külső-Szolnok vármegyei Túr mezővárosba, majd a Szabolcs vármegyei Prügy községbe költöztek.[3] Egy 1704-es összeírás arról számolt be, hogy Gergely egyik fia, ns. Andrássy István, jómódú, hatökrös gazda volt; másik fia, ns. Andrássy Péter, pedig a Rákóczi-féle mozgalomban mint kuruc katona harcolt.

A 18. században a családnak három ágát tartjuk számon: a prügyi ágat (†kihalt 1844-ben), a dadai ágat (†kihalt 1791-ben) és a tarcali ágat; a század közepén – 1749 körül – az előbb említett Andrássy István unokája, ns. Andrássy (III.) Mihály (–1783), a Prüggyel szomszédos, de már a Zemplén vármegyei közigazgatás alá tartozó Tarcal mezővárosba költözött. Andrássy Mihály és családja hamar beemelkedett a tarcali közéletbe, társadalmi pozíciójukat előnyös házasságokkal erősítették meg – Mihály egyik fia, ns. Andrássy Ferenc (17521788), például a helyi református lelkész lányát, Bihari Klárát vette feleségül;[4] Ferenc öccse, ns. Andrássy János (17551831), pedig az egyik városi tanácstag lányát, Békési Máriát vette feleségül.[5] A két fivér közül Ferenc ága halálával 1788-ban kihalt, s csak János ága az, amely máig virágzik.

Feltételezhetően Ferenc és János bátyja volt a 18. század második felében egyaránt Tarcalon élő ns. Andrássy (IV.) Mihály (–1795), aki Ladányi Kis Erzsébetet vette feleségül.[6] Amíg János ága számos, a helyi közéletet meghatározó karizmatikus férfit (lásd lentebb) adott a mezővárosnak, addig Mihály ága – feltehetőleg a családi javak felosztódása és az 1815–1819-es mezőgazdasági válság és éhínség következtében – nemzedékről nemzedékre fokozatosan elszegényedett és többen közülük a nemesi cím használata mellett mezőgazdasági munkásként (napszámosként vagy cselédként) dolgoztak. Mihály ága azonban kitartott és János ágához hasonlóan mindmáig virágzik.

A család jelentősége a tokaj-hegyaljai borvidéken

A Kárpát-medence egyik mezőgazdaságilag jelentős területe Tokaj-Hegyalja. A terület földrajzi adottságait kihasználva a helyiek szőlőművelésből, erdőgazdálkodásból és kőfejtésből éltek. Kiváló minőségű bort állítottak elő, így Tokaj-Hegyalján kereskedelmi központok jöttek létre. Több helyi község nyert el mezővárosi rangot és rendelkezett a vásártartás jogával. Ilyen volt a Kopasz-hegy szomszédságában lévő Tokaj és Tarcal is. Ez utóbbi településre költözött a nemes Andrássy család 1750 körül.

Ekkor a család mezőgazdaságból élt. Ugyan megfigyelhetünk nyitást részükről az értelmiségi kör felé – például 1829-ben a prügyi ághoz tartozó ns. Andrássy János a helyi oskola mester lányát vette el feleségül,[7] 1855-ben a tarcali ághoz tartozó ns. Andrássy Mária pedig a kenézlői református lelkészhez ment nőül[8] –, a 19. században a család mindkét ága továbbra is mezőgazdasággal foglalkozott. Ennek tanújelét adja a családi kúria (Fő utca 116.) udvarán található ódon présház. A század elején az Andrássyak még kisbirtokosak voltak és csak egy kevés cselédséggel rendelkeztek,[9][10] ám a század második felében több ága középbirtokossá lett.[11]

