A Lusignan-dinasztia örmény királyi ágának a címere: balról az Örmény Királyság, középen a Jeruzsálemi Királyság és jobbról a Lusignan-dinasztia címereinek egyesítésével
1365-ben V. OrbánpápaKorikoszi Mária (1321–1377/1405) özvegy örmény királynéval az élen Leó jelöltségét támogatta az örmény királyi ház, a Szaven-Pahlavuni-dinasztia neghiri ágából származó Konstantin (1324–1373) neghiri úrral szemben. Leót azonban fogva tartották, és nem engedték Örményországba utazni, így Neghiri Konstantin foglalhatta el a trónt IV. Konstantin néven. Leó a ciprusi udvarban Jeruzsálem címzetes udvarmestere címet viselte 1372. október 17-étől. IV. Konstantin örmény király meggyilkolása (1373) után újra felmerült Leó trónutódlása. Korikoszi Mária, az idősebb Mária királyné,[8] aki rokonságban állt a nápolyi királyi házzal, ismét Leó királlyá választását szorgalmazta annak reményében, hogy egy katolikus örmény király trónra lépte a nyugati hatalmak és a pápa támogatását is elnyeri, és katonailag is megsegítik az ekkor már csak a fővárosra, Sziszre,[9] és közvetlen környékére zsugorodott örmény királyságot.
Örményország királya
Leónak nagy nehézségekbe ütközött az utazás költségeinek az előteremtése, és feleségének Soissons Margitnak a birtokait is át kellett engednie a ciprusi anyakirálynénak, Aragóniai Eleonórának (1333–1417). Eleonóra fia, II. Péter (1357–1382) ciprusi király csak kis számú katonai kíséretet bocsátott a választott örmény király rendelkezésére. Korikosz kikötője, mely Örményország másik, még keresztény kézen maradt erődje volt, ciprusi fennhatóság alatt állt, az anyakirályné mégis megtiltotta, hogy Korikoszban kikössön, félve egyrészt V. Leó népszerűségétől az örmények körében, másrészt az esetleges egyiptomi támadástól is tartva. Leó feleségét és anyját Korikoszba küldte, ő pedig Adana-folyó torkolatánál szállt partra 1374. április 2-án, ahol a ciprusi király által biztosított lovascsapat Sohier Doulçart vezetésével Korikoszból megérkezett, és csatlakozott az örmény királyhoz. Nagy nehézségek és veszélyek közepette sikerült eljutniuk 1374. július 26-án Sziszbe. Itt a város lakossága nagy örömmel fogadta. Az első örömök után üröm is vegyült a fogadtatásába, hiszen a kincstárat üresen találta. Egyelőre azonban Leó belenyugodott a tényekbe, és a közelgő koronázására koncentrált.
A kettős koronázás1374. szeptember 14-énSziszben, a Szent Bölcsesség Székesegyházban ment végbe örmény és latin rítus szerint. A katolikus szertartást Narbonne érseke, míg az örmény felszentelést az örmény katholikosz, Boghosz (Pál) végezte. Ezután következett a királyné megkoronázása, szintén mindkét vallás előírásai szerint. A koronázással egy időben Oghruy Mária, az ifjabb Mária királyné házasságot kötött Matthieu Chappes (–1375) ciprusi lovaggal.[10] A katolikus szertartás sértette az örmények nemzeti büszkeségét, és ennek erőltetése politikai hiba volt Leó részéről, amely a latin-ellenességet újra felszította alattvalói körében.
Bukása
A latin-ellenes párt Leóval szemben Oghruy Máriának, az ifjabb Mária királynénak az öccsét, Asottrónkövetelőt támogatta, aki Örményország legfőbb ellenfelének, Egyiptomnak a védőszárnyai alatt élt Kairóban. Az egyiptomiak támogatták az ő igényét a trónra, és Szisz elfoglalására készültek. Az egyiptomi sereg 1375. január 15-én megostromolta a várost. Az ostrom közben a király is megsérült, eltörött az állkapcsa, és kitörött három foga, de életben maradt. Április 13-án végül a túlerőnek megadta magát, és április 15-én az egyiptomiak elfoglalták a várost. Leó királyt és családját Kairóba szállították. Szisz elfoglalásával hosszú időre megszűnt az önálló örmény állami lét, egészen a XX. századig, de Nagy-Örményország területének csak a kaukázusi részén alakult újjá az örmény állam. 1382-ig volt az egyiptomiak fogságában, és bár nem tartották szigorú őrizet alatt, mégis tragikus élmény volt számára, hiszen ekkor vesztette el feleségét és lányát, valószínűleg egy évvel korábban, 1381-ben július 4. előtt vagy a körül. Ekkoriban érkezett hozzá egy szerzetes szentföldi zarándokútjáról, Jean Dardel, aki később megírta Leó kérésére Örményország történetét.
