Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
Törökország 1959-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Gazdasági Közösséghez, 1963. szeptember 12-én pedig aláírta az ankarai egyezményt, mely gazdasági együttműködést (vámunió) tett lehetővé.[3][6] 1970 novemberében elkészült az időrendi táblázat a Törökország és az EGK között fennálló vámtarifák eltörléséről.[3]
1987. április 14-én Törökország benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Közösséghez, 1989-ben az Európai Bizottság azzal válaszolt, hogy Törökország gazdasági és politikai helyzete, a török–görög kapcsolatok illetve a ciprusi válság miatt az időpont nem alkalmas a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.[7] 1995-ben Törökország vámunióra lépett az Európai Unióval, 1999 decemberében pedig az unió hivatalosan is elismerte Törökország jogosultságát a csatlakozásra.[8]
2002-ben az Európai Unió kijelentette, hogy hajlandó késlekedés nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Törökországgal, amint az teljesíti a koppenhágai kritériumokat.[9]
Az Európai Bizottság szerint a tárgyalások legkorábban 2005-ben indulhattak meg; 2004. december 17-én döntöttek úgy, hogy a tárgyalásokat 2005. október 3-án kezdik meg Törökországgal.[10] Az Osztrák Néppárt és a német Kereszténydemokrata Unió azt javasolta, hogy Törökországot teljes tagság helyett egy úgynevezett „kivételes partneri viszonnyal” (privileged partnership) vegyék fel az unióba, ennek ellenére azonban megkezdődtek a tárgyalások Törökország teljes tagságáról.[11][12]
Törökország csatlakozását a tárgyalások megkezdése óta több esemény is hátráltatja. Ausztria és Franciaország is népszavazást szeretne tartani a kérdésről.[13] A ciprusi kérdés továbbra is az egyik legnagyobb hátráltató tényező.[14] 2007 márciusában Olli Rehn bővítésért felelős európai biztos figyelmeztette Törökországot, hogy a reformok lassulása és a ciprusi kérdés súlyosan veszélyezteti a csatlakozási tárgyalásokat.[15] A ciprusi helyzet miatt az EU 2006 decemberében felfüggesztette a tárgyalásokat,[16] melyek 2007 márciusában indultak újra.[17]
Jövőbeli tervek
A legkorábbi dátum Törökország csatlakozására 2013 lehet, Ankara ezt az időpontot tűzte ki célul,[2]Brüsszel azonban ezt nem támogatja.[18] Elképzelhető, hogy a csatlakozás csak 2021-ben valósulhat meg.[1]
1989. december 18. – Az Európai Bizottság visszautasítja a tárgyalások azonnali megkezdését Törökország külpolitikai kapcsolataira (török–görög viszony, ciprusi konfliktus) hivatkozva
1999. december – Az Európai Tanács hivatalosan is elismeri Törökország csatlakozási kérelmének jogosultságát
2002. december 12. – Az Európai Tanács kijelenti, hogy haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat Törökországgal, amennyiben az teljesíti a koppenhágai kritériumokat.[19]
2002. november 3. – A 2002-es választások az uniós tagságot pártoló Igazság és Fejlődés Pártja győzelmét eredményezik
2004 – Törökország és Észak-Ciprus támogatja Ciprus újraegyesítését, a ciprusi görögök azonban elutasítják[20]
2004. december 17. – Az Európai Unió beleegyezik a tárgyalások megkezdésébe
2005. október 3. – Megkezdődik a tárgyalási fejezetek kifejtése
2006. június 12. – A tudomány és kutatás fejezet megnyitása és lezárása
2006. december 11. – A Ciprussal való további konfliktusok miatt az EU felfüggeszti a tárgyalásokat, és kijelenti, hogy nem nyitnak meg újabb fejezeteket, míg a problémát nem orvosolják[21]
2007. március 29. – A vállalkozási és iparpolitika fejezet megnyitása[17]
2007. június 25. – A statisztika és pénzügyi ellenőrzés fejezet megnyitása, a gazdasági és pénzügyi jog fejezet megnyitását Nicolas Sarkozy megvétózta.[22]
2007. december 20. – Az egészség- és fogyasztóvédelem, valamint a transzeurópai közlekedés fejezetek megnyitása.[23]
2008. június 17. – A társasági jog és szellemi tulajdon törvényi szabályozása fejezetek megnyitása.[24]
2008. december 19. – A tőke szabad áramlása és az információs társadalom és média fejezetek megnyitása[25]
2009. június 30. – Az adózás fejezet megnyitása[26]
A tárgyalási fejezetek állapota
