Tabula Peutingeriana (részlet) – a térképrészlet közepén Róma városa. Omnes viae Romam ducunt, azaz "Minden út Rómába vezet"Tabula Peutingeriana (részlet) – felülről lefelé: dalmát tengerpart, Adriai-tenger, Itália déli része, Szicília, Afrika partjaiA Tabula Peutingeriana másolata magyarázatokkal az Aquincumi Múzeumban
A Tabula Peutingeriana (Peutinger-tábla) itinerarium, útvonalleírás a Római Birodalom nyilvános úthálózatáról, a cursus publicus(wd) nevű állam által felügyelt futárszolgálat útvonalairól. A „térkép” készítése a negyedik vagy korai ötödik századra nyúlik vissza.[1]
A rómaiaknál háromféle itinerarium létezett: irott (itineraria scripta), vázlatos (adnotata) és képes (picta), amely már a mai értelemben egy térkép volt.
A térképet Conrad Celtes fedezte fel egy wormsi könyvtárban, de mivel halála előtt nem tudta kiadni, 1508-ban Peutingerre hagyatékozta. A bécsi nemzeti könyvtárban őrzik,[2] a Világemlékezet egyik dokumentuma.
A térkép leírása
A Tabula Peutingeriana az egyetlen fennmaradó térkép a római cursus publicusról. Egy colmari szerzetes készítette a 13. században. A pergamentekercs tizenegy részből áll, 0,34 m magas és 6,75 m hosszú. A sematikus térkép nem valóságszerűen ábrázolja a világot: a területeket erősen torzítja, különösen a kelet-nyugati irányban. Római települések, a köztük vezető utak, folyók, hegyek, erdők és tengerek szerepelnek rajta. A birodalom három legfontosabb városát, Rómát, Konstantinápolyt és Antiochiát különleges díszítéssel jelzi. A teljes birodalmon kívül bemutatja a Közel-Keletet, Indiát és a Gangeszt, Sri Lankát (Insula Taprobane), és még Kínára is utal. Nyugaton az Ibériai-félsziget hiányáról arra következtetünk, hogy a fennmaradt kópiából hiányzik egy elveszett tizenkettedik rész.
A táblázat alapját az itinerariumok, útvonal-táblázatok, azaz a római országutak állomásainak és távolságainak listái képezik. (Az állomások nemcsak településeket jelölnek, hanem esetenként kereszteződéseket is.) Az utasoknak persze nem állt mai értelembe vett térkép a rendelkezésére, de szükségük volt, hogy tudják, melyik állomás, milyen távolságra következik az úton.
A Peutinger táblán az utak nagyjából párhuzamos vonalak, amelyeken az állomások az utazás sorrendjében jelennek meg. A hosszú téglalap alakú elrendezést a pergamen lapok formája adta. Látszik valamennyi hasonlóság Ptolemaiosz földtérképével is, úgyhogy egyes szerzők szerint a reprezentatív földrajzi ábrázolás szándékosnak tűnik az ismeretlen térképszerkesztők részéről.
A városokat és állomásokat térképjelek százai mutatják, a legegyszerűbb kéttornyos épülettől a három „nagy” város részletesen megrajzolt „portréjáig”. Annalina és Mario Levi azt következtették, hogy a félig sematikus, félig képszerű szimbólumok a Vegetius által leírt itineraria picta kartográfiai konvencióit követik.[3]
Története
A tabula keletkezési ideje a negyedik vagy a korai ötödik századra tehető. Konstantinápoly alapítási événél (328) biztos későbbi. Ravenna – mely 402-ben lett a nyugati birodalom fővárosa – hangsúlyozott kiemelése ötödik századi revíziót sugall Levi és Levi számára. Germania Inferior bizonyos városai az ötödik század közepén elpusztultak, úgyhogy ennél viszont korábbi kell, hogy legyen.
Valószínű, hogy annak a térképnek a távoli leszármazottja, amely Augustus barátja, Marcus Vipsanius Agrippa irányítása alatt készült. Agrippa halála után a térképet márványba vésték és az Ara Pacistól nem messze, a Porticus Vipsaniaeben helyezték el. Glen Bowersock is a térkép archetípusának korábbi datálását támogatja, mivel Arabia provincia számos részlete teljesen anakronisztikus a 4. századhoz képest,[4] így ő is Agrippa térképét tartja forrásul.[5]
Kiadásai és utótörténete
Nyomtatásban először Ortelius kiadásaként jelent meg 1598-ban. Részleges első kiadását (Fragmenta tabulæ antiquæ) 1591-ben nyomtatta Jan Moretus, Antwerpenben, később, 1598. decemberében, a teljes Tabulát is kinyomtatta, szintén Antwerpenben.
A Peutinger család tulajdonában maradt a dokumentum, amíg 1714-ben el nem adták. Királyi és főnemesi családok között forgott, aztán Savoyai Jenő száz dukátért megvásárolta. 1737-ben halála után a bécsi udvari könyvtárhoz (a Hofbibliothekhez) került, ahol azóta is őrzik.
1753-ban Franz Scheyb adott ki egy kópiát, és 1872-ben Conrad Miller német professzor másolhatta. William and Northgate kiadása 1892-ben látott napvilágot. 1911-ben kiegészült a Tabula a hiányzó, Britanniát és Hispaniát ábrázoló új lappal.
2007-ben a térképet A világ emlékezete program keretében az UNESCO felvette a világ dokumentumokban őrzött örökségeinek listájára. Ennek megemlékezésére egyetlen napon, 2007. november 26-án, a nyilvánosság megtekinthette, bár törékeny állapota miatt általában nincs kiállítva.[6]
↑Vegetius műve, a ...viarum qualitas, compendia, diverticula, montes, flumina ad fidem descripta részletesebb képes útvonalleírást sugall mint akár az Antonini Itinerarium vagy a Tabula Peutingeriana.
↑G. W. Bowersock (1994), pp. 169-170, 175, 177, 178-179, 181, 182, 184
Bowersock, Glen W. Roman Arabia. Harvard University Press (1994). ISBN 0-674-77756-5
Levi, Annalina és Mario. Itineraria picta: Contributo allo studio della Tabula Peutingeriana (a Tabula legjobb, legelérhetőbb reprodukcióját tartalmazza), Róma: Bretschneider (1967)
Richard J. A. Talbert: Rome's World: The Peutinger Map Reconsidered; Cambridge University Press 2014
Fakszimile kiadás: Tabula Peutingeriana; Akademische Druck- u. Verlagsanstalt (ADEVA), Graz 1976. Complete colour facsimile edition of the 11 sections in original size (total length: 675 cm; breadth: 34 cm). Every page doubly reproduced (full colour reproductions and black-and-white reproductions with a locating screen and designation of local names). Binding: cloth. Scholarly commentary: E. Weber, Vienna. 68 pp. with 8 ill. and 26 pp. index, several modern maps. Binding: stitched.
