A hangszóró története

A fizika és annak az elektromossággal foglalkozó ága a távíró továbbfejlesztésével eljutott arra a felismerésre, hogy elektromossággal hangot lehet kelteni. Hangszórónak nevezzük azokat az elektronikai eszközöket, amelyek elektromos jelet hallható hanggá alakítanak.

Számos nem elektromos hangtovábbító és -visszaadó eszközt is kikísérleteztek. Ilyen a csőben vezetett hang, a „hangtelefon” (régen például a hajókon használták), a klasszikus gramofon, stb.

Az első elektroakusztikus kísérletek között szerepelt az az elképzelés, ami a hangvisszaadást egy tekercs hangfrekvenciás mágneses terébe helyezett rezgő (hangolt) lemezkékkel szerette volna megoldani. (Ezen az elven konstruálták később a hálózati frekvenciamérő műszereket.) Hasonló lehetett a megoldás a szájharmonika kialakításához, végső soron egy tekercsbe helyezett, kissé átalakított szájharmonikáról volt szó. Ehhez hasonlóan képzelték el a mikrofont is. Noha az elképzelés alapját a hang hullámokra való felbontása adta, és ez az elv önmagában működőképesnek tűnik, a kísérletek mégsem vezettek használható eredményre.

Az első sikeres megoldások az elektromágnes működése alapján készültek. A fejlesztéseknek két fő iránya alakult ki. Az egyik mágneses elvű, azaz egy elektromágnesbe vezetett hangfrekvenciás jel hozza létre a változó mágneses erőteret, és ez hat egy mágneses diafragmára, ennek mozgása hozza létre a hangot. A másik irányzatnál egy erős mágneses térben helyezik el a tekercset (sound coil), és erre a tekercsre ható erő hozza létre a nem mágneses membrán mozgását. Ezt dinamikus elvnek, vagy az angolszász irodalomban mozgótekercsesnek (moving coil) nevezzük. A hangszóró történetének hőskorában más működési elv még nemigen merült fel, noha készültek kristályhangszórók, hallgatók és egyéb egzotikus konstrukciók: minden más megoldás vagy gyengének vagy rossz minőségűnek bizonyult.

