Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page
Available for Advertising

Moai

Moai-csoport a szertartási emelvényen
Szobrok a Rano Raraku-i kőbánya közelében
Szobor helyreállított szemmel és pukaóval
Egy ember mérete egy szoborfejhez viszonyítva
A főbb szoborcsoportok elhelyezkedése a szigeten

Moai (kiejtése) a híres húsvét-szigeti kőszobrok neve a helyi (húsvét-szigetinek vagy rapanuinak nevezett) nyelven. A 21. század elejéig 887 darabot vettek számba belőlük, ezek közül 397 a fő készítő helyük a Rano Raraku vulkáni mellékkúp közelében található, nagyrészt befejezetlenül. Legtöbbjüket a Rano Rarakuból bányászott viszonylag puha vulkáni tufából készítették, obszidián eszközökkel, zömében 1250 és 1500 között.[1] A legkorábbi „klasszikus” szobrot, ami már a moaik minden fontos vonását magában hordozza, a 12. századra datálták, a legutolsót pedig 1650 körül helyezhették el.[2] A szobroknak általában a fej teszi ki a nagy részét, (három nyolcadát), emellett törzs-rész és a kezek látszanak rajtuk. A lábakat csak az egyetlen, az alakot térdelő helyzetben ábrázoló szobron faragták ki. A szobrok élő törzsfőnökökről vagy istenített ősökről készültek,[3] és túlnyomórészt a part mentén kiépített teraszokon helyezték el őket, arccal a sziget belseje felé, mintegy a törzsi földekre tekintve. A szobrokat az első európai utazók a 18. században még álló helyzetben találták, majd a törzsi konfliktusok során azokat az őslakók a 19. század derekára mind ledöntötték. Mára jelentős számban újra felállították őket.

A szobrok a sziget fő jellegzetességei, a turisták elsősorban miattuk keresik fel a világnak ezt a félreeső pontját. Kutatásukkal felfedezők, tudósok generációi foglalkoztak, a velük foglalkozó irodalom több száz kötetre tehető.[4] Népszerűségükhöz nagyban hozzájárult Thor Heyerdahl munkássága, bár ő azokat még dél-amerikai bevándorlók alkotásainak tekintette. Az ezoterika művelői is sokat foglalkoztak e „rejtélyes” szobrokkal; Erich von Däniken nagy szerepet szán elméleteiben az itteni emlékeknek.

Történetük

A polinéziai szigetvilágban számos helyen találhatók régi kőszobrok, így a Marquises-szigeteken, Új-Zélandon és a Húsvét-szigethez legközelebbi Pitcairn-szigeteken is, ahol a szobrok felállításához használt teraszok is hasonlók a húsvét-szigetiekhez. Ezeknek a lehetséges előzményeknek a száma és mérete azonban messze elmarad a Húsvét-sziget ilyen emlékeitől.[5]

A sziget lakosságának a kedvező természeti körülmények között nem kellett sok energiát fordítaniuk a szükséges élelmiszerek megtermelésére. A lakosság gyorsan szaporodott. A hatalmas földrajzi távolság, később pedig a hajók készítéséhez szükséges faanyag megfogyatkozása miatt továbbutazni nem tudtak. A polinéziai történelemben nagy hagyományai voltak a közös munkának, amit itt – egyéb teendők híján is – ezoterikus irányba fordítottak.[6]

A törzsek között 1250 körül vetélkedés alakult ki az ősök tiszteletére emelt szobrok tekintetében. A kőfaragó mestereket a lakosság más tagjai főtt étellel látták el. A kész szobrok mozgatására szinte a teljes törzsek összefogtak.[7] A szobrok mozgatásához fából készült szánszerű alkalmatosságokat és/vagy görgőket használtak, és a felállításukhoz is sok gerenda kellett. A köteleket is főleg bizonyos fák rostjaiból készítették (a kutatók a bennszülöttek segítségével több lehetséges módszert is rekonstruáltak, mind a mozgatásra, mind a szobrok felállítására). A faanyag azonban gyorsan fogyott, és senki nem fordított figyelmet az erdők, fák védelmére. A fák végleges kipusztulása a 17. századra vált valósággá, és ez nem csak a szobrok állításának vetett véget, hanem általános társadalmi válságot, súlyos belharcokat, öldöklést okozott, amik során a törzsek egymás szobrait is ledöntötték.

