A kicsapongások iránti vonzalma ellenére Móric nagy szorgalommal folytatta a hadtudományi tanulmányait. Savoyai Jenő parancsnoksága alatt részt vett az 1717-es Habsburg–török háborúban Magyarországon. 1720-ban francia szolgálatba állt és 1722-ben ideiglenesen dandártábornoki rangot kapott egy német gyalogezreddel (Régiment de Sparre infanterie). 1726-ban a kurföldi rendek Anna Ivanovna özvegy hercegné, Iván Alekszejevics cár lányának ösztönzésére Kurföld (Kurland) hercegévé választották. Az orosz befolyás hatására Móricnak 1729-ben távoznia kellett Kurföldről és visszatért Franciaországba, ahol miután 1733-ban a lengyel örökösödési háború során kitüntette magát a felső-rajnai harcokban, 1736 augusztus 1-jén altábornagyi rangot kapott.
1738-ban felállított egy saját sereget és Prága irányába indult meg vele. Az osztrák örökösödési háború során 1741. november 26-án rohammal bevette Prágát, elfoglalta Eger (Cheb) és Elbogent (Loket) városokat, majd François-Marie de Broglie marsallal együtt visszatért a Rajnához, ahol Lauterburg védvonalait vette be. 1743-ban újabb saját szabadhadtestet állított fel szász önkéntesekből (Volontaires de Saxe), mely személyes testőrségéül is szolgált.
A XV. Lajos francia király névleges főparancsnoksága alatti 1744-es flandriai hadjáratát a hadművészet egyik mesterpéldájaként tartják számon, mivel a számbeli fölényben lévő ellenséget tétlenségre tudta kényszeríteni. 1745 februárjában bevette Brüsszelt, majd 1745. május 11-én a fontenoy-i csatában, 1746. október 11-én a rocourt-i csatában aratott győzelmet a szövetséges csapatok felett. Ezt követően Franciaország marsalljává léptették elő és a lauffeldi csatában aratott győzelme valamint Bergen op Zoom bevétele után a meghódított dél-németalföldi területek főparancsnokává nevezték ki.
Miután 1748. október 18-án megkötötték az aacheni békét, Móric visszavonult a királytól élethossziglani használatra kapott chambord-i kastélyba. A 16. században épült kastély a 18. századi viszonyok között már idejétmúltnak és kényelmetlennek számított. Magas és huzatos termeit a marsall saját kora ízlésének megfelelően alakíttatta át, és tudósok, művészek és filozófusok találkozóhelyévé tette.
Szász Móric síremléke Straßburgban. A marsall egy lépcsőn halad lefelé a koporsóhoz, melyet a Halál felnyit számára. A Franciaországot megszemélyesítő nőalak próbálja visszatartani őt, Herkules szomorúan áll a koporsó sarkánál. A bal oldalon látható címerállatok a Móric által legyőzött birodalmakat jelképezik: a sas Ausztriát, az oroszlán Hollandiát, a leopárd Angliát.
1750. november 30-án hunyt el a kastélyban egy lázas megbetegedés következtében, mely még november 12-én kerítette hatalmába. Straßburgban, a protestáns Thomaskirchében helyezték örök nyugalomra, ahol 1765 és 1776 között Jean-Baptiste Pigalle egy hatalmas síremléket emelt számára.
Emlékezete
Szász Móric már élete során nagy népszerűségnek örvendhetett. Katonái emberiességéért és korrektségéért kedvelték, a köznép a győzelmeiért szerette. Egyike volt Franciaország azon kevés marsalljának, akik sohasem szenvedtek vereséget, ezért már életében legendává vált.
Ismert Móric szerelmi viszonya volt Adrienne Lecouvreur színésznővel. Ennek köszönhetően lett Eugène Scribe egyik darabjának, valamint Francesco CileaAdriana Lacouvreur című operájának szereplőjévé. Az 1902-es ősbemutató során Szász Móric szerepét Enrico Caruso alakította.
Plácido Domingo is játszott és énekelt Maurizio, Conte di Sassonia szerepében.
Utódai
Marie Rinteau de Verriéres-rel (1730–1775) folytatott afférjából született egy törvénytelen leánya, Maria-Aurora von Sachsen (1748–1821), majd férjezett asszonynevén Dupin. Így Szász Móric a francia írónő, George Sand (Aurore Dupin) felmenője.
1714. március 12-én feleségül vette Johanna Victoria Tugendreich von Loebent (1699–1747). Tőle egy fia született, August Adolf (1715), de ő röviddel a születése után elhunyt. A házastársak 1721. március 21-én elváltak.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Moritz von Sachsen (1696–1750) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