Jelentősebb mérföldkövek

  • Az első akusztikus lépést még a múlhatatlan emlékű Nikola Tesla alapozta meg, amikor a szénmikrofon működéséről beszélt. Ezt a megoldást Bell később telefonjában alkalmazta.
  • 1874-ben Ernst Werner von Siemens adott be egy szabadalmi kérelmet az USA-ban egy magneto-elektromos készülékre. Ez egy mágneses térben mozgó tekercset tartalmazott, de hangvisszaadás céljaira nem alkalmazták.
  • 1876-ban Alexander Graham Bell szabadalmaztatta a telefont. A konstrukció egy fontos dolgot tartalmazott: a gramofonok mintájára egy kisméretű hangtölcsért. Eleinte a hallgatót mikrofonként is használták, azaz felváltva beszéltek bele és hallgatták.
  • Míg a Bell-féle megoldás inkább mágnesesnek nevezhető (lágymágneses lemezből készült a membránja), Siemens a dinamikus, azaz mozgótekercses megoldást alkalmazta nem-mágneses membránnal. Ezt Siemens hangtölcsérrel kiegészítve 1877-ben Németországban és később az Egyesült Királyságban is szabadalmaztatta.
  • 1898-ban Oliver Lodge Angliában benyújtotta a dinamikus hangszóró légrésére, annak távtartására vonatkozó szabadalmi kérését.
  • 1901-ben szintén Angliában írta le először John Stroh a tölcsér alakú membránt, bordázott papírszéllel.
  • 1908 a központosító pille (centering spider) első alkalmazásának éve, Anton Pollak ekkor szabadalmaztatta az USA-ban.
  • 1911–ben Edwin S. Pridham és Peter L. Jensen kifejlesztette a Magnavox elnevezésű, első, ma is ismert formájú dinamikus hangszórót. Az alkalmazott lengőtekercses hangszóró ekkor még sajnálatosan keskenysávú volt, igazán zenei célokra csak korlátozottan volt alkalmas. Igazi bemutatója 1915-ben a San Diegó-i City Hall-ban volt, zenét sugároztak vele a közönségnek.
  • 1915 a lengőnyelves (balanced armature) hangszóró születési éve. A Bell Lab-ban Harold Arnold vezetésével indított hangrendszer-fejlesztés keretében vezették be. Ez a megoldás már közszükségleti célokra is alkalmassá tette a hangszórót.
  • 1918-ban A Bell Lab-beli Henry Egerton nyújtotta be az elkészült lengőnyelves hangszóró szabadalmi leírását.
  • 1921-ben a Magnavox rendszerű hangszóró tölcséres (horn) kivitelét is elkészítették. Ugyanekkor C. L. Farrand kialakította a Phonetron elnevezésű dinamikus hangszóróját, amelyet már az asztali rádiókban alkalmaztak.
  • 1923-ban született meg a híres Thorophone hangszóró.
  • 1924-ben a Siemens-nél tevékenykedő Frank Capps nyújtotta be szabadalomra a H. Egerton lengőnyelves rendszeréhez hasonló működési elvű, de saját konstrukcióját. Ezzel a megoldással a hangszórót alkalmazhatóvá tették a telepes táplálású rádióknál.
  • 1925-ben Chester W. Rice és Edward W. Kellogg a Bell Lab-ban konstruálta meg a Rice-Kellogg néven jegyzett közvetlensugárzó gerjesztett dinamikus hangszórót, amelyet szabadalmaztattak. Ez a szerkezet már jelentős teljesítmény leadására volt képes, nagy mérete miatt elsősorban színházakban, mozikban alkalmazták. A hangterelő tölcséres jellegű illesztő megoldása mind a mai napig használatos megoldás – természetesen lényegesen jobb hangszórómotorral megépítve.
  • 1925-ben, Victor Ortophonic alkalmazott exponenciális tölcsért fonográfjában. (Ez lesz később az alapja a közismert Klipsch hangszórónak.) Ortophonic alkalmazott a fonográf technikájában először teljesen elektronikus megoldást, hangszedővel és elektroncsővel.
  • 1926 a futurisztikus alakú Vitaphone és a Movietone típusok (Bell Lab) születési éve. A Vitaphone tölcséres sugárzó 100 Hz–5 kHz átvitelével, és – még ma is egyedülálló – 25%-os hatásfokával tűnt ki. (Érdekességként megjegyezzük, hogy a mai hangszórók 0,2–2%-os hatásfokkal rendelkeznek). A 205D még lengőnyelves, de az 555W típusú már mozgótekercses (dinamikus) rendszerű volt.
  • 1928-ban Herman J. Fanger írta le az első koaxiális hangsugárzó megoldást, amely még egyazon motorral, de kettős membránnal üzemelt. A nagyobb, külső membrán a mély hangokat sugározta, míg a belső, kis tölcsér a magas hangokat. Ezt a megoldást alkalmazzuk a mai napig – noha viták folynak a minőségéről. A maga módján és idejében mégis egy hatalmas lépés volt a minőségi hangvisszaadás terén.
  • 1929-ben E. W. Kellogg szabadalmaztatta az elektrosztatikus hangszórót, amelyet sok kicsi panel összekapcsolásával képzelt el. A Westinghouse-nál J. D. Seabert olyan tölcséres sugárzót készített, amely képes volt egy nagy színházterem teljes kihangosítására.
  • 1930-ban Albert L. Thuras találmánya került a Szabadalmi Hivatal elé. Ez volt a „bass-reflex” elven alapuló hangsugárzó doboz.
  • 1931-ben a Bell Lab-ban készült el az első kétutas hangszóró, pontosabban két hangszóróból álló rendszer. Ezt „divided range”-nek, azaz megosztott sávúnak nevezték. Az egyik egy tölcsérrel ellátott sugárzó, míg a másik egy dinamikus kialakítású hangszóró volt.
  • 1932-ben színházi célra az RCA készített egy valódi kétutas rendszert: egy nagyméretű tölcsérrel 40 Hz-es alsó határt értek el. Ugyanebben az évben Hans Voigt elektrosztatikus hangszóróját szabadalmaztatta az Egyesült Királyságban.
