Chichén Itzá sematikus térképeKukulkán jaguár-trónusaChacmool szoborAz ezer harcos templomaA nagy labdapályaA játék célkarikájaEl Caracol csillagászati templomCenote
Chichén Itzá (yucatáni maja nyelvenchich'en itza ejtsd: csicsén icá) maja-tolték romváros Közép-Amerikában, a Yucatán-félsziget északi részén, Mexikóban. Az 500 körül épült maja várost a 10. században a Tulából kelet felé menekülő toltékok elfoglalták, majd a harci szövetségre lépő két nép katonai vezetői a maja-tolték birodalom fővárosává tették. A toltékok honosították meg Kukulkán – a tollas kígyóisten – tiszteletét, harci szokásaikat és az emberáldozat rítusát, amelynek jeleit a város ma is magán viseli. Chitchén Itzá a két nép kultúrájának és művészetének találkozási pontja. A város egyedülálló építészeti rom-együttese 1988 óta az UNESCO kulturális világöröksége, és 2007. július 7-től a világ hét új csodáinak egyike.
A név eredete
A város maja neve: „Chich'en Itza” (spanyolos alakban: Chichén Itzá) jelentése – szabad fordításban – „az itzai kút kávájánál”. Az eredeti leírásban megjelenő [ch] és [ch'] a többes szám jele, míg a név alapja a ch'en szó, jelentése „hullám, vízfodor”. Az elnevezés arra a természetes vízgyűjtő területre utal, amelyen a város fekszik. A Yucatán-félsziget nagy részén nincsenek folyók, ezért a félsziget őslakói hatalmas föld alatti víznyelő barlangokból, illetve mély, aknaszerű természetes kutakból (cenote) nyerték a friss vizet. A város három ilyen, vízben gazdag cenote köré épült, amely a környező mezőgazdasági területeket is táplálta. Az életet adó kutakból kettő ma is látható.
A város története
Korai feljegyzések szerint Chichén Itzá városát a maják alapították 435 és 455 között, majd mintegy 200 évvel később, 682-690 körül, a várost tápláló cenoték kiszáradása miatt elhagyták. A természetes kutak újratöltődése után a város korábban elvándorolt lakói visszaköltöztek és 879-től ismét fejlődésnek indult. Az itt épült maja templomváros kiterjedése körülbelül egy kilométer volt; lakói kizárólag maja főpapok és magas funkcionáriusok voltak. A alacsonyabb rangú hivatalnokok és földművesek a város körüli síkságot népesítették be és innen látták el a városlakókat.
Chichén Itzá második felvirágzása 987-re, a tolték hódítás idejére tehető, amikor Topilcin-Quetzalcoatl tolték fejedelem – Tula után – birodalma új fővárosává tette. A toltékok, e harcos, barbár nép átvette az új lakóhelyen talált műveltséget és vallást, de saját arculatára formálta. Keveredtek a csicsimékekkel és az egykori maja területen – legalább 20 meghódított városban, közöttük Tulúm és Uxmal városában is – meghonosították és elterjesztették Quetzalcoatl tiszteletét, akit a maják Kukulkánnak neveztek. (A toltékok fejedelmei istenkirályok voltak, s felvették a Quetzalcoatl nevet.) Az istenek a toltékok képzeletében vérszomjas zsarnokok voltak – hitük szerint a Napot állandóan emberi vérrel kellett táplálni, hogy a halál föld alatti házából hajnalonként fölemelkedjen. Az áldozatszerzés kényszere állandó háborút eredményezett, amelyben megfelelő számú foglyot kellett ejteni. A tolték művészet megdöbbentő, sokak számára rettenetes, hiszen állandó vérontásról tanúskodik. Épületeiket harci események, emberszívet lakmározó sasok képeivel, szörnyekkel és kígyó-madár-jaguártestű fantáziaállatok alakjaival díszítették.
A korabeli krónikák feljegyzése szerint 1221-ben polgárháború tört ki, a város több épülete leégett. Chichén Itzá hanyatlásnak indult és Mayapán lett a térség új központja.