Az 1881 és 1890 közé tehető filoxérajárvány megtörte a tokaj-hegyaljai borvidéket is. A borvidék arculatának újjáépítésében a család három tagja emelkedik ki. Az egyik ns. Andrássy Dániel (18241892) birtokos, aki a borvidéket képviselve mint helyi termelő a millenium tiszteletére rendezett 1896-os kiállításon kiállítási érmet nyert el jelesen kezelt boraiért.[12] A zsűri kiválónak minősítette 1890. évi 4 puttonyos tokaji aszúját és 1890. évi muskotály aszúját, valamint jónak minősítette 1889. évi tarcali szamorodniát.[13] Az ő fia volt ns. Andrássy János (18631930) birtokos, akiben többek között a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács tagját és a Tarcali Hegyközség elnökét tisztelték.[14] Halála után a mintegy 7 és fél hektáros szőlőbirtokán utódai folytatták a borgazdaságot. Az ő unokaöccse Andrássy László (19162000) helyi szőlősgazda volt, aki borászati ismeretei miatt nagy tekintélynek örvendett.[15] Ő volt a családi kúria (Fő utca 116.) utolsó ura, amelyen 1997-ben adott túl. Hagyatéka számos értékes borászati segédeszközt foglal magában.

A családhoz köthető helyi épületek között több turisztikai és gasztronómiai funkciót lát el. Sokáig működött a családi kúria (Fő utca 94.) épületében az Andrássy Pincészet, illetve jelenleg is működik a Bobajka gourmet étterem, ahol tokaji és zempléni borokat is kínálnak a vendégek számára. A szintén családhoz köthető – 1886-ban a tarcali ághoz tartozó ns. Andrássy Terézia Tassonyi József szabadságolt katonához ment nőül[16] – Tassonyi-kúria jelenleg a 6 Puttonyos Borfalu épületkomplexumának része, kávézónak és borozónak ad helyet.

Dr. Andrássy Dániel (1893–1965) egykori Szabolcs vármegyei főispán portréja

A család további neves tagjai

  • ns. Andrássy József (17861833 és 1851 között): tarcali gazda, az 1809. évi nemesi felkelés Zemplén vármegyei felkelője (insurgens) volt mint lovas közvitéz.[17] Elhalálozásának körülményei nem ismertek. Felesége a hajdú családból származó nemes Dobó Borbála volt.
  • ns. Andrássy István (18241892): tarcali földbirtokos; 1833-tól a tarcali református egyházközség egyháztanácsának tagja, 1853-ban szolgálataiért az egyháztanács neki ítélte meg a szószék melletti szék ülésjogát, majd 1882-től a tarcali református egyházközség főgondnoka;[18] 1874-ben Tarcal mezőváros helyettes városbírója, 1885-ben a város városbírója.[19] Felesége Miklós Judit, aki Miklós Pál református tanító, majd tarcali városbíró lánya volt.
  • ns. Andrássy Dániel (18371905): Zemplén vármegye Törvényhatósági Bizottságának tagja,[20] tarcali középbirtokos, 1899-ben mintegy 570 kataszteri hold földje volt;[11] a 19. század második felében ő jutott hozzá az egykori Szuhay-házhoz, amely Andrássy Kúria & Spa néven jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyetlen ötcsillagos szállodájaként működik.[21] Első felesége az Abaúj vármegyei Zsarnóról származó nemes Szendrey Julianna, második felesége Papp Zsuzsanna volt.
  • ns. Andrássy Kálmán (18531937): buji református lelkész, vallás- és társadalomfilozófiai író, a Ferenc József-rend lovagja;[22] falukutató-tevékenysége nyomán több önálló dolgozatot írt, amelyeket Katona Lajos és Darányi Ignác is felhasznált publikációikhoz.[23][24] Felesége komoróczi, bicskei és császári Komoróczy Ilona volt.
  • dr. Andrássy (III.) Dániel (18931965): politikus, jogász; 1945 decembere és 1946 augusztusa között a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviseletében Szabolcs vármegye főispánja volt, de a Rajk László belügyminiszterrel való nyílt szembenállása miatt rövidesen leváltották főispáni hivatalából.[25]
  • ns. Andrássy Ferenc (19081943): noszvaji református lelkész, aki a második világháború alatt tábori lelkészi szolgálatot teljesített és 1943. január 27-én eltűnt egy doni községnél, minden bizonnyal elhunyt.[26]
  • dr. Andrássy Gábor (1958): belgyógyász, kardiológus szakorvos; a Budapesti Szent Ferenc Kórház osztályvezető főorvosa 2007 és 2021 között, valamint orvosigazgatója 2007 és 2017 között. A Magyar Páneurópa Unió Kitüntetési Bizottságának elnöke 1999-től, valamint országos elnöke 2012 és 2016 között.