  • 1933-ban H. A. Frederick (Bell Lab) mutatta be a háromutas hangsugárzó rendszert, amely már középsugárzót (present, vagy middle) is tartalmazott.
  • 1933 a Stereophonic, vagyis a sztereó hangzás bemutatási éve. Érdekessége, hogy mindjárt 3 csatornán üzemelt, azaz a jobb és a bal csatorna mellett egy mai értelemben „center” csatornát is alkalmaztak. Kifejlesztésében Dr. Wente és A. L. Thuras vettek részt. (Bell Lab). Az első igazi sztereofonikus hangközvetítés Puskás Tivadar Telefonhírmondójánál (1893. február 15-én) jelent meg, ami műszakilag nem volt teljesen zavartalan minőségű, és a hangzás jelentőségét sem aknázták ki kellőképpen.
  • 1937-ben Berlinben Eugen Beyer konstruálta az első dinamikus fejhallgatót, ami azonnal stúdióminőségűre sikerült. Típusa Beyerdynamic DT 48. A hasonló elvű dinamikus mikrofonját (M19B) előszeretettel használta sok stúdió és adóállomás.
  • 1940-ben alkotta meg Paul W. Klipsch a róla elnevezett tölcséres hangsugárzót. Fontossága, hogy az eddig alkalmazott hatalmas, trombitaszerű tölcsér-alkotmányokat egy ládába hajtogatta, tehát lényegesen kisebb méretűre szorította össze.
  • 1945-ben az Altec Lansing Corporation forgalomba hozta Voice of the Theater (= „a színház hangja”) rendszerét.
  • 1949-ben a Bell Lab-nál W. E. Kock és F. K. Harvey kidolgozta az akusztikus lencsét.
  • 1951-ben Siegfried Klein Párizsban bemutatta Ionophon, más néven plazmahangszóróját. A membránt „tömeg nélküli” iontér képviselte, ezért a kapott hang fenomenális minőséggel rendelkezett. A kis kivehető teljesítmény, a mélyhangok hiánya és a működésével kapcsolatos technikai nehézségek nem segítették az elterjedését.
  • 1953-ban kapott védjegyoltalmat A. Janszen egy elektrosztatikus magashang-sugárzó hangszóróra.
  • Az ötvenes évek elejéig a jelentősebb színházi hangosításra Rice-Kellogg rendszerű hangszórót használtak, de ez – elsősorban méretei miatt – alkalmatlan volt házi körülmények közötti üzemeltetésre. Erre a célra általában a gyengébb minőségű, de könnyen gyártható, olcsóbb, lengőnyelves hangszórókat alkalmazták. Edgar Villchour egy Western Electric gyártmány átalakításával elkészítette az első lágy felfüggesztésű hangszórót, ezzel a zárt dobozt és a légfelfüggesztéses mélynyomót alkotta meg (1954). Ezzel egy csapásra házi használatra is alkalmas, kiváló mélyátvitelt valósított meg, elfogadható méretek mellett. Ugyancsak ő 1958-ban kis cégének harmadik típusú hangfalánál a magashangok lesugárzásához egy új konstrukciót alkalmazott, a dómsugárzót („tweeter” = csipogó). Az új hangfalkonstrukcióval megnyílt az út a minőségi hangvisszaadás felé.
  • 1957-ben alkotta meg Peter Walker a – méltán híres – Quad ESL lapos paneles elektrosztatikus hangfalát. A Quad az 50-es években alkalmazta először a szalaghangszórót, amely igen alkalmas a magashangok lesugárzására is, igaz, eléggé nagy méretek mellett.
  • Az 1960-as években Faulkus leporolta az Ionophone rendszert és újratervezte. A nehézségek miatt a projekt nem folytatódott.
  • 1962-ben Beyerdynamic Transistophone néven piacra került az első vezeték nélküli mikrofon.
  • 1973-ban megjelent a DT204 kvadrofon fejhallgató a Beyerdynamic-tól.
  • 1974-ben volt az Eartquake bemutatója. Jelentőségét a monumentalitása adja: négy hatalmas tölcsérrel és egyéb sugárzókkal összesen 1000 W teljesítménnyel vezérelték, ami abban az időben – különösen a jó hatásfokú tölcsérekkel – lehengerlő hangerejű lehetett. A hangzást az Universal Pictures Sensurround rendszerével négysávos mágneses hangsávú 35 mm-es film biztosította.
  • 1976-ban a Beyerdynamic megalkotta az első elektrosztatikus fejhallgatót, amit 1980-ban dobtak piacra.
  • 1982-ben George Lucas és Tomlinson Holman a THX minősítést először alkalmazta „A jedi visszatér” című filmnél. Noha nem jelent műszaki előrelépést a THX bevezetése, de – mint egy szigorú műszaki és akusztikus paraméter-szabvány és elvárás – a THX minősítés megszerzése magas színvonalat garantál. A THX megjelölés egy házimozi dobozán semmiféle érdemi jelentéssel nem bír, hiszen a nappalinkba telepített masinát nagyon ritkán fogja a Lucas hangmérnöke bemérni és igazolni a minősítési szempontoknak való megfeleltetését.
  • 1996-ban a ma NXT néven ismert társaság kidolgozta az elosztott-módú hangszórót (DML: Distributed Mode Loudspeaker). Ebben (eldobva a kónuszos alakú membrán elvét) a membránt egy nagyméretű sík lap jelenti. Itt a hangot az egész lap (közel) egyidejű mozgása sugározza le. A kifejlesztésre Dr. Ken Heron 1991-évi szabadalma alapján került sor. A DML továbbfejlesztése NXT néven ismert.
  • 1998-ban Benwin piacra dobta az első DML lapos panelt.
  • 2000-ben a New Transducers Limited–nél (NXT) Joerg Panzer fejlesztette tovább a DML-t: több egymást követő síkmembránt és membránonként külön meghajtómotort alkalmazott.

