A Visztula (lengyelülWisła, németülWeichsel) Lengyelország legfontosabb és leghosszabb, a Balti-tengervízgyűjtőjének legnagyobb folyója. Hossza 1047 km. Forrása 1106 m magasan a Barania Góra hegy nyugati lejtőjén, a Sziléziai-Beszkidekben ered. (Két patakból folyik össze, a Fehér- és Fekete-Visztulából, ez utóbbi a hivatalos forrás.) Folyásiránya alapvetően északi. Közepes vízhozama (torkolatánál) 1054 m³/s, legnagyobb vízszintkülönbsége 10 m.
A 894 km hosszú szabályozott partja 93%-ban túlságosan szennyezett, és 7% (a Radomka és Świder között) III. osztályú víztisztaságú. Évente kb. 2,2 millió köbméter hordalékot szállít a Balti-tengerbe, ebben többek között naponta kb. 5000 tonna konyhasót a szénbányákból, nő a bakteriális szennyezés is.
Az ókorban a Visztulát ismerték és leírták a geográfusok. A folyó neve akkor Vistla és Vistula volt, legrégebbi alakját pedig *Wīstlā-ként lehet rekonstruálni. Korábban a nevét kelta, germán, illetve szláv eredetre próbálták visszavezetni, vagy a *weys „úszik” tőre.[1] Ma a nyelvtörténészek azt tartják, hogy nevét az indoeurópai népek korábbi népektől vették át.
A 14. századig a Visztula torkolata két fő ágra bomlott: a keleti ág az Elblągi Visztula, a kisebb ág a Gdański Visztula volt, amely 1371-től a főág lett. Az 1840-es árvíz után új ág, a Wisła Śmiała keletkezett. 1890–1895-ben Świbno mellett ágátvágást létesítettek.
↑A név végső forrása feltehetőleg egy indogermán szó: *ueis-tla, amelyben a *ueis jelentése: (szét)folyik. (Különleges karakterek nincsenek a Windows karakterkészletében, ezért az u-karakter alá egy kicsi felső félkört kell képzelnünk, az a-karakter fölé pedig egy vízszintes vonalkát – az indogermán szó írásképét nyelvészek ismerhetik.) Van más szófejtés is, szintén indogermán szóra visszavezetve… (Forrás: Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 ISBN 963 05 1490 7, 698. oldal)