Az unióhoz való csatlakozás feltétele, hogy Törökország befejezze a tárgyalásokat az Európai Bizottságal az acquis communautaire mind a 35 fejezetével kapcsolatban. Az Európai bizottság minden évben közzétesz egy riportot a tagjelölt országgal történő tárgyalások menetéről, a fejlődés mértékéről. A legutóbbi jelentés 2018. április 17-én készült.[27]
Törökország 71 milliós népességével az Európai Unió második legnagyobb állama lenne a delegált európai parlamenti képviselők számát tekintve.[15] A demográfiai előrejelzések szerint 2020-ra a török parlamenti képviselők száma meghaladná Németországét az Európai Parlamentben.[15]
Törökország tagsága a későbbi bővítés problémáját is felveti, főképp a jelentkező országok számát és földrajzi helyzetét tekintve.[15]Valéry Giscard d’Estaing francia politikus szerint a nagyrészt Ázsiában fekvő Törökország felvétele például Marokkó felvételéhez is vezethetne, akinek jelentkezését éppen földrajzi fekvése miatt utasították el.[39]Nicolas Sarkozy francia elnök szerint „Törökországnak nincs helye az Európai Unióban”, határokat kell szabni a bővítésnek, mert a határtalan bővítés „az európai politikai egység lerombolását kockáztatja”.[40] Franciaország mellett Ausztria is ellenzi Törökország felvételét és Angela Merkel német kancellár is hasonló véleményen van.[41] Ezzel szemben Barack Obamaamerikai elnök pártolja a törökök felvételét az EU-ba.[42]
Franciaország változtatni kívánt az alkotmányán annak érdekében, hogy népszavazást lehessen kiírni minden olyan állam felvételéről az Európai Unióba, melynek lakossága meghaladja az unió teljes lakosságának 5%-át, ez Törökországot és Ukrajnát érintette volna.[43] A szenátus azonban elutasította a tervezetet, azzal az indokkal, hogy ez rontana Franciaország kapcsolatain Ankarával.[44]
2005-ben Törökország népessége 71,5 millió fő volt, évente pedig mintegy 1,5%-kal növekszik.[51][52] A lakosság fiatal, 25,5%-uk tizenöt év alatti.[53]
Törökország az Európai Unió második legnagyobb állama lenne a delegált európai parlamenti képviselők számát tekintve.[15] A demográfiai előrejelzések szerint 2020-ra a népességnövekedés következtében a török parlamenti képviselők száma meghaladná Németországét az Európai Parlamentben.[15]
Ciprus 1960-ban önálló állammá vált, melynek elnöke III. Makáriosz érsek, alelnöke pedig a török ciprióta Fazıl Küçük lett. 1963-ban mind a ciprusi, mind a török oldalon olyan események zajlottak, melyek kedvezőtlenül befolyásolták a szigetállam sorsát. Karácsony este a görögök megtámadták a szigeten élő törököket.[54] Törökország az angol kormánytól kért segítséget, mivel a ciprusi szerződésben az angolok rendelkeztek a béke helyreállításának jogával, London azonban az ENSZ-hez fordult, az ENSZ pedig leállította a kisebbség ellen elkövetett mészárlásokat. Lyndon B. Johnsonamerikai elnök levélben figyelmeztette a törököket, hogy ha megtámadják a ciprusi görögöket, akkor a NATO nem áll ki mellettük.[54][55] 1964 tavaszán ENSZ-békefenntartók (UNFICYP) érkeztek a szigetre.[56]
1967-ben Görögországban szélsőjobboldali katonai junta került hatalomra, mely tovább bátorította a sziget nacionalistáit.[57]1974. július 15-én a ciprusi nemzeti gárda államcsínyt hajtott végre. Bülent Ecevit török miniszterelnök ismét az angolokhoz fordult segítségért, akik megint csak elutasították azt. Mivel a törökök számára elfogadhatatlan volt, hogy Nagy-Britannia és Amerika áldását adja a Szampszón-rendszerre, Ecevit elrendelte a török hadsereg partraszállását, melyet 1974. július 20-án, Atilla hadművelet kódnéven hajtottak végre. Augusztus 14-én egy újabb rohammal sikerült a sziget területének mintegy 40%-át elfoglalniuk, Ciprus kettészakadt. A sziget két oldalát a zöld vonal elnevezésű demarkációs vonallal választották el, mely ma is 180 km hosszan húzódik, kettévágva többek között Nicosia városát is. 1975-ben a sziget török részének vezetősége kikiáltotta a Török Föderális Államot, majd 1983-ban az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot, melyet Törökországon kívül egyetlen ország sem ismert el.
