Oliver Hüsing 1993. február 17-én született egy alsó-szászországi faluban, Bührenben
A 193 cm magas belső védő 11 éves korában került a Werder Bremenhez, ahol végigjárta az utánpótlás-csapatokat.
Hüsing a harmadosztályú Werder II-ben 2012 áprilisában, 19 évesen mutatkozott be, majd 2014 decemberében, a Borussia Mönchengladbach ellen a Bundesligában is pályára léphetett.
A 2015-ös tavaszt kölcsönben töltötte a harmadosztályú Hansa Rostocknál, ahol jó teljesítményt nyújtott, így a 2015-16-os idényt ismét Brémában töltötte, de az élvonalban kevés lehetőséget kapott, a tartalékcsapatban viszont rendszeresen pályára lépett.[2]