A 2019-es Unser Lied egy német zenei verseny, melynek keretén belül az eurovíziós szakértők, a közönség és a nemzetközi zsűri kiválasztja, hogy ki képviselje Németországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Tel-Avivban.[1] A 2019-es Unser Lied lesz a tizedik német nemzeti döntő.
Az élő műsorsorozatba ezúttal is hét dal versenyez az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét egyfordulós lesz; csak egy döntőt rendeznek, 2019. február 22-én, ahol az eurovíziós szakértők, a közönség és a nemzetközi zsűrik döntenek a végeredményt illetően.
A verseny győztese S!sters lett, akik a Sister (magyarul: Lánytestvér) című dalával képviselik az országot Tel-Avivban.
Helyszín
Immáron másodjára rendezi az ország fővárosa, Berlin a versenyt, valamint másodjára ad otthont a Studio Adlershof a versenynek. Legutoljára tavaly rendezte ugyanez a helyszín a versenyt, amikor Michael Schulte nyerte a versenyt You Let Me Walk Alone című dalával. Michael végül 4. helyen végzett Lisszabonban, amely Németország 2010-es győzelmük óta a legjobb elért eredménynek számít.
Műsorvezetők
A 2019-es műsor házigazdái Barbara Schöneberger és Linda Zervakis lesznek. Mindketten vezették már a nemzeti döntőt korábbi években. Barbara 2014 és 2017 között (2014-ben és 2015-ben közösen Janin Reinhardt-al), Linda pedig tavaly (Eltonnal közösen) vezette az adást. Barbara ismerős lehet az Eurovízióról is, hiszen 2015 óta ő közli a német pontokat.
A résztvevők
Az NDR 2018. november 8-án jelentette be az élő műsorba jutottak névsorát, melyen hat előadót tartalmazott. 2019. január 8-án hivatalossá vált, hogy újabb előadóval bővül a lista, amely a Sisters-t takarta.
A műsor győztesei
Előadó
|
Dal
|
Nyelv
|
Szerző(k)
|
Aly Ryan
|
Wear Your Love
|
angol
|
Aly Ryan, Michelle Leonard, Thomas Stengaard, Tamara Olorga
|
BB Thomaz
|
Demons
|
angol
|
BB Thomaz, Andrew Tyler, Ricardo Bettiol, Tim Schou
|
Gregor Hägele
|
Let Me Go
|
angol
|
Gregor Hägele, Jonas Shandel, David Jürgens, Tamara Olorga
|
Lilly Among Clouds
|
Surprise
|
angol
|
Elisabeth Brüchner, Udo Rinklin
|
Linus Bruhn
|
Our City
|
angol
|
Linus Bruhn, Dave Roth, Pat Benzner, Serhat Sakin, Simon Reichardt, Gianna Roth
|
Makeda
|
The Day I Loved You Most
|
angol
|
Makeda, Tim Uhlenbrock, Kelvin Jones, Kristine Bogan
|
S!sters
|
Sister
|
angol
|
Laurell Barker, Marine Kaltenbacher, Tom Oehler, Thomas Stengaard
|
Döntő
A döntőt február 22-én rendezi a NRD hét előadó részvételével Berlinben, a Studio Adlershofban. A végeredményt az eurovíziós szakértők, a nézők és a nemzetközi zsűri szavazatai alakítják ki. Az előadók mellett extra produkcióként Andreas Bourani, Lena, Michael Schulte, Revolverheld és Udo Lindenberg lépnek fel.[2]
Első helyezett
Második helyezett
Harmadik helyezett
#
|
Előadó
|
Dal
|
Eurovíziós szakértők
|
Nemzetközi zsűri
|
Nézők
|
Összesen
|
Helyezés
|
1
|
Gregor Hägele
|
Let Me Go
|
|
5
|
100
|
4
|
|
5
|
14
|
6.
|
2
|
Aly Ryan
|
Wear Your Love
|
|
12
|
125
|
6
|
|
7
|
25
|
4.
|
3
|
Makeda
|
The Day I Loved You Most
|
|
10
|
186
|
10
|
|
6
|
26
|
2.
|
4
|
BB Thomaz
|
Demons
|
|
4
|
117
|
5
|
|
4
|
13
|
7.
|
5
|
Lilly Among Clouds
|
Surprise
|
|
8
|
158
|
7
|
|
10
|
25
|
3.
|
6
|
Linus Bruhn
|
Our City
|
|
7
|
167
|
8
|
|
8
|
23
|
5.
|
7
|
S!sters
|
Sister
|
|
6
|
187
|
12
|
|
12
|
30
|
1
|
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kapcsolódó szócikkek