1531-ben Francisco de Montejo spanyol konkvisztádor foglalta el a várost és elrendelte, hogy ismét Chichén Itzá legyen a spanyol uralom alá hódított Yucatán-félsziget központja. Ám néhány hónappal később a maja őslakosság Montejóba és a szárazföld belsejébe húzódott vissza.
A romváros legérdekesebb épületei
Kastély – El Castillo
Chichén Itzá legimpozánsabb épülete a spanyol hódítók által El Castillonak, azaz „Kastély”nak elnevezett és Kukulkán tollas kígyóisten tiszteletére emelt piramistemplom. A prehispán, maja építészeti stílusú templomot Quetzalcoatl, a toltékok királya emeltette 987 körül. A pontosan észak-dél-kelet-nyugati tájolású, hatalmas, kilenc teraszra tagolódó, négyzetes kőtemplom 55 méter magas. Minden oldalán 91-91 lépcsőfok – összesen 365 (!) – vezet fel a tetőn álló szentélyhez, „ahol a legyőzött ellenség szívét kivágva mutattak be győzelmi áldozatot”.[1] A templom különlegessége a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején feltáruló tünemény: a kelő és nyugvó Nap sugarai által vetett árnyékok egy, a templomból előkúszó kígyó alakját elevenítik meg; a fejet és a farkat a piramis alján és tetején kőből faragták ki.
A templom egy régebbi, kisebb piramisra épült, amelyre 1930-ban, a Mexikó Állam által finanszírozott helyreállítási munkálatok során találtak rá. A belső piramis, az úgynevezett Vörös Jaguár-templom rejtette magában a főpapi „Jaguár-trónt”. A falakat díszítő freskótöredékek a toltékok véres harcait örökítették meg.
A templom vallási, csillagászati és uralkodói célokat szolgált: a templom kilenc terasza a „maja hitvilágban a halál kilenc bugyrát szimbolizálta; … a külső piramis a 365 napból álló évet, … a kisebb piramis szerkezete a holdnaptárat”[1] jelenítette meg.
Harcosok temploma
A Harcosok temploma lépcsős piramistemplom, tetején két cellára osztott kőboltozatos szentéllyel és csak-mool(wd) szoborral. A csak-moolok különös, gyakran megjelenő istenalakok, akiket felhúzott lábakkal, könyökükre támaszkodva, hátukon fekve ábrázoltak. A hasukon vagy edény vagy egy faragott mélyedés volt, ahová az áldozati tárgyakat, adományokat lehetett letenni. Feltételezik, hogy olyan áldozatioltár is volt, ahova gyakran a feláldozott ember szívét tették.[2]
A templom körül elhelyezkedő gyülekezési csarnokok födémszerkezetét tartó négyszögletes oszlopokat marcona harcosok lapos domborművei díszítik. Minden katona más-más egyéniség – a kőbe faragott hősök szimbolikus csarnoka, a katonai erény példázata. Az épület a harcosélet szépségének állít emléket.
A toltékok a maja építési technológiát használták, építészetük legjellemzőbb önálló eleme, a sok ember befogadására alkalmas, nagy gyülekezési területek kialakítása volt.
Labdajáték-pálya
A pok ta pok elnevezésű rituális labdajáték a maja kultúra egyik jellemző eleme. A téglalap alaprajzú pályát hosszanti irányban magas fallal határolták, amelynek két végén 6,5 méter magasan egy-egy körgyűrű volt, amelyen a labdát a kezek és lábak használata nélkül, azaz vállal, mellel, vagy csípővel kellett átütni. A labda különböző súlyú lehetett: 400 gramm, 1, 2 vagy 4 kilogramm. E rendkívül megerőltető játékot öt-hét játékosból álló két csapat játszotta. A játékosok bőrből készült erős védőruhát és térdvédőt hordtak, valamint a csapattagok egy része felemás cipőt viselt.
