Erdélyi református családból származik; apja Ugray Gábor megyei állatorvos, állategészségügyi főfelügyelő, anyja Ziegler Klára. Az apai nagyszülei Ugray Gyula (1840–1901), marosvásárhelyievangélikus segédlelkész, református leányiskolai rendes tanító és gidofalvi Jancsó Julianna voltak.[2] Az apai nagyanyai dédszülei gidofalvi Jancsó Ferenc (1807–1873) és tompai Novák Sálomé (1817–1868) voltak.[3][4] Az anyai nagyszülei Ziegler Emil (1846–1897), kolozsvári királyi ítélőtáblai tanácselnök és nagygörgényi Csiszár Berta (1850–1883) voltak.[5][6] Az anyai nagyanyai dédszülei dr. Ziegler Károly (1801–1849), marosvásárhelyi főorvos, és báró Gallois Cécile (1818–1885) voltak. Anyai ágon másodunokatestvére, Ziegler Márta, Bartók Béla első felesége lett (1909–1923).[7] Anyai nagybátyja dr. Ziegler Károly (1872–1938) erdélyi magyar orvos, szakíró, prózaíró, fordító.
Marosvásárhelyen járt iskolába, azonban a Bolyai Farkas Líceumban folytatott tanulmányait a negyedik osztály elvégzése után, 1920-ban abba kellett hagynia, mivel édesapja elhunyt, s így – minthogy két fivére Magyarországon tartózkodott – neki, az otthon lévő legidősebb fiúnak kellett segítenie az anyagi támasz nélkül maradt édesanyját és öt testvérét.[9]Asztalosinasnak szegődött, s kitanulva a szakmát felszabadult.[9][10]
Mivel továbbtanulni otthon nem volt lehetősége, 1926-ban átköltözött Magyarországra, ahol a Ganz gyárban helyezkedett el asztalosként; emellett négy év alatt érettségit szerzett a budapesti református főgimnáziumban.[9] Szabadidejében minden munkát elvállalt, hogy anyagi forrást teremtsen tanulmányaihoz.[9]1930-ban felvételt nyert az Iparművészeti Iskolába, ahol Mátrai Lajos, Simay Imre és Reményi József voltak a tanárai.[11] 1935-ben végzett, s tehetsége folytán azonnal folytathatta tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán.[12] Mestere Bory Jenő lett, akinek négy éven át tanársegéde is volt.[13] Ő tervezte az 1937. évi párizsi világkiállítás mindkét magyar plakátját, 1938-tól rendszeresen részt vett a Műcsarnok kiállításain, többször nyert pályázatot, 1940-ben pedig a római Collegium Hungaricum állami csereösztöndíjasaként kijutott Rómába.[10][14][15]
1940–41-ben Rómában tanult és dolgozott, ekkor készítette Flóra, Primavera, Pietà, Szent István című szobrait. Sikeres kiállításai voltak Olaszországban (Róma, Pádua), több szobrát megvásárolták. Bolyai Farkas mellszobra a római egyetem matematikai tanszékére, Szent István-szobra, valamint a Római Magyar Történeti Intézet alapítójának, Fraknói Vilmosnak portrédomborműve pedig a Római Magyar Akadémiára került.[13][16]
Ösztöndíja lejárta után egy gazdag olasz vállalkozó bízta meg munkával a fővároshoz közeli Palestrinában, ahol birtokán több mint egy éven át faragott neoklasszicista márványszobrokat a Villa Torresina parkjába.[17]
Római alkotóperiódusa lezárása után, 1943-ban családjával együtt visszatért Magyarországra és Óbudán telepedett le, ám pályája nem bontakozhatott ki. A második világháború végén őrmesteri rendfokozattal behívták katonának, majd szovjethadifogságba esett, ahonnan csak 1948. július 29-én térhetett haza.[14][18] Alkotókedve a fogolytáborban is megmaradt, azonban egészsége megromlott; hazatérése után két évet betegeskedett.[10] Azért, hogy családját el tudja tartani, 1950-ben mintakészítő asztalosként helyezkedett a Soroksári úti Fémáru és Szerszámgépgyárban, emellett alkalmanként ipari formatervezést végzett.[19] A vállalatvezetés engedélyével – önképző jelleggel – képzőművészeti szabad iskolát szervezett és vezetett.[20] Csak 1956-ban kapott két dombormű elkészítésére megbízást, emellett több plakettet mintázott. Később a Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalatnál helyezkedett el, ahol szobrok kivitelezésével, mások munkáinak felnagyításával kereste kenyerét.[16]
