Az előző konstrukcióhoz Sam Michael tervező az aerodinamikai csomag és a súlyeloszlás kisebb mértékű finomhangolását tartotta fontosnak egy radikális újratervezés helyett.[2] Ezek az újítások feltehetőleg a Bridgestone gumiabroncsokkal való jobb működést segítették elő.[2]
Külsőre nagy változásokat nem voltak felfedezhetőek, ami lényeges, az az első szárny és az orr. Itt ugyanis a korábbi két elemből álló szárnyrendszer helyett már egy három elemből állóra álltak át. Ez nagyon hasonló volt, mint a 2007-es McLaren MP4-22 megoldása, ahol a felső szárnyelemet az orr-rész felett vezették át - annyi különbséggel, hogy itt maga a szárny is az orrhoz volt közvetlenül rögzítve. A pilóták melletti részt kismértékben megnövelték, a kipufogórendszert karcsúbbra és függőleges irányúra tervezték át, valamint az oldaldobozokon a hűtőelemeken változtattak kevésbé látványos mértékben.[2]
Szezon közben is voltak változtatások. Szinte minden esetben az első szárnyon illetve az oldaldobozokon állítottak illetve változtattak. Esztétikailag a Monacóban bevetett "cápauszony" motorborítás volt a legjellegzetesebb.[2]
A szezon
Először 2008. január 21-én mutatkozott be az autó egy valenciai teszten, egyébként nem volt hivatalos bemutatója. A tesztek alatt többféle ideiglenes festést alkalmaztak, amelyeken helyet kaptak mindazok, akik a Williams addigi 30 évében segítettek a fejlesztésben, és a korábbi szponzorok.
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Rosberg harmadik lett, Nakadzsima pedig pontot szerzett hatodik helyezésével. Az ezt követő eredmények azonban fokozatosan rosszabbodtak. Több kiesés és ritka pontszerzések jellemezték a csapatot. Felvillanás volt részükről a Szingapúri Nagydíj, ahol Rosberg második lett, és épphogy nem sikerült csak elérnie a győzelmet. A 2012-es Kínai Nagydíjig ez volt Rosberg pályafutásának legjobb eredménye.
A csapat az évet 26 ponttal a 8. helyen zárta.
A 2009-es szabályváltozásokra felkészülve készült egy Williams FW30B is, amelyet csak tesztelési célra használtak, elsősorban a kinetikus energia-visszanyelő rendszer (KERS) beépítése céljából, de voltak rajta új aerodinamikai elemek, és új volt a hátsó rész valamint a váltó is.[3]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Williams FW30 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.