A török nyelvekre jellemző a magánhangzó-harmónia, a toldalékolás, a nyelvtani nem hiánya és az úgynevezett SOV, azaz alany-tárgy-ige mondatrész-sorrend. Mindezek jellemzőek a mongol és a mandzsu-tunguz nyelvekre, a koreai nyelvre és a magyar nyelvre is. Ezeket a nyelveket egyes nyelvészek összefüggésbe hozzák a török nyelvekkel és az altáji nyelvcsaládba sorolják, mások nem értenek ezzel egyet.[3] Sőt, kisebb-nagyobb átfedések miatt az urál-altáji nyelvcsalád elméletét is létrehozták, amelyben az uráli nyelvek is helyet kaptak. Mindezen elméletek azonban ma már elavultnak számítanak; a tudomány mai állása szerint a török, a mongol, a mandzsu-tunguz és az uráli nyelvek külön-külön nyelvcsaládot alkotnak, és az említett átfedések csupán nyelvi érintkezéseknek (kölcsönhatásoknak) köszönhetőek.
A török népek hosszan tartó vándorlásaik során keveredtek más népekkel, így nyelvük is kölcsönhatásba került azokkal a népekkel, melyekkel érintkeztek. Emiatt a türk nyelvek pontos eredetét nehéz megállapítani, besorolásukról a mai napig is vitatkoznak a nyelvészek, és folynak a kutatások.
A török nyelvek besorolásához hagyományosan az alábbi izoglosszákat használják:[6]
Rotacizmus, például a *toqqız („kilenc”) szó utolsó mássalhangzójánál. Ez választja el a szóvégi /r/-t használó ogur nyelveket a török nyelvek többi tagjától, melyeknél a szóvégi /z/ figyelhető meg.[7]
Hangzóközi *d, mint a *hadaq („láb”) szó második mássalhangzójánál
↑Findley, Carter V.. The Turks in World History. Oxford University Press (2004. October). ISBN 0-19-517726-6
↑ abLars Johanson (1998) The History of Turkic. In Lars Johanson & Éva Ágnes Csató (eds) The Turkic Languages. London, New York: Routledge, 81-125. [1]Archiválva2011. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑Larry Clark, Chuvash. In Lars Johanson & Éva Ágnes Csató (eds), The Turkic Languages, London, New York: Routledge, 434-452, 2006.
Irodalom
Baskakov, N.A. 1962, 1969. Introduction to the study of the Turkic languages. Moscow.
Boeschoten, Hendrik & Lars Johanson. 2006. Turkic languages in contact. Turcologica, Bd. 61. Wiesbaden: Harrassowitz. ISBN 3-447-05212-0
Clausen, Gerard. 1972. An etymological dictionary of pre-thirteenth-century Turkish. Oxford: Oxford University Press.
Deny, Jean et al. 1959-1964. Philologiae Turcicae Fundamenta. Wiesbaden: Harrassowitz.
Johanson, Lars & Éva Agnes Csató (ed.). 1998. The Turkic languages. London: Routledge. ISBN 0-415-08200-5.
Johanson, Lars. 1998. "The history of Turkic." In: Johanson & Csató, pp. 81–125. [2]Archiválva2011. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
Johanson, Lars. 1998. "Turkic languages." In: Encyclopaedia Britannica. CD 98. Encyclopaedia Britannica Online, 5 sept. 2007. [3]
Menges, K. H. 1968. The Turkic languages and peoples: An introduction to Turkic studies. Wiesbaden: Harrassowitz.
Öztopçu, Kurtuluş. 1996. Dictionary of the Turkic languages: English, Azerbaijani, Kazakh, Kyrgyz, Tatar, Turkish, Turkmen, Uighur, Uzbek. London: Routledge. ISBN 0-415-14198-2
Samoilovich, A. N. 1922. Some additions to the classification of the Turkish languages. Petrograd. [4]
Schönig, Claus. 1997-1998. "A new attempt to classify the Turkic languages I-III." Turkic Languages 1:1.117–133, 1:2.262–277, 2:1.130–151.
Voegelin, C.F. & F.M. Voegelin. 1977. Classification and index of the World's languages. New York: Elsevier.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Turkic languages című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.