A sírkövén a következő felirat olvasható franciául:
„Itt nyugszik a legnemesebb és a legkiválóbb fejedelem, V. Lusignan Leó, az Örmény Királyság latin királya, akinek a lelke megtért Istenhez Párizsban november 29-én az Úr 1393. évében, imádkozz érette."
("Cy gist tres noble et excellent prince Leon de Lizingnen quint
roy latin du royaume d'Armenie qui rendit l'ame a Dieu a Paris le
XXIXe jour de novembre l'an de grace M.CCC.IIIIXX.XIII.
Priez pour luy") Eredeti XIV. századi felirat.[11]”
Gyermekei
Feleségétől, Soissons Margit (1345/50–1379/1381) ciprusi úrnőtől, Honfroy de Scandelionnak az özvegyétől és Soissons Jánosnak, Famagusta bírájának, valamint Milmars-i Máriának a lányától, 1 leány:
↑Miután az apja ebben az időben Örményország régense volt, így nagy valószínűséggel Örményországban, és nem Cipruson született.
↑Szigorúan véve az örmény királyok listáját csak az ötödik volt e sorban, de ha az örmény királyok elődeit a Hegyek urait is ideszámoljuk, akkor hatodik az uralkodók között. II. Leó (1150–1219), a Hegyek ura ugyanis 1199-ben örmény királlyá koronáztatta magát, és így királyként az I. Leó címet vette fel. Mindkét számozás elfogadott az irodalomban, de Rüdt-Collenberg (1963 és 1980) munkája alapján V. Leó tekinthető iránymutatónak, hiszen a király maga is V. Leót használta.
↑Miután mind III. Konstantin (1313–1362) király, mind pedig IV. Konstantin feleségét Máriának hívták, így nem mindig egyértelmű az utalás a királyné személyére. III. Konstantin felesége Korikoszi Mária volt, aki Osinnak (–1329), Korikosz urának és Örményország régensének, valamint Tarantói Johanna (1297–1323) özvegy örmény királynénak a házasságából született, és az idősebb Mária királyné megkülönböztető címzést viselte. IV. Konstantin felesége pedig Oghruy Mária (–1377 után) királyné, Korikoszi Mária unokahúga volt, és az ifjabb Mária királyné megkülönböztető megjelölést kapta. Rüdt-Collenberg (1963) az idősebb Mária királynét tekinti V. Leó pártfogójának és Örményország kétszeres régensének, férje, III. Konstantin, majd pedig IV. Konstantin halála után.
↑Lásd Ruckser, David: Coins of Cilician Armenia (angol nyelven). Fórum dos Numismatas. [2014. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 25.)
Források
Baum, Wilhelm. Konstantin II., Kg. v. Armenien (Guy de Lusignan) (1342–1344), In: Traugott Bautz (szerk.): Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon Vol 28 (német nyelven), Nordhausen: Verlag Traugott Bautz GmbH, 927–930. o. (2007). Hozzáférés ideje: 2015. március 25.
Kurkjian, Vahan M.. A History of Armenia (angol nyelven). New York: Armenian General Benevolent Union (1958). Hozzáférés ideje: 2015. március 25.
Rüdt-Collenberg, Wipertus Hugo: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: The Structure of the Armeno-Cilician Dynasties, Párizs, Klincksieck, 1963.
Rudt de Collenberg, Wipertus Hugo: Les Lusignan de Chypre = EΠETHΡΙΣ 10, Nicosia, 1980.
További információk
Cawley, Charles: Armenia Kings Genealogy (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2015. március 25.)
Marek, Miroslav: The House of Poitou 2 (angol nyelven). Euweb. (Hozzáférés: 2015. március 25.)
Schreiber, Karl-Heinz: Leo VI. König von Armenien (német nyelven). Genealogie-Mittelalter. (Hozzáférés: 2015. március 25.)