A Gare du Nord (ejtsd: [ɡaʁ dy nɔːʁ]; magyarul: Északi pályaudvar), hivatalosan Paris-Nord, a hét nagy távolsági vasúti fejpályaudvar egyike Franciaországban, Párizsban. Európalegforgalmasabbikaként tartják számon az itt megforduló utasok számát tekintve[1][2][3] és a második legnagyobb utaskapacitás szempontjából. 2015-ben a Gare du Nord naponta több mint 700 000 utast fogadott.[4]1861 és 1864 között épült fel az eredeti épület a Chemin de Fer du Nord társaság megbízásából. Azóta több kisebb-nagyobb átalakításon esett át. Jelenleg innen indulnak az Észak-Franciaországba tartó vonatok, valamint számos nemzetközi viszonylat kiindulópontja is ez a pályaudvar. Elérhető többek között az EurostarralLondon, a ThalyssalBrüsszel, továbbá Németország és Hollandia nagyvárosai.
A jelenlegi Gare du Nord pályaudvart Jacques Ignace Hittorff francia építész tervezte,[5] Az állomás egy korábbi, jóval kisebb, azonos nevű, 1846 és 1860 között működő terminál helyébe lépett. A 2010-es évek végén és a 2020-as évek elején zajló jelentős felújítási program nagymértékben átalakítja az állomást. A tervek között szerepel az állomás alapterületének és utaskezelő képességének jelentős bővítése, a helyszíni szolgáltatások bővítése és egy új indulási terminál kialakítása a 2024. évi nyári olimpiai játékokra való felkészülés jegyében. Az átalakítás következtében a Gare du Nord Európa legnagyobb vasútállomása lesz.[6]