Chichén Itzában találjuk egész Közép-Amerika legfigyelemreméltóbb labdajátékpályáját. A 168 méter hosszú, 38 méter széles pálya a Kukulkán-templomtól néhány száz méterre északnyugatra fekszik. A pálya hosszanti oldalait 8 méter magas falak határolják, két végén egy-egy templom áll. Az oldalfalak domborművei lefejezett játékosokat ábrázolnak, ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a játék az életért folyt. Az még ma is vitatott, hogy csak a vesztesek csapatkapitánya, vagy az egész csapat a győztesek áldozatává vált.
Kiemelt figyelmet érdemel, hogy a játéktér különleges akusztikával bírt. A falak építésénél hét különböző mész- és homokkövet használtak, aminek eredményeként egyetlen taps, hétszeres visszhangot ad – ez építészeti mestermunkának tekinthető.
Főpapok temploma
Ez a lépcsős szerkezetű piramistemplom, az El Castillo kicsinyített mása. A belsejéből induló lépcsősor 42 méter mély sírkamrába vezet. Nevét a feltáráskor itt talált gazdag temetkezési leletanyagról kapta.
Apácakolostor
A tolték építészet egyik legépebben ránk marad emléke, amelyben sok szobrot találtak a kutatók. Spanyol „ragadványneve” dacára állami, közigazgatási épület volt.
A Csiga – El Caracol
A Csiga négyszögletes platón álló hengeres épület egy, a gömbkupolához felvezető csigalépcsővel, amely egy obszervatórium volt. A háromszintes épület csillagmegfigyelő helyiségének ajtajai és ablakai úgy helyezkedtek el, hogy látni lehetett a Hold legnagyobb észak-déli deklinációját, továbbá a Vénusz bolygót és a naplementét.
A maják a folyosót megvilágító napsugár szögét használták fel arra, hogy megállapítsák a nap-éj egyenlőségek időpontját. Az El Caracol sarkainál hatalmas, vízzel teli kőedényeket helyeztek el. A víz felszínén visszatükröződő csillagképeket megfigyelve pontosították összetett, de rendkívül pontos naptári rendszerüket.
Áldozat kútja
A Kukulkán-templomtól 300 méterre található a szent cenote, vagy Áldozat kútja. Ez egy természetes 23 méteres tágas mélyedés, az alján vízforrással. Szárazság idején élve dobták bele az áldozatokat, hogy cselekvésre bírják az Esőistent. A feltárt csontmaradványok szerint gyermekeket és felnőtteket löktek áldozatul a mélybe. A kút régészeti feltárása során, a csontok mellett szentképeket, edénymaradványokat, jade-tárgyakat és drágaköveket is találtak, de ezek nagy része sokkal későbbi időkből való, mint a toltékok kora. Ez arra utal, hogy a szent helyet még évszázadokon keresztül zarándokhelyként keresték fel.
Turizmus
Chichén Itzá egzotikumára és egyediségére az amerikai John Lloyd Stephens: Incidents of Travel in Yucatan címmel 1843-ban megjelent kétkötetes könyve hívta fel a nagyközönség figyelmét. Ettől kezdve, azaz több mint százötven éve a város kedvelt, izgalmas turistacélpont. A legnagyobb érdeklődés a tavaszi napforduló idejére esik, mert minden évben több ezren szeretnék átélni a nagy piramistemplomból előkúszó fény-árnyék kígyó csodálatos látványát. Chichen Itza Mexikó második leglátogatottabb műemléke.
↑Graulich M., Le sacrifice humain chez les Aztèques. Paris: Fayard, 2005. 415 p. p. 273—274. ISBN 2-213-62234-5, ISBN 978-2-213-62234-7. LCCN 2005418258 (franciául)
Források
John Lloyd Stephens in Incidents of Travel in Yucatan, (két kötet, 1843) (angol)
Holmes, Archæological Studies in Ancient Cities of Mexico, (Chicago, 1895)
Spinden, Maya Art, (Cambridge, 1912) (angol)
Coggins & Shane, "Cenote Of Sacrifice", (U. of Texas, 1984) (angol)