A családi címer leírása

„Kék színű álló katonai pajzsot, melynek alapját zöld dombocska foglalja el s ebben teljes férfikar, melynek közepéből fehér liliom emelkedik ki, a pajzson nyugovó nyitott, illetve rostélyos hasonló emberi kart hordozó királyi koronával díszített katonai sisakot, a sisak felső részéről, illetve csúcsáról pedig egyik oldalán aranysárga és kék, másik oldalról fehér és piros sisak-takarók és szalagok a pajzs szélét szétszóródva körülfolyván magát a pajzsot csinosan díszítik” – a címeres nemeslevélen szereplő címerleírás magyar fordítása.[27]

A családhoz köthető épületek

Jegyzetek

  1. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Sátoraljaújhelyi Fiók Levéltár (MNL BAZML SFL) IV. 2001/j. Nemességi iratok – Acta Nobilitaria (1550–1845) (1937), Fasc. 17. Num 3. 2. 12–15.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  2. Kempelen Béla: Magyar nemes családok I. kötet, Aágh–Bazzendorf. Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1911.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  3. Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Sátoraljaújhelyi Fiók Levéltár (MNL BAZML SFL) IV. 2001/j. Nemességi iratok – Acta Nobilitaria (1550–1845) (1937), Fasc. 17. Num 3. 2. 12–15.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  4. Tarcal mezőváros református egyházi házassági anyakönyveinek 1781/3. bejegyzése. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  5. Tarcal mezőváros református egyházi házassági anyakönyveinek 1782/8. bejegyzése. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  6. Tarcal mezőváros református egyházi házassági anyakönyveinek 1778/12. bejegyzése. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  7. Prügyi református egyházi házassági anyakönyvek 1829/4. bejegyzése. (Hozzáférés: 2024. január 11.)
  8. Tarcali református egyházi házassági anyakönyvek 1855/13. bejegyzése. (Hozzáférés: 2024. január 11.)
  9. Tarcali református egyházi házassági anyakönyvek 1821/33. bejegyzése. (Hozzáférés: 2024. január 11.)
  10. 1869. évi népszámlálás Tarcal mezővárosra vonatkozó leírása. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  11. a b Magyarország földbirtokosai és bérlői 1899-1900. Pátria Részvénytársaság nyomdája, Budapest, 1899. 242.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  12. [Borászati Lapok, 1896. november 15., 28. évfolyam 46. szám. 730. https://adt.arcanum.com/hu/view/BoraszatiLapok_1896/?query=Borászati+Lapok%2C+1896.+november+15&pg=735&layout=s]. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  13. Borászati Lapok, 1896. november 22., 28. évfolyam 47. szám. 751.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  14. Borászati Lapok, 1930. augusztus 30., 62. évfolyam 35. szám. 294.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  15. Magyar Ifjúság, 1978. november 3., 22. évfolyam 44. szám. 9–10.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  16. [Tarcal község református egyházi házassági anyakönyveinek 1886/16. bejegyzése https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939K-RSRJ-R?i=108&cat=78505]. (Hozzáférés: 2024. január 13.)
  17. Dongó Gyárfás Géza: A zempléni nemes hadak 1809-ben (Insurgens Nobilis Turma Zempleniensis). Zemplén, Sátoraljaújhely, 1909. 11, 35.. (Hozzáférés: 2024. április 29.)
  18. A Mező Tarczali reform. gyülekezet Jegyző Könyve. Tarcal, 1829–1904. 28., 243., 596. (Megtalálható Tarcalon, a helyi református egyházközség levéltárában.)
  19. MNL BAZML SFL V. 272. Tarcal nagyközség iratai (1398) 1606−1950, c) Tarcal nagyközség polgári kori iratai 1874−1950. Közigazgatási iratok, 2. doboz 1874: sz. n., 1885: sz. n.
  20. Vármegyei Hivatalos Lap, 1905. február 2., 4. évfolyam 6. szám. 57–58.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  21. Hőgye István (szerk.): Tokaj és Hegyalja XIX. A Tokaji Városvédők és Szépítők Egyesülete és Tarcal Önkormányzata kiadványa, Tarcal, 1998. 83.
  22. Nyírvidék, 1937. április 8., 5. évfolyam, 77. szám. 10.. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
  23. lásd Kálnay László–Katona Lajos: Szabolcs vármegye népe. In: Dr. Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs vármegye. Históriaantik Könyvesház, Budapest, 2012.
  24. Nyírvidék, 1923. július 11., 154. szám. 2–3.
  25. Kozák Péter: Andrássy Dániel. Névpont.hu, 2013
  26. Szabad Föld, 1995. április 25., 51. évfolyam 17. szám. 6.. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  27. Andrássy Dániel: A székely származású, de 1650 óta Tarcalon élő Andrássy család nemesi levelének hiteles magyar fordítása. Budapest, 1963. Dr. Andrássy Gábor (1958) magántulajdonában.