Törökország azóta is konfliktusban áll Ciprussal, ami többször is hátráltatta a csatlakozási tárgyalásokat. Törökország és Észak-Ciprus 2004-ben támogatta a Ciprus újraegyesítését irányozó Annan-tervet, a ciprusi görögök azonban elutasították azt.[20]
Görögország
Az évszázados ellenségekként számon tartott[58] két ország kapcsolata a történelem folyamán lassan átalakult. Elefthériosz Venizélosz miniszterelnök például 1934-ben Nobel-békedíjra jelölte Atatürköt.[59] Az 1999-es izmiti földrengés után Görögország felajánlotta segítségét a törököknek, amit Törökország a későbbi görögországi földrengés alkalmával viszonzott, ezzel megindult a diplomáciai közeledés is.[58]
Kosztasz Karamanliszgörög miniszterelnök támogatja Törökország teljes európai uniós tagságát.[60] 2005-ben az Európai Bizottság a török–görög kapcsolatokat „pozitívan fejlődőnek” nevezte,[61] mindazonáltal megjegyezte, hogy a vízi határok vitájában nem történt előrehaladás.[61]
A török alkotmány elismeri az egyén szabad vallásgyakorlási jogát, a vallási közösségeket az állam védelmezi, de az alkotmány kimondja, hogy a vallási közösségek nem szólhatnak bele a joggyakorlatba, például nem alakíthatnak vallási pártot.[63] Törökországban a köztársaság fennállása óta tilos volt muszlim fejkendőt vagy szimbolikus vallási ruházatot viselni állami épületekben, iskolák és egyetemek területén.[67] Az Emberi Jogok Európai Bírósága a törvényt nem tekintette kifogásolhatónak,[68] ennek ellenére a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja 2008-ban a fejkendő-törvényt eltörölte.[69]
A 301-es cikk
Tüntetés a 301-es cikk ellen Németországban, 2008 januárjában
A török büntető törvénykönyv 301-es cikke kimondja, hogy aki megsérti a „török nemzetet, a Köztársaságot vagy a Török Nagy Nemzetgyűlést, az hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható”, illetve azt is, hogy a kritikának szánt gondolatok kifejezése nem számít bűncselekménynek.[70]
Az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások megkezdése óta többször is kritikával illette a büntetőtörvénykönyv eme cikkét, különösen amikor ez alapján emeltek vádat a Nobel-díjas író, Orhan Pamuk illetve a később meggyilkolt Hrant Dink újságíró ellen, amiért elismerték az örmény népirtás tényét. Olli Rehn csatlakozásért felelős biztos „sajnálatosnak”, „igen szerencsétlennek” és „elfogadhatatlannak” minősítette Pamuk esetét.[71]Abdullah Gül később kijelentette, hogy szerinte is szükség van a cikk megváltoztatására.[72] 2008. április 30-án a törvényt megváltoztatták.[73] A változtatások szerint már nem a törökséget, hanem a török nemzetet ért sérelemért lehet valaki ellen pert indítani, de csak az igazságügyi miniszter jóváhagyásával és a maximális kiszabható büntetés a korábbi három év helyett két év lehet.[73]
A nők jogai
1935-ben tizennyolc női képviselő került be a török parlamentbe, abban az időben, amikor Európa legtöbb országában a nőknek még nem volt szavazati joguk
Törökországban a köztársaság megalakulása után, 1924-ben a nők jogot nyertek arra, hogy a közszférában dolgozhassanak. 1930-ban kapták meg a szavazati jogot a helyi választásokon, 1934-ben pedig az országos választásokon,[74] és ugyanebben az évben nyerték el a jogot a választhatóságra is.[75] 1935-ben tizennyolc nőt választottak parlamenti képviselővé. Mindazonáltal csak az 1980-as években kezdtek a nők komolyabban foglalkozni a politikával.[74] 1993-ban Tansu Çiller lett az ország első női miniszterelnöke.