A szobrok jellegzetességei, fajtái

A szobrok kisebb része, mintegy 55 darab, nem a Raro Raraku tufájából, hanem más kőzetekből, így vörös, porózus lávából (18), bazaltból (15) vagy trachitból (22), ebből a nehéz, tömör, fehér kőzetből készült. A szobrok átlagosan 4,05 méter magasak és 12,5 tonna tömegűek. A legmagasabb szobor 9,94 méteres, de ez a felállítás közben eldőlhetett és eltört, ezután nem is fejezték be, nem faragták ki a szemgödröt, amit már a helyszínen szoktak megtenni. A legnagyobb álló szobor alig marad el ettől, vállszélessége is szokatlan nagy, 3,2 méter, súlya pedig 82 tonna. A sziget legnagyobb szobra befejezetlenül maradt a kőbányában, készen 20 méter magas, és 270 tonna súlyú lett volna. A kutatók szerint ezt nem is tudták volna megmozdítani, valószínűleg ezért nem fejezték be, eltérően a többi félbehagyott szobortól, amiket a súlyos társadalmi konfliktusok miatt hagytak sorsukra.[8] A szobrok hátán gyakran bevésett rajzolatok, féldomborművek láthatók.

Sokáig úgy hitték, hogy a szobrok üres szemgödrei az eredeti művészi koncepció részei voltak, azonban 1978-ban egy helyi régész az egyik ledőlt szobor közelében fehér koralltörmeléket és kör alakú, likacsos lávadarabot talált, amiből pontosan össze lehetett illeszteni a szobor szemét. Azóta több szobrot visszaállítottak eredeti állapotukba, szemükkel együtt.[9] Az egymással harcoló törzsek a szobrok ledöntésekor úgy tűnik, különös gondot fordítottak a szemek megsemmisítésére.

A szobrok mesterséges emelvényeken állnak, az egyik ilyen ahu tetején tizenöt moai is áll egy sorban, mind különbözik egymástól.

A szobrok készítése

A vulkáni tufából készült szobrok felületét az időjárás hatására kemény réteg borítja, de ez alatt a kőzet puha, csaknem olyan könnyen megmunkálható, mint a fa. A Rano Raraku-i kőbányában mindenütt használt kézi csákányok hevernek, amik bazaltból vagy obszidiánból készültek. Ezekkel munkálták meg a szobrokat a bennszülöttek. Thor Heyerdahl híres kísérletében hat férfit alkalmazott arra, hogy faragjanak ki az anyakőzetből egy öt méteres szobrot. A gyakorlatlan munkásoknak is mindössze három napba tellett, amíg a szobrot fő vonalaiban kivésték.[10]

Későbbi, részletesebb vizsgálódások nyomán a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy húsz gyakorlott munkás, esetleg két tízfős csoportban váltva egymást, a sziget legnagyobb szobrát is elkészíthette egy év alatt. Mivel a kőbányában számos helyen dolgozhattak és a leletek alapján dolgoztak is egyszerre, az összes szobor előállításához nem kellett több idő néhány száz évnél.[11]

A kőbánya fennmaradt állapotában 800 méter hosszú, rengeteg üreggel, ahonnan a később befejezett szobrok fő tömegét kivájták. A kráter közeli lejtőin 397 mű áll a faragás folyamatának különböző stádiumaiban. A sziklafalban is sok megkezdett szobor van, amiket még nem emeltek ki a helyükről. Ezeken jól látható, hogy vízszintes állapotban faragták ki őket. A szobor és az anyakőzet között csak 60 cm-es rés van, amibe a kőfaragó be tudott bújni. A munka során a sziklafaltól való elválasztás különösen veszélyes művelet volt, sok szobor már ekkor eltört. A félbemaradt szobrok egy részét ilyen törés, vagy anyaghiba – például túl kemény kőzetdarab a kiválasztott kő belsejében – miatt hagyták el.[12]