Read other articles:

Suzuki CultusSuzuki Cultus 1.0 3 pintu (Jepang)InformasiProdusenSuzukiJuga disebutSuzuki KhyberHolden BarinaGeo MetroPontiac FireflyIsuzu GeminettMasa produksi1983–2003Bodi & rangkaBentuk kerangkaSedanHatchbackKronologiPenerusSuzuki CelerioSuzuki BalenoSuzuki Swift Suzuki Cultus adalah mobil sedan dan Hatchback keluaran Suzuki sejak tahun 1983 hingga tahun 2003. Suzuki Cultus memiliki nama lain seperti Suzuki Khyber di Pakistan, Holden Barina di Australia, Geo Metro di Amerika...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (مارس 2021) سرير الرعاية التمريضية (ويعرف أيضا بـ سرير التمريض أو سرير الرعاية) هو سريرٌ تم تكييفه ليلائم الاحتياجات الخاصة للأشخاص المرضى أو العاجزين. وتستخدم أسرّة الر...

 

Трансформаціяангл. RuptureЖанр фантастика, жахиРежисер Стівен ШейнбергПродюсер Моніка БакардіАндреа ЄрволіноБруно РосатоСтівен ШейнбергКрістіна Вейсс ЛуріСценарист Браян НельсонУ головних ролях Нумі РапасОператор Карім ХусейнКомпозитор Nathan LarsondМузика Натан ЛарсонДи...

Not to be confused with Bedok Single Member Constituency or Bedok Group Representation Constituency. Location of Ulu Bedok in Singapore Ulu Bedok Constituency was a constituency in Singapore that existed from 1955 to 1959. The constituency was formed in 1955, covering the areas of Bedok, Kembangan and Geylang Serai. The word ulu in Malay means remote as the eastern region of Singapore was undeveloped at that time. In 1959, the constituency was abolished. Member of Parliament Year Member of Pa...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أبريل 2019) بيل دراموند   معلومات شخصية الميلاد 29 أبريل 1953 (70 سنة)[1][2][3]  مواطنة المملكة المتحدة  الحياة العملية المدرسة الأم جامعة نورثهامبتون  ...

