Zsitvatő, régen Zsitvatorok (szlovákul Žitava vagy Žitavská Tôň) Dunaradvány településrésze Szlovákiában, a Nyitrai kerület Komáromi járásában.
Fekvése
Komáromtól 16 km-re keletre, a Duna bal partján fekszik.
Nevének eredete
Nevét arról kapta, hogy régen itt ömlött a Zsitva-folyó a Dunába. Folyószabályozás miatt azonban ma a Zsitva a Nyitrába ömlik, mielőtt eléri a Dunát, tehát a mostani torkolat nem azonos a 17. századi helyszínnel.
Története
Zsitvatő középkori eredetű magyar település volt, mely a 16. században pusztult el, később tanyaként éledt újjá. 1075-ben „Sitouto” alakban említik először, amikor I. Géza király 11 itteni házat ad a garamszentbenedeki apátságnak. 1158-tól 1527-ig átkelőhelye és vámja a nyitrai püspökségé volt.[1] Ezután az esztergomi érsekség birtokolta.
Egy európai jelentőségű esemény fűződik ehhez a helyszínhez. 1606. november 11-én itt kötötte meg a császár és I. Ahmed oszmán szultán a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét Bocskai István közvetítésével.[2] A helyi szájhagyomány szerint a békét egy öreg tölgy alatt kötötték meg, amely még 1940-ben is állt. A középkori falu a török háborúkban a 16. század második felében pusztult el, templomának romjai még a 19. század végén is láthatók voltak. A helyén létesített tanya a 19. században a Pálffy családé volt.
Fényes Elek Komárom vármegye leírása című művében (1848) a következőket írja Zsitvatőről: „Zsitvatő, puszta, fekszik a Duna mellett, hol a Zsitva folyam a Dunába szakad, 9 katholikus, 71 református lakossal, kik 12 zsellér- házban lakván, 90 hold szántóföldet, 100 kapás szőlőt mívelnek; ebből dézmát adnak, a szántóföldtől a zsitvai hídtól és vendégfogadótól pedig 500 pftot fizetned. Az 1847-ik évi augustusi tűzveszély által csak 2 ház maradt épen. Földesura herczeg Pálffy Antal. Nevezetessé teszi e helyet a zsitvatoroki békekötés, melly 1606-ban II. Rudolf és Mahomed közt köttetett; aláírása: Dátum in castris inter Danubium el fluvium Sitva positis, in festo sancti Martini, Anno Domini millesimo sexingentesimo sexto.” [1]
Komárom vármegye monográfiája szerint „Zsitvatő szintén az őskorban megült helyek közé tartozik, mert határában számos bronzkori lelet kerül elő. Már 1075-ben a garamszentbenedeki apátság itt 11 halászt kap házastul együtt. Ebben az oklevélben Sitoutui alakban van a neve feljegyezve. 1158-ban már vámos hely, melynek jövedelme a nyitrai püspököt illeti. 1373-ban révje is említve van. 1291-ben possessio Sytuatw, 1373-ban pedig Portus de Sytwathew alakban van említve. Hajdani templomának romjai a zsitvatői temető és a radványi felső malomrév között, a Duna partján még a közel multban láthatók voltak, köveit azonban széthordták. A török világban elpusztulván, nem támadt fel többé. Történelmi nevezetességet kölcsönöz e pusztának, hogy 1606-ban itt kötötte meg II. Rudolf a török szultánnal az innen elnevezett zsitvatoroki békét. A béketárgyalások helyéül a hagyomány egy régi tölgyfát jelölt meg, mely még ma is fennáll, és habár körülötte az erdőt már több ízben írtották, ezt a fát a kegyelet maiglan fentartotta.”[3]
A terület Trianon előtt Komárom vármegye Udvardi járásához tartozott. Emlékművét 2006-ban, a béke 400. évfordulójára avatták fel.
Képtár
-
Helységnévtábla
-
Pótlólag kihelyezett magyar nyelvű helységnévtábla az 1990-es évekből
-
Zsitvatoroki béke emlékműve – részlet
-
Zsitvatői részlet
-
Temető – részlet
-
Temető – részlet
-
19. századi sírkő a temetőben
-
Ravatalozó
-
Szovjet partraszállási emlékmű
-
Szovjet partraszállási emlékmű
Jegyzetek
- ↑ Például 1367-ben Jakus pozsonyi városi bíró fizette le a bérletét DLDF 41696.
- ↑ Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, 1894 és 1898 között
- ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Komárom vármegye.
Források
- Peter Ivanič 2015: Majetky opátstva v dnešnom Hronskom Beňadiku v rokoch 1075 a 1209. Studia Historica Nitriensia 19/1.
Külső hivatkozások
Kapcsolódó szócikkek