A szobrok mozgatása

A kráter belső oldalán lévő kőbányában jól láthatóak korabeli, fából készült cölöpök helyei, valamint 7–10 cm-es átmérőjű kötelek súrlódásának a nyomai, amik révén a szobrokat ki tudták mozdítani a helyükről.[13] A hegy tövében 70 nagyjából befejezett szobor áll, aljuk egy részét törmelék temette be. E monumentális fejszobrok fotói a Húsvét-sziget jelképei világszerte, amint a tenger felé néznek. Valójában ezek valószínűleg azért vannak itt, mert – ismeretlen okok miatt – nem jutottak el rendeltetési helyükre, egy a part közelében álló platformra, ahonnan a sziget belseje felé néztek volna.

A kutatók és a közvélemény fantáziáját egyaránt leginkább a szobrok mozgatásának problémája foglalkoztatta. Különösen rejtélyes volt ez a fátlan, kopár szigeten. Amikor rájöttek arra, hogy korábban a szigeten bőségesen voltak fák és a kötelek készítésére alkalmas növények, egyszerűbb lett a helyzet. Számos kísérletet hajtottak végre, amelyek révén bizonyítani lehetett, hogy a szobrok igenis mozgathatók. Heyerdahl egyik kísérletében egy fatörzsből készült szánra erősítették hanyatt fektetve egy tíz tonnás szobrot, és fakéregből (eredetileg a Triumfetta semitriloba belső kéregrésze volt alkalmas erre) készült kötelek segítségével azt mozgatni tudták. Száznyolcvan férfi, nő és gyerek gyűlt össze egyfajta népünnepélyre, énekeltek, táncoltak, majd viszonylag könnyen elhúzták a szobrot egy rövidebb távon. Nagy valószínűséggel hasonlóképpen zajlott ez a szobrok állításának fénykorában is. Egy indonéziai hasonló kísérlet során, Szumba szigetén egy 46 tonnás kőtömböt szállított el így 1500 ember, hét falu apraja-nagyja. Egyszerre 1000 ember fért hozzá a munkához, tíz kötelet használtak. Fizetségről szó sem volt, csak bőséges élelemről, táncról, szórakozásról.[14]

A Húsvét-szigeten összesen körülbelül 40 kilométernyi ősi, kezdetleges utat fedeztek fel, amiket mind csak a szobrok mozgatásához használhattak a Rano Raraku kőbányájától kiindulva a sziget különböző pontjaira. Megtisztították a terepet, a mélyedéseket feltöltötték, a magaslatokba bevágást készítettek a szintkülönbségek csökkentése érdekében, helyenként ki is kövezték az utakat.[15]

A szobrok felállítása – ahuk és pukaók

A szobrokat általában a tengerpartokon nagy talapzatokra (ahu) állították, amik önmagukban is régészeti csodának számítanának. A legnagyobb ilyen komplexum három mesterséges teraszból áll, összesen 23 ezer köbméter kőből és törmelékből, tömítőföldből áll, összsúlyát 2000 tonnára becsülik.[16] A tenger felőli oldal falán a kikövezés a természetes szikla folytatásával gyakran magas falat alkot a hullámok felé. A tengerparton körben átlag hétszáz méterenként található egy ilyen platform. Ezek közösségi szertartási központként funkcionáltak és egyben kijelölték a törzsi területeket. Ezekre a talapzatokra állították fel a lejtős rámpán felhúzott szobrokat.[17] A kormeghatározás alapján kimutatható, hogy némelyik egy ütemben épült, másokat viszont az idők során többször is kibővítettek, továbbépítettek.