További információk

Read other articles:

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 26 de enero de 2021. Prunus sp. en el parque Takaoka Kojo. Flor de cerezo o Sakura La sakura (桜 o さくら, '?), la flor de cerezo o el cerezo japonés es uno de los símbolos más conocidos de la cultura japonesa. También se nombra sakura a tres especies de plantas del género Prunus. Florecimiento Vista de varias flores de un árbol de cerezo en Fukushima, Japón. El cere...

 

Weekly British comic magazine targeted to girls MistyThe cover of Misty #45 (9 December 1978), featuring the distinctive artwork of Shirley Bellwood.Publication informationPublisherFleetwayScheduleWeeklyFormatNewsprint magazineGenre Horror Publication date4 February 1978 – 12 January 1980No. of issues101Creative teamWritten byPat Mills, Malcolm Shaw, Barry ClementsArtist(s)Shirley Bellwood, John Armstrong, Joe Collins, Brian Delaney, John Richardson, Badia, Jesus Redondo, Ken...

 

Professional wrestling championship TNA World Heavyweight Championship redirects here. For the championship briefly sanctioned by Impact in 2021 as a second world title, see TNA World Heavyweight Championship (2020–2021). Impact World ChampionshipThe current Impact World Championship belt (2020–present)DetailsPromotionImpact WrestlingDate establishedMay 13, 2007[1]Current champion(s)Alex ShelleyDate wonJune 9, 2023Other name(s) TNA World Heavyweight Championship(2007–2017) Impac...

Ini adalah nama Tionghoa; marganya adalah Oei. Oei Wie Gwan adalah pendiri perusahaan rokok terbesar keempat Indonesia, Djarum. Oei Wie Gwan mendirikan Djarum pada tanggal 21 April 1951[1] di kecamatan Kudus, Jawa Tengah. Ia meninggal pada tahun 1963 dan memiliki dua anak yang sekarang mewarisi usahanya yaitu Michael Bambang Hartono dan Robert Budi Hartono. Pranala luar (Inggris) http://www.djarum.com/world-of-djarum/history-of-djarum/ Diarsipkan 2016-08-18 di Wayback Machine. http://...