 

Koordinat: 1°21′8″N 103°52′19″E / 1.35222°N 103.87194°E / 1.35222; 103.87194 Persimpangan Bus Serangoon实龙岗巴士转换站 Didirikan: 12 Maret 1988 Jumlah parkiran: 9 Jumlah layanan: 15 Operator: SBS Transit Stasiun MRT/LRT terdekat:  NE12  CC13  Serangoon Persimpangan Bus Serangoon (Cina: 实龙岗巴士转换站) adalah sebuah terminal bus yang melayani Serangoon New Town di Singapura dan terletak dalam jarak berjalan kaki dari St...

Pintu Masuk Kompleks Kopasus TNI-AD dari Jalan RA Fadillah. Jalan RA. Fadillah adalah nama salah satu jalan Jakarta. Nama jalan ini diambil dari nama salah satu tentara yang adalah kapten Kopasus TNI-AD yang gugur saat menumpas gerakan Pemerintahan Revolusioner Republik Indonesia (PRRI) di Riau pada tahun 1958 yang bernama Kapten RA Fadillah Tjitrokoesoemo.[1][2][3][4][5] Jalan ini menghubungkan Jalan Raya Bogor dan Jalan T.B. Simatupang dengan Kompleks...

 

Makanan antariksa disajikan di atas nampan. Perhatikan penggunaan magnet, pegas, dan velcro untuk menahan alat makan dan bungkus makanan ke nampan. Makanan luar angkasa adalah sebuah jenis produk makanan yang dibuat dan diolah untuk disantap oleh para antariksawan di luar angkasa. Makanan tersebut memiliki persyaratan khusus agar dapat menyediakan nutrisi seimbang untuk orang-orang yang bekerja di luar angkasa, mudah dan aman untuk disiapkan dan disantap dalam lingkungan mikrogravitasi dari p...

 

1979 studio album by Kris KristoffersonShake Hands with the DevilStudio album by Kris KristoffersonReleasedJuly 1979GenreCountryLabelMonumentProducerDavid AnderleKris Kristofferson chronology Natural Act(1978) Shake Hands with the Devil(1979) To the Bone(1981) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic [1] Shake Hands with the Devil is the ninth solo album by Kris Kristofferson, released in 1979 on Monument Records. Several of the songs on the album were written by ...

Book by John Berger This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: G. novel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2009) (Learn how and when to remove this template message) G. First editionAuthorJohn BergerCountryUnited KingdomLanguageEnglishPublisherWeidenfeld & NicolsonPublicati...

 

Conseil de sécuritédes Nations uniesRésolution 1718 Caractéristiques Date 14 octobre 2006 Séance no  5 551 Code S/RES/1718 (Document) Vote Pour : 15Abs. : 0Contre : 0 Sujet Non-proliférationRépublique populaire démocratique de Corée Résultat Adoptée Membres permanents Conseil de sécurité 2006 Chine États-Unis France Royaume-Uni Russie Membres non permanents Argentine Congo Danemark Ghana Grèce Japon Pérou Qatar Slovaquie Tanzanie Résolution no 17...

 

The Church of Saint Cosmas and Damian The Church of Saints Cosmas and Damian (Croatian: Sv Kuzma i Damjan) is a Roman Catholic church on Lastovo Island off the coast of Croatia. History and description It is located in the oldest part of the town square and dates back to the 14th century. On the main altar is the painting of Saints Cosmas and Damian by the Italian Master Giovanni Lanfranco. Of the rest of the paintings, the Pietà, the work of an anonymous Venetian painter from 1545, is parti...