A szobrok felállítására is sok korszerű kísérlet történt, és többféle eljárást is valószínűsíteni lehet. Az alkalmazott módszer – csakúgy, mint a szállítás esetében - nyilván függött a szobor méretétől, súlyától is. Mindenesetre kísérletekkel sikerült kimerítően bizonyítani, hogy a szobrok felállítása faoszlopok és kötelek segítségével teljes mértékben lehetséges emberi erővel.[18] Sőt, valószínűleg az egyes csoportok vetélkedése nyomán, a felállított szobrokra később rangjelző fejfedőket (koronákat) is elhelyeztek. Ezek a pukao-nak nevezett fejdíszek viszonylag könnyű és puha kőből, összepréselődött vulkáni salakból, scoriából készültek, de a nagyságrendileg méteres kövek súlya így is egy tonna körül mozgott. Ezeket emelték az álló szobrok tetejére, Pavel Pavel cseh kutató kutatásai szerint ferde gerendákon felhúzva. Egy ilyen kísérlet során négy ember hat óra alatt vont fel egy 900 kg-os pukaót egy három méter magas szobor tetejére.[19]

Jegyzetek

  1. Steven R Fischer. The island at the end of the world. Reaktion Books 2005 ISBN 1-86189-282-9
  2. Flenley 210. oldal
  3. Jo Anne Van Tilburg, Ph.D.: Easter Island Statue Project. Eisp.org. (Hozzáférés: 2014. március 10.)
  4. Flenley 323-346. oldal
  5. Flenley 164. oldal
  6. Flenley 257. oldal
  7. Flenley 258. oldal
  8. Flenley 165. oldal
  9. Flenley 167. oldal
  10. Flenley 179. oldal
  11. Flenley 180. oldal
  12. Flenley 182. oldal
  13. Flenley 183. oldal
  14. Flenley 189. oldal
  15. Flenley 201. oldal
  16. Flenley 204. oldal
  17. Flenley 201. oldal
  18. Flenley 219. oldal
  19. Flenley 217. oldal

Források

További információk

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Moai című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Read other articles:

The Tri-Eastern Conference in Indiana. The Tri-Eastern Conference is a nine-member IHSAA-Sanctioned Athletic Conference formed by five schools in 1962. The current nine teams are located in the counties of Henry, Randolph, Union, and Wayne. History The conference was formed in 1962, with Cambridge City, Centerville, Knightstown, Liberty, and Union City. All five are current members of the conference, albeit two have different names through consolidation (Cambridge City became Lincoln in 1965,...

Hofje van Bakenes Het hofje Basisgegevens Locatie Haarlem Coördinaten 52° 23′ NB, 4° 38′ OL Gesticht in 1395 Gesticht door Dirck van Bakenes Restauraties 1663 Huizen 20 Detailkaart Het Hofje van Bakenes of Bakenesserkamer is een Haarlems hofje. Het hofje is te vinden aan de Bakenessergracht in het centrum van Haarlem. Het hofje heeft twee ingangen: één aan de Bakenessergracht en één aan de Wijde Appelaarsteeg. De ingang aan de Wijde Appelaarsteeg is de hoofdingang...

WK veldrijden 1987 Datum 24-25 januari 1987 Plaats Mladá Boleslav, Tsjechië Editie 38 Organisator UCI Kampioenen Mannen elite Vlag van Bondsrepubliek Duitsland Klaus-Peter Thaler Jongens junioren Marc Janssens Mannen amateurs Mike Kluge Navigatie ← 1986     1988 → Veldrijden Portaal    Wielersport De wereldkampioenschappen veldrijden 1987 werden gehouden op 24 en 25 januari 1987 in Mladá Boleslav, Tsjechië. Uitslagen Mannen, elite Plaats Renner Land Tijd Klaus-Pete...

الأسرة المصرية الثامنة والعشرون المدة؟ بردية آرامية يعود تاريخها إلى السنة الخامسة من حكم أميرتايوس (400 قبل الميلاد). عاصمة تل الربع نظام الحكم ملكية مطلقة اللغة الرسمية اللغة المصرية الديانة ديانة قدماء المصريين التاريخ تعديل مصدري - تعديل   الأسرة الثامنة والعشرون هي ...