Önálló alkotásra ritkán kapott megrendelést.[13][21] 1959-ben elkészítette a Czabán Samu, 1966-ban a Gyógyítás, majd a Frankel Leó domborműveket. 1968-ban a Műcsarnokban kiállított 15 alakos, sodró erejű Dózsa fa domborműve olyan sikert aratott, hogy Budapest III. kerületi Tanácsa megvette és a díszteremben helyezte el; a mű első vázlatát pedig a MinisztertanácsMongóliának ajándékozta.[16] A még dinamikusabb, ugyancsak fába faragott ötméteres, az 1919-es forradalmat ábrázoló domborművét a III. kerületi Pártbizottság vásárolta meg.[16] Az alkalmanként adódó megrendelések mellett restaurálásokat is végzett és kisebb megbízásokat teljesített, mint például az Egri csillagok című film megölt török katonáinak alakjai, vagy a Budapesti Vidám ParkBarlangvasútjánakJános vitéz- és lovashuszár-figurái, illetve Hullámvasútja alatt létesített Mesecsónak „szuszogó óriása”.[10][22] A súlyosan beteg művész Kőműves Kelemen balladáját idéző művét már nem tudta befejezni, ám még a kórházban is dolgozott, ahol András apostol megfeszítését mintázta meg.[16]
A római iskola harmadgenerációs alkotójának számító Ugray György művészetének középpontjában az emberi alak állt: klasszikus ihletésű, realista szemléletű szobrászatának legfontosabb megvalósult művei a történeti tematikát feldolgozó domborművek.[11] Alkotásainak többsége azonban minta maradt. Ezek egy részét halálának 23. évfordulóján az egykori műteremből kialakított magánmúzeumban mutatta be családja.[23] Bár megvalósult domborműveinek többségét a rendszerváltás után eltávolították a közterületekről és közintézményekből, több gipszből és fából mintázott szobrát viszont kőbe faragták vagy bronzba öntötték és állították fel méltó helyen.
1939. december 5-én kötött házasságot Budapesten Bervanger Magdolnával. Házasságukból öt gyermek született; három lány (Magda, Klára és Katalin), valamint két fiú (a négy hónapos korában elhunyt Gábor, valamint György). A család Óbudán élt, előbb a Lajos utcában, majd a Kórház utcában, ahol Ugraynak műterme is volt.[24] Ugray Györgyné tanárként dolgozott Budapest III. kerületében, fia, ifj. Ugray György (Budapest, 1945. április 3.) ugyancsak szobrász lett.[8][25]
↑Magyarországi ösztöndíjasok a két világháború között Olaszországban. In Szlavikovszky Beáta: Fejezetek a magyar-olasz kulturális kapcsolatokról 1880–1945 között. Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar. 2009. 216. o. arch Hozzáférés: 2021. február 14. (PDF, 1,6 MB)
↑A gazdag vállalkozó, a Villa Torresina birtokosa Dr. gr. Giovanni Maria Ticca (Dorgali, 1895. november 19. – Róma, 1966. április 18.) mérnök, Sant'Ilario grófja volt; az S.A. «Costruire» ipari építő vállalat elnöke és műszaki igazgatója, az olasz fasiszta rezsim korai szakaszában a Nemzeti Fasiszta Párt ifjúsági szövetségi titkára. Lásd: Villa Torresina – Storia.it.wikipedia.org, (2021. február 14.) Hozzáférés: 2021. február 14.
↑(-): Kép és szobor tárlat. Mohácsi Hirlap, XXV. évf. 31. sz. (1936. augusztus 2.) 3. o. „A fiatal művészgeneráció egy sokat ígérő tagja, Ugray György szobrász és festőművész a Korona szálló emeleti helyiségében július 29-től augusztus 6-ig tartó kép- és szoborkiállítást nyitott…”
↑1976–87 között a Zichy-kastélyban üzemelő Óbudai Klubház, 1988-tól pedig az Óbudai Társaskör által működtetett kisgaléria. A kiállítást a „Székelyföldön 70 éve született, gyári asztalosból lett jelentős művész” emlékére rendezték.
↑(cím nélkül) . Hétfői Hírek, XXIII. évf. 5. sz. (1979. január 29.) 4. o.
↑(cím nélkül) . Hétfői Hírek, XXIII. évf. 13. sz. (1979. március 26.) 4. o.
↑Egykori műtermében; Budapest III. kerülete, Kórház utca 1.