 

World championship The FIL World Luge Natural Track Championships, part of the International Luge Federation (FIL) have taken place on an almost biennial basis in non-Winter Olympics years since 1979. These championships are shown for natural tracks. See FIL World Luge Championships for all artificial track events that have taken place since 1955. Host cities 1979: Inzing, Austria 1980: Moos in Passeier, Italy 1982: Feld am See, Austria 1984: Kreuth, West Germany 1986: Fénis-Aosta, Italy 198...

 

2013–19 American animated TV series This article is about the television series. For the character, see Steven Universe (character). For the film, see Steven Universe: The Movie. For the epilogue limited series, see Steven Universe Future. Steven UniverseSeason 2–5 title cardGenre Science fiction[1] Musical[1] Comedy[1] Coming of age[2] Created byRebecca SugarVoices of Zach Callison Estelle Michaela Dietz Deedee Magno Hall Theme music composer Rebecca Sugar...

Długość 125 km Mapa Droga ekspresowa SH1 na mapie Albanii Przebieg trasy Legenda w użyciu   projekt, budowa, konieczność modernizacji węzeł drogowy typu WA węzeł drogowy typu WB skrzyżowanie rondo przejście granicznepunkt poboru opłat (PPO) stacja poboru opłat (SPO) most / wiadukt / estakada prom rzeka – brak przeprawy przejazd kolejowo-drogowy tunel parking z bufetem stacja paliw restauracja hotel / motel lub inne miejsce noclegowe drogowy odcinek lotniskowy roboty budow...

 

Extinct barony in the Peerage of the United Kingdom George VI, the last Baron Killarney in 1920 Baron Killarney was a title in the Peerage of the United Kingdom that has been created twice. The first creation came on 24 May 1892 as a substantive title by Queen Victoria for her grandson Prince George, Duke of York.[1] George was also created Duke of York and Earl of Inverness, on the same day. In 1910 upon his ascension as King George V, his titles merged with the crown. The second cre...

 

2001 soundtrack album by Jerry Garcia and David GrismanGrateful DawgSoundtrack album by Jerry Garcia and David GrismanReleasedSeptember 11, 2001GenreProgressive bluegrass, new acousticLabelAcoustic DiscJerry Garcia and David Grisman chronology The Pizza Tapes(2000) Grateful Dawg(2001) Been All Around This World(2004) Jerry Garcia chronology Shining Star(2001) Grateful Dawg(2001) Been All Around This World(2004) David Grisman chronology The Pizza Tapes(2000) Grateful Dawg(2001) New Riv...

Путилка Путилка біля села Усть-Путила47°51′43″ пн. ш. 25°03′57″ сх. д. / 47.86200000002777699° пн. ш. 25.06600000002777762° сх. д. / 47.86200000002777699; 25.06600000002777762Витік на північно-східних схилах хребта Путилли, на південний захід від села Плоска• координати 47°51′43″ пн...

 

Irish sculptor For the Archdeacon of Chester, see Christopher Hewetson (priest). Christopher HewetsonBorn1737Thomastown, KilkennyDied1798Rome, ItalyResting placeProtestant Cemetery, RomeNationalityIrishEducationKilkenny CollegeKnown forBust sculpturesNotable workBust of Pope Clement XIV Christopher Hewetson (c.1737–1798) was a neoclassical sculptor of portrait busts. Born in Ireland, he was active in Rome. Pope Clement XIV by Christopher Hewetson, 1773, Victoria and Albert Museum Thoma...

 

German flying ace (1893–1917) Wilhelm FranklFrankl in 1916Born(1893-12-20)20 December 1893Hamburg, GermanyDied8 April 1917(1917-04-08) (aged 23)Vitry-Sailly, FranceBuriedLusienkirchhof II, Charlottenburg, German EmpireAllegianceGerman EmpireService/branchLuftstreitkräfteYears of service1914–1917RankLeutnantUnitFeldflieger Abteilung 40;Kampfeinsitzerkommando Vaux;Jagdstaffel 4Commands heldJagdstaffel 4AwardsPour le Mérite; Iron Cross;Royal House Order of Hohenzollern Wilhelm Fr...