Yehuda Amijai Información personalNombre de nacimiento Ludwig Pfeuffer Nombre en hebreo יהודה עמיחי Nacimiento 3 de mayo de 1924 Wurzburgo (Alemania) Fallecimiento 22 de septiembre de 2000 (76 años)Jerusalén (Israel) Causa de muerte Cáncer Sepultura Sanhedria Cemetery Nacionalidad Alemana e israelí (desde 1948)EducaciónEducado en Universidad Hebrea de Jerusalén Información profesionalOcupación Poeta, escritor, novelista, educador, autor teatral y traductor Años activo...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Eya GrimoniaLahirRosery Diella Grimonia21 April 1995 (umur 28)Bandung, IndonesiaKebangsaanIndonesiaPekerjaanMusisiOrang tuaHery SetiyonoCarolina S. YanaSitus webEya Grimonia Eya Grimonia adalah pemain biola, penyanyi, dan pemain piano. Dia lahir ...

  Definisi tradisional Timur Tengah   Definisi Timur Tengah versi G8   Wilayah yang kadang dikaitkan dengan Timur Tengah (hubungan sosial-politik) Timur Tengah Raya adalah istilah politik yang dicetuskan oleh pemerintahan Bush kedua pada dasawarsa pertama abad ke-21[1] untuk menyebut beberapa negara yang berkaitan dengan dunia Muslim, tepatnya Iran, Turki, Afghanistan, dan Pakistan.[2] Beberapa negara di Kaukasus Selatan dan Asia Tengah kadang dis...

Kongregasi Misionaris Putra Hati Kudus Bunda Perawan MariaClaretianCongregatio Missionariorum Filiorum Immaculati Cordis Beatae Mariae VirginisSingkatanCMFTanggal pendirian16 Juli 1849PendiriSanto Antonius Maria KlaretTipeOrdo keagamaan Katolik (Lembaga Kehidupan Tahbisan)Kantor pusatVia del Sacro Cuore di Maria, 5, 00197 Roma, ItaliaSitus webclaret.org Klaresia, sebuah komunitas imam dan bruder Katolik Roma, didirikan oleh Santo Antonius Klaret pada 1849. Karya mereka sangat beragam dan terg...

Hotel in Boston, MassachusettsCustom House TowerGeneral informationTypeHotelLocation3 McKinley SquareBoston, MassachusettsCoordinates42°21′32.65″N 71°03′12.13″W / 42.3590694°N 71.0533694°W / 42.3590694; -71.0533694Completed1915HeightRoof496 ft (151 m)Technical detailsFloor count32Design and constructionArchitect(s)Peabody and StearnsDeveloperJung Brannen Associates, Inc The Custom House Tower is a skyscraper in McKinley Square, in the Financial Di...

Bahasa Rhaeto-RomanRaetian(diperdebatkan)PersebaranItalia, SwissPenggolonganbahasaIndo-EropaItalikRomanBaratGallo-RomanBahasa Rhaeto-RomanKode bahasaGlottolognoneLokasi penuturan Portal Bahasa L • B • PWBantuan penggunaan templat ini Bahasa Rhaeto-Roman, Bahasa Rheto-Roman, atau Bahasa Raetia, ialah subrumpun bahasa tradisional dari bahasa Roman yang dituturkan di sebelah utara dan timur laut Italia dan di Swiss. Nama Rhaeto-Roman mengacu kepada bekas Provinsi Romawi di Rae...

American football developmental league For the American football league that played in 2000, see Spring Football League. For the planned American football league, see Spring League of American Football. The Spring LeagueMost recent season or competition:2021 The Spring League seasonClassificationDevelopmental (Pro showcase)SportAmerican footballFounded2016Inaugural season2017Ceased2021CEOBrian WoodsNo. of teams8CountryUnited StatesLastchampion(s)LinemenTV partner(s)United States:Fox/FS1/FS2Re...

1968 studio album by the Mothers of InventionCruising with Ruben & the JetsStudio album by the Mothers of InventionReleasedDecember 2, 1968RecordedJuly 1967 – February 1968[1]StudioApostolic (New York)Genre Doo-wop[2] experimental pop[3] Length40:34LabelBizarre/VerveProducerFrank ZappaFrank Zappa and the Mothers of Invention chronology Lumpy Gravy(1968) Cruising with Ruben & the Jets(1968) Mothermania(1969) Ruben and the Jets[4] chronology Cru...

