Az Aude folyó feltöltő munkájának eredményeként napjainkra mintegy 11 km-re került a Földközi-tengertől, amivel csak a belvárost átszelő de la Robine-csatorna és a St. Jean-laguna köti össze.
Története
Az első régészeti emlékek a keltákról maradtak fenn; ők nagyjából az i. e. 6. században telepedtek le itt, az akkori tengerparton. Az i. e. 118-ban, a hetedik légió letelepítésével alapított Narbo volt a rómaiak első kolóniája Galliában; így ez lett Gallia Narbonensis provincia székhelye is. A városon átvezető hadi utat Domitius proconsul építtette, akinek nevét az máig viseli (La voie Domitienne). Nem sokkal ezután megépült az az akvitániai út és egy sor innen induló, másodrendű útvonal. Augustus császári. e. 27-ben ide helyezte Galliaconventusát. Fénykorában, a 2. század első felében 35 000 lakosával Narbonne volt Gallia legnépesebb települése. A század közepén, tűzvészben a város nagy része leégett, és bár közlekedési csomópont szerepét nem veszítette el, hanyatlásnak indult.
Nagy Károly grófságot alapított itt, és Narbonne-t tette a grófság székhelyévé. Ez idő tájt alakult ki a mai Narbonne-i Agglomerációs Közösség előképe: a város vonzáskörzete a 800 táján volt egyházi birtokokból (Névian, Marcorigan, Salleles, Cuxac, Salles d’Aude, Feuilla, Boutenac, Gruissan stb.) szerveződött.
1143-tól a grófság a narbonne-i Lara család birtoka volt; ez a grófi ház a 15. században II. Vilmossal halt ki.
Szerepét döntően befolyásolta, hogy 1320-ban átszakadt az Aude folyó gátja, és a víz Narbonne partszakaszán kezdte szétteríteni hordalékát. Ahogy a folyó feltöltötte a környéket, Narbonne a szárazföldre került, és kikötőjét elvesztve gazdasági jelentősége is lehanyatlott. 1507-ben a 18 éves Gaston de Foix, XII. Lajos király unokaöccse, Nemours hercegségéért cserébe Franciaországnak engedte át a grófságot, és apránként Montpellier vált a környék legfontosabb városává.
A 19. században Narbonne a francia munkásmozgalom egyik fellegvárává vált, miközben a döntően szőlőtermelő vidékiek nagy többsége konzervatív volt.
A vasút 1851-ben érte el a várost.
1871-ben Narbonne volt a fellázadt francia városok egyike.
voltak; mint láthatjuk, azóta a termékszerkezet igencsak átalakult.
Közlekedés, szállítás, szolgáltatások
Vasúti és közúti csomópont. Tengeri hajóforgalmát az új partvonalon épült Port la Nouvelle kikötőn át bonyolítja. Az Atlanti-óceán felé a Canal du Midi biztosít vízi utat.
Saint-Paul-Serge-templom 13. századi, , egy 4. századi őskeresztény temető fölé emelték.
Az érseki palota négy saroktornya: 13–14. századból.
Városháza: 19. századi, neogótikus.
Saint-Just székesegyház
Építését a 13. század végén kezdték el. A languedoci kereskedőváros alaposan le akarta pipálni a többi francia várost: az apszist 42 méter magasra tervezték, ami majdnem duplája a párizsi Notre Dame magasságának. Aztán úgy jártak az építkezéssel, mint a szintén csúcsokat döntögetni akaró Beauvais a maga katedrálisával: nem bírták finanszírozni az építkezést. Az ambiciózus tervek híre messzi tájakra is eljutott; így például a Franciaországban nevelkedett IV. Károly német-római császár 1352 után ennek mintájára módosíttatta a János cseh király által elkezdett és így a francia gótika jegyeit is magán viselő prágai székesegyház terveit.
A Narbonne-i székesegyháznak végül csak a kisebb része épült meg: a szentély a melléképületekkel. A körülbelül 55 méter magas épületet egy hatalmas tűzfal zárja le ott, ahol a templomhajónak kellene következnie. Az elkészült szentély azonban még így is a gótikus építészet egyik leglenyűgözőbb emléke.
A félkész épület falaiban akkora feszültség lépett fel, hogy az elkészült épületrészt 3–5 méter falvastagságú kerengővel és kolostorimitációval kellett megtámasztani. A félkész templomhoz 13 kápolna tartozik.