Takács Imre (Körmend, 1959. november 5. – ) magyar művészettörténész, egyetemi tanár. Az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatója, 2016-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének igazgatója.
1983-ban szerzett művészettörténészi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Szakdolgozatának témája a magyarországi főpapi pecsétek stiláris hasonlóságainak összevetése volt. Marosi Ernő tanítványa, doktori disszertációját a magyar káptalanok és konventek középkori pecsétjeiből írta (1988). Szakterülete a középkor, azon belül elsősorban a gótikus építészet, szobrászat és az ötvösség.
Diplomaszerzés után a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének kurátoraként, majd vezetőjeként dolgozott 1997-ig. Ez évtől a Szépművészeti Múzeum vezető munkatársa, a 2006-ban nyílt Luxemburgi Zsigmond kiállítás szervezője volt. 2006 tavaszától 2007 őszéig, majd 2010 őszétől ismét az Iparművészeti Múzeum főigazgatója.[2] Erről a tisztségről azonban 2014-ben lemondott. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja 2011 óta. Ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, amelyet tiltakozásképpen 2016-ban visszaküldött az államfőnek.[3]