MerkurFrequencyMonthlyCirculation4,800PublisherKlett CottaFounded1947; 76 years ago (1947)CountryGermanyBased inStuttgartLanguageGermanWebsitewww.merkur-zeitschrift.deISSN0026-0096 Merkur, subtitled Deutsche Zeitschrift für europäisches Denken, is Germany's leading intellectual review, published monthly in Stuttgart by Klett Cotta.[1] History and profile Merkur was established in 1947.[2] The magazine was formerly headquartered in Munich.[2] In the ...

Count of Brienne, Conversano and Saint-Pol Peter of LuxembourgCount of Brienne, Conversano and Saint-PolBorn1390Naples, Kingdom of Naples[1][2]Died31 August 1433 (aged 42–43)Rambures, Picardy, FranceBurialCercamp abbeySpouseMargaret de BauxIssueLouis of LuxembourgJacquetta of LuxembourgThibaud of LuxembourgJacques of LuxembourgValeran of LuxembourgJean of LuxembourgCatherine of LuxembourgIsabelle of LuxembourgHouseHouse of LuxembourgFatherJohn of Luxembourg, Lord of Beauvoir...

2007 live album by Joe Lovano and Hank JonesKids: Live at Dizzy's Club Coca-ColaLive album by Joe Lovano and Hank JonesReleasedMay 8, 2007RecordedApril 27 & 28, 2006VenueDizzy's Club Coca-Cola at Jazz at Lincoln Center, NYCGenreJazzLength69:32LabelBlue Note70281ProducerMichael CuscunaJoe Lovano chronology Streams of Expression(2005) Kids: Live at Dizzy's Club Coca-Cola(2007) Symphonica(2008) Hank Jones chronology You Are There(2007) Kids: Live at Dizzy's Club Coca-Cola(2007) July ...

Australian politician Joe ClarkCBEMember of the Australian Parliamentfor DarlingIn office15 September 1934 – 29 September 1969Preceded byArthur BlakeleySucceeded byJohn FitzPatrick Personal detailsBorn(1897-07-29)29 July 1897Coonamble, New South WalesDied9 December 1992(1992-12-09) (aged 95)NationalityAustralianPolitical partyLang Labor (1934–36) Labor (1936–69)OccupationTailor Joseph James Clark, CBE (29 July 1897 – 9 December 1992) was a Labor Party politician, serving...

1998 South Korean filmGirls' Night OutTheatrical posterKorean nameHangul처녀들의 저녁식사Hanja處女들의 저녁녁食事Revised RomanizationChunyudleui jeonyuksiksahMcCune–ReischauerCh‘ŏnyŏdŭlŭi chŏnyŏksiksa Directed byIm Sang-sooWritten byIm Sang-sooProduced byCha Seung-jaeStarringJin Hee-kyungCho Jae-hyunKang Soo-yeonKim Yeo-jinSol Kyung-guCinematographyHong Kyung-pyoEdited byKyung Min-hoMusic byMoon Joon-hoRelease date 1998 (1998) Running time101 minutesCountrySout...

2023–2024 South Korean television series Not to be confused with the 2007 American television series Tell Me You Love Me (TV series). Tell Me That You Love MePromotional posterAlso known asTell Me You Love Me[1]Hangul사랑한다고 말해줘Revised RomanizationSaranghandago malhaejwoMcCune–ReischauerSaranghandago marhaejwŏ Genre Romance[2] Melodrama[2] Based onAishiteiru to Itte Kureby Eriko KitagawaDeveloped byKT Studio Genie (planning)[3]Written byKim M...

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 26 de mayo de 2020. Policía Nacional Revolucionaria de Cuba LocalizaciónPaís CubaInformación generalTipo Policía NacionalSede La HabanaHistoriaFundación 23 de agosto de 1908[editar datos en Wikidata] La Policía Nacional Revolucionaria de Cuba (PNR), fue creada el 29 de agosto de 1908, durante la presidencia de José Miguel Gómez. Historia Policía colonial (17...

Italian television channel This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Nick Jr. Italian TV channel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2019) (Learn how and when to remove this template message) Television channel Nick Jr.CountryItalyBroadcast areaItaly, San Marino, Vatican CityProgrammingLanguage(...

Kembali kehalaman sebelumnya