Karl IX của Thụy ĐiểnKarl IX by an unknown artist, NationalmuseumDanh sách quân chủ Thụy ĐiểnTại vị22 March 1604 – 30 October 1611Đăng quang15 March 1607Tiền nhiệmZygmunt III WazaKế nhiệmGustav II AdolfThông tin chungSinh4 October 1550Tre Kronor (castle)Mất30 tháng 10 năm 1611(1611-10-30) (61 tuổi)Nyköping CastleAn tángSträngnäs CathedralPhối ngẫuMaria of Palatinate-SimmernChristina of Holstein-GottorpHậu duệCatherine of Sweden (158...

 

В Википедии есть статьи о других людях с фамилиями Волынский и Флексер. Аким Волынский Имя при рождении Хаим Лейбович Флексер Дата рождения 3 мая 1863(1863-05-03) Место рождения Житомир, Российская империя Дата смерти 6 июля 1926(1926-07-06) (63 года) Место смерти Ленинград, СССР Гражданс...

 

Timur PradopoKepala Kepolisian Negara Republik Indonesia Ke-20Masa jabatan22 Oktober 2010 – 25 Oktober 2013PresidenSusilo Bambang YudhoyonoWakilJusuf Manggabarani (2010–11) Nanan Soekarna (2011–13)Oegroseno (2013)PendahuluBambang Hendarso DanuriPenggantiSutarmanKepala Badan Pemelihara Keamanan PolriMasa jabatan7 Oktober 2010 – 22 Oktober 2010PendahuluIman HaryatnaPenggantiFajar PrihantoroKepala Kepolisian Daerah Metropolitan Jakarta Raya 28Masa jabatan8 Juni ...

Computer-aided design software Solid EdgeSolid Edge screenDeveloper(s)Siemens Digital Industries SoftwareInitial release1995; 28 years ago (1995)Stable releaseSolid Edge 2023 / October 2022 Operating systemWindows 10TypeCAD softwareLicenseProprietaryWebsitesolidedge.siemens.com Solid Edge is a 3D CAD, parametric feature and synchronous technology solid modeling software. It runs on Microsoft Windows and provides solid modeling, assembly modelling and 2D orthographic view fun...

 

Kesultanan Delhiدلی سلطنتदिल्ली सलतनत1206–1527 Bendera dinasti Tughlaq menurut Atlas Katala dari ca. 1375Peta Kesultanan DelhiIbu kota Lahore (1206–1210) Badayun (1210–1214) Delhi (1214–1327) Daulatabad (1327–1334) Delhi (1334–1506) Agra (1506–1526) Agama Sunni Islam Hanafi FiqhPemerintahanMonarkiSultan • 1206–1210 Qutb-ud-din Aibak• 1517–1526 Ibrahim Lodi Era SejarahZaman Pertengahan Akhir• Didirikan 1206• Dibub...

 

The Kite Fighters First edition coverAuthorLinda Sue ParkIllustratorEung Won ParkCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreChildren's fictionPublished2000, Clarion BooksMedia typePrint, ebook, audiobookPages144 pagesISBN0395940419 The Kite Fighters is a 2000 historical children's novel that was written by Linda Sue Park and illustrated by her father Eung Won Park.[1] It was first published on March 20, 2000, through Clarion Books and follows two brothers in Korea during the 15th ce...

Расположение элементов общей циркуляции атмосферы Общая циркуляция атмосферы (атмосферная циркуляция) — планетарная система воздушных течений над земной поверхностью (в тропосфере сюда относятся пассаты, муссоны и воздушные течения, связанные с циклонами и антици...

 

2003 terror attack against the UN in Baghdad, Iraq Canal Hotel bombingPart of Iraqi insurgency (2003–2006) and Iraqi insurgency (2003–2011)LocationBaghdad, IraqDateAugust 19, 2003 16:28 – (GMT +3)TargetUnited Nations headquartersAttack typeTruck bombDeaths23Injured100+PerpetratorsJama'at al-Tawhid wal-Jihad[1]MotiveRecognition of the occupation of Iraq, and Israel, United Nations Security Council Resolution 1386 and inaction in the wars in Bosnia, Chechen and Kashmir vteLis...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!