Social media and news intelligence agency StoryfulFounded2010; 13 years ago (2010)FounderMark LittleHeadquartersDublin, IrelandArea servedglobalKey peopleMaria Pacheco (CEO)Martin O'Connor (CFO)ProductsSocial media intelligenceOwnerRupert MurdochParentNews CorpWebsitestoryful.com Storyful (stylized as storyful.) is a social media intelligence agency headquartered in Dublin, Ireland that is a subsidiary of Rupert Murdoch's News Corp offering services such as social news monit...

 

American comedian (born 1979) Sarah HaskinsHaskins in 2005Born (1979-08-03) August 3, 1979 (age 44)Chicago, Illinois, United StatesMediumImprovisational comedy, television, internetNationalityAmericanGenresSatireSubject(s)Feminism, popular culture, advertising, media Sarah Haskins (born August 3, 1979) is an American comedian known for her satire about gender stereotypes in the media. Background and politics A native of Chicago, Illinois, Haskins attended Francis W. Parker School in Chic...

 

For other uses, see Love This Life (disambiguation). 2012 single by T.I.Love This LifeSingle by T.I.ReleasedApril 3, 2012 (2012-04-03)Recorded2012GenreHip hopLength3:54LabelGrand HustleAtlanticSongwriter(s)Clifford HarrisLamar EdwardsLarrance DopsonProducer(s)1500 or Nothin'T.I. singles chronology We in This Bitch (2012) Love This Life (2012) Back 2 Life (Live It Up) (2012) Music videoLove This Life on YouTube Love This Life is a song by the American hip hop recording artist T....

A manuscript of Tertullian's Apologeticus from the 1440s. Apologeticus (Latin: Apologeticum or Apologeticus)[1] is a text attributed to Tertullian according to Christian tradition,[2] consisting of apologetic and polemic. In this work Tertullian defends Christianity, demanding legal toleration and that Christians be treated as all other sects of the Roman Empire. It is in this treatise that one finds the sentence Plures efficimur, quotiens metimur a vobis: semen est sanguis Ch...

 

This article is about the album by John Lewis. For the album by Ron Carter, see The Golden Striker (Ron Carter album). 1960 studio album by John LewisThe Golden StrikerStudio album by John LewisReleased1960RecordedFebruary 12, 15 & 16, 1960NYCGenreJazzLabelAtlantic SD 1334ProducerNesuhi ErtegunJohn Lewis chronology Odds Against Tomorrow (Soundtrack)(1959) The Golden Striker(1960) The Wonderful World of Jazz(1960) The Golden Striker (subtitled Music for Brass & Piano by John Le...

 

  Bulbul de Zanzíbar Estado de conservaciónPreocupación menor (UICN 3.1)[1]​TaxonomíaReino: AnimaliaFilo: ChordataClase: AvesOrden: PasseriformesFamilia: PycnonotidaeGénero: AndropadusSwainson, 1832Especie: A. importunus(Vieillot, 1818)Distribución Sinonimia (Género) Charitillas (Especie) Pycnonotus importunus Turdus importunus [editar datos en Wikidata] El bulbul de Zanzíbar (Andropadus importunus)[2]​ es una especie de ave paseriforme de la familia Py...

American television series Once Upon a Time in WonderlandGenre Fantasy Drama Adventure Mystery Created by Edward Kitsis Adam Horowitz Zack Estrin Jane Espenson Starring Sophie Lowe Michael Socha Peter Gadiot Emma Rigby Naveen Andrews Voices ofJohn Lithgow as Percy the White RabbitTheme music composerMark IshamComposerMark IshamCountry of originUnited StatesOriginal languageEnglishNo. of seasons1No. of episodes13ProductionExecutive producers Edward Kitsis Adam Horowitz Steve Pearlman Zack Estr...

 

London river bus operator Parts of this article (those related to Commuter services section) need to be updated. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (June 2023) Uber Boat by Thames ClippersLocaleLondon, EnglandWaterwayRiver ThamesTransit typeRiver bus and tourist/leisure servicesOwnerNorthleaf Capital PartnersBegan operation24 May 1999; 24 years ago (1999-05-24)No. of lines4No. of vessels21No. of terminals24Websitewww.tham...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!