Az Európai Unió az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartását a csatlakozás egyik sine qua nonjaként[76] definiálta Törökország számára. Az uniós felmérés szerint Törökország rendelkezései a nők jogaról általában véve kielégítőek, de kiegészítésekre is szükség van.[77] A nők jogainak kiterjesztése csak a 2000-es évek első felében valósult meg, addig például a férj szava számított a házasságban a válás, a vagyonmegosztás és a gyermekelhelyezés tekintetében. 2001-ben fogadta el a parlament az új polgári törvénykönyvet, mely a házastársakat már egyenlő feleknek tekinti, illetve eltörölték az addig érvényben lévő törvénytelen gyermek fogalmát is.[78]Nimet Çubukçu török nő- és családügyi államminiszter szerint azonban hosszú időnek kell eltelnie, míg a törvényben garantált jogok a kultúra részévé válnak.[79] Többek szerint a nők helyzete a törvényi egyenlőség ellenére sem mondható megfelelőnek, a képviselőknek alig 9%-a nő és még mindig általános az országban a nők sérelmére elkövetett, családon belüli erőszak, amiről a legtöbb nő hallgat.[79] A nők jogaiért küzdő aktivisták szerint a társadalom változóban van, régebben a megkérdezett tíz emberből kilenc a nők ellen elkövetett családon belüli erőszakot helyénvalónak tartotta, ma már tíz emberből kilenc elítéli, és a média is nagyobb figyelmet fordít az ilyen erőszakos cselekményekre.[79] Mindazonáltal azt is megemlítették, hogy a török kormánynak nagyobb figyelmet kellene fordítania a civil szervezetekre, mert az együttműködés még hiányzik.[79]
A katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók helyzete
Törökország és Azerbajdzsán az Európa Tanács két olyan tagja, akik nem ismerik el az úgynevezett conscientious objector lehetőségét, azaz a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadását, és alternatív szolgálat lehetőségét sem hajlandók felajánlani az ilyen személyeknek.[80] A katonai szolgálat megtagadása Törökországban börtönnel büntethető, és ez alól nem jelent kivételt, ha a behívott lelkiismereti okokra hivatkozik.[81]
Közvélemény
Az Európai Unióban
Az uniós tagállamok lakosságának többsége ellenzi Törökország csatlakozását, az Eurobarometer 2006-os őszi felmérése szerint[82] az uniós állampolgárok 59%-a nem szeretné, ha csatlakozna, és csupán 28%-uk támogatja. A legtöbben (tízből kilenc megkérdezett) az emberi jogok helyzetét hozta fel okként. A 2006-os tavaszi felmérés szerint az újonnan csatlakozott országokban magasabb Törökország támogatottsága (44%), mint a régebbi uniós országokban (38%). A legtöbben Ausztriában ellenzik (81%), a leginkább pedig Romániában támogatják (66%). Észak-Ciprus lakosságának 67%-a látná szívesen Törökországot az Európai Unió tagjai között.[83]Dánia lakosságának 60%-a ellenzi a csatlakozást, annak ellenére, hogy a dán kormány kiáll Törökország mellett.[84]Magyarország támogatja a török csatlakozást,[85] a magyar lakosság 44%-a egyetért, míg 46%-a ellenzi.[83]
A csatlakozási tárgyalások 2004-es megnyitóját Törökországban nagy ünneplés fogadta, egyes újságok Helló Európa címmel cikkeztek az eseményekről.[86] Ennek ellenére az ország lakosságának csupán 54%-a támogatja a csatlakozást.[83] Az Eurobarometer 2006-os felmérése szerint a törökök 43%-a gondol pozitívan az EU-ra, 35%-uk bízik benne, 45%-uk támogatja a bővítési folyamatokat, de csak 29%-uk fogadna el egy uniós alkotmányt.[87]
↑ abcdTurkey and EU. Embassy of the Republic of Turkey (Washington, DC). [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 4.)
↑Az ankarai egyezmény szövege (angol nyelven). Official Journal of the European Communities. [2013. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
↑About Turkey and the EU. Embassy of the Republic of Turkey in London. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 4.)
↑Start EU Negotiations With Turkey! (angol nyelven). Independent Commission on Turkey, 2005. augusztus 31. [2016. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
↑Turkey and Russia on the Rise (angol nyelven). Stratfor, 2009. március 17. [2011. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 14.)
↑Öymen, Onur: Turkey. My Country & NATO. NATO, 1999. június 29. [2000. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.)
↑„Who is losing Turkey?”, Economist, 2006. szeptember 28. (Hozzáférés: 2008. augusztus 26.)
↑ abFlesch, István. Súlyos válság Cipruson, A Török Köztársaság története (magyar nyelven), 77-81. o. (2007)
↑Greek-Turkish Disputes (angol nyelven). Allied Command Structures in the New NATO. National Defense University, 1997 (Hozzáférés: 2008. szeptember 1.)[halott link]
↑Women's Suffrage: A Timeline (angol nyelven). International Women's Democracy Center. [2012. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
↑Turkish Civil Code (angol nyelven). Women for Women's Human Rights. [2009. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 18.)
Ez a szócikk részben vagy egészben az Accession of Turkey to the European Union című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.