Miss Venezuela

Dayana Mendoza, Miss Venezuela 2007 és Miss Universe 2008
Alexandra Braun, Miss Earth 2005
Silvana Santaella, Miss Earth 2007, 3. helyezett
Milka Chulina, Miss Venezuela 1992 és 3. helyezett a Miss Universe 1993 versenyen.

A Miss Venezuela egy 1952 óta évenként megrendezett szépségverseny Venezuelában. A verseny résztvevői közül választják ki az ország küldöttjét a Miss Universe, Miss World, Miss International és Miss Earth nemzetközi versenyekre, valamint több kisebb jelentőséggel bíró versenyre.

A szépségversenyeken részt vevő országok között Venezuela nagyhatalomnak számít. 7 Miss Universe, 5 Miss World, 6 Miss International és egy Miss Earth győzelemmel valamint a számtalan második-harmadik és középdöntős helyezéssel Venezuela vezet mindenféle szépségverseny-ranglistát. Ezeket az eredményeket szinte mind Osmel Sousa direktorsága alatt érték el, az 1970-es évektől kezdődően.

A versenyt hagyományosan szeptemberben rendezik meg, ami alól a 2010-es év kivétel, a döntőt október végén tartották meg. Az általában akár 4 órán át is tartó döntőt élőben közvetíti a Venevisión csatorna nem csak Venezuelában, de számos latin-amerikai országban, és egy rövidített változatát sugározzák Mexikóban és az Egyesült Államokban is.

A verseny menete

A versenyre minden évben több ezer nevezés érkezik. Nem egy versenyző akár ötször vagy hatszor is megpróbálkozik azzal, hogy elnyerje valamelyik állam nevében a döntőn való részvételi jogot. Venezuela 23 állama, a főváros és Zulia két tartománya mindig részt vesz a versenyen, az ország többi régiója pedig sokszor küld versenyzőt. Azonban csupán néhány államban, például Zuliában, Tachirában és Carabobóban rendeznek állami versenyt, a többi állam és régió esetében véletlenszerűen döntik el, hogy a döntőbe jutott versenyzők melyik államot fogják képviselni, még ha nem is odavalósiak. Ennek ellenére néhány állam igen jó eredményeket mondhat magáénak a döntőn, például Miranda, Nueva Esparta, Carabobo vagy Distrito Capital.

A versenyzők vagy az állami versenyen vesznek részt (ha van ilyen), vagy közvetlenül a fővárosba küldik a jelentkezésüket. A regionális versenyeken 3-6 versenyzőt választanak ki, aki az adott államot, vagy esetleg valamely szomszédos államot fogja képviselni az országos döntőn. A verseny főszervezője, Osmel Sousa azonban fenntartja magának a jogot, hogy akár a zsűri döntésével ellenkező végeredményt állapítson meg. A verseny szervezői továbbá azt a jogot is fenntartják, hogy bármely döntőbe jutott versenyzőt visszaléptessék, ha úgy érzik, hogy mégsem felel meg a kívánalmaknak. Az ilyen visszaléptetések azonban többnyire még az előtt történnek meg, hogy az államokat "kiosztanák" a versenyzők között. A 26-32 döntőre kiválasztott versenyző után még további 25-30 tartalékversenyző is van, akik közül akár az utolsó percben is bekerülhet valaki a döntőbe egy-egy visszaléptetett versenyző helyére.

A Miss Venezuela versenyen ritka, hogy egy versenyző többször is részt vegyen a döntőn, bár a szabályok lehetővé teszik.

Tréning

Amint egy versenyzőt kiválasztanak a döntőn való részvételre, intenzív, mintegy 6 hónapig tartó felkészítés veszi kezdetét. A versenyző beszédórákat vesz, alakformáló- és kondicionáló edzéseken vesz részt, modelltanfolyamot végez, sminkleckéket és minden egyéb szükséges oktatást megkap, ami nem csak az országos döntőre, de a nemzetközi versenyekre való felkészülést segíti. A versenyző döntésén múlik, hogy igénybe vesz-e plasztikai sebészeti eljárásokat, és kozmetikai fogászatot.

Mivel a Miss Venezuela döntő mintegy 4 órán át tart, ezért a táncok és egyéb koreográfiák megtanulása már hetekkel a döntő előtt megkezdődik. A verseny hivatalos - fürdőruhás és estélyi ruhás - fotóinak az elkészítése is ekkor történik, akárcsak a megfelelő ruhatár kiválasztása. A szabályok szerint az estélyi ruhákat mindig venezuelai tervezők készítik. 1999-ben mind a 26 versenyzőnek külön-külön divattervező készítette el az estélyi ruhát, 2006-ban pedig maguk a tervezők is felvonultak a színpadra. 2008-ban hozták létre a Best Evening Gown (Legjobb estélyi ruha) különdíjat.

A győztesek a döntő után is folytatják a felkészülést, ezúttal már a nemzetközi versenyekre. Ebben már olyan szponzorok segítségére számíthatnak, mint a Pepsi-Cola, Palmolive, Colgate, Ebel és a Lux, amely márkákat Venezuela hagyományosan jó nemzetközi eredményei győztek meg arról, hogy érdemes támogatniuk a versenyt.

Nemzetközi eredmények

20 éven át, 1983 és 2003 között nem volt olyan év, hogy Venezuela ne jutott volna tovább a Miss Universe középdöntőjébe, azaz a legjobb 10-15 ország közé. 1991-től 2003-ig pedig legalább a 6. helyezésig jutott az adott év versenyzője. Ez a sikerszéria 2004-ben szakadt meg, amikor Ana Karina Añez nem jutott be a középdöntőbe.

1981-ben és 1982-ben venezuelai hölgy birtokolta mind a Miss Universe, mind a Miss World címet Irene Sáez (Universe) és Pilín León (World) személyében. Ugyanez megtörtént 1995-1996-ban, mikor Alicia Machado birtokolta a Miss Universe, míg Jackueline Aguilera a Miss World címet. A két legfontosabb szépségversenyen való egyidejű győzelem csupán két másik országnak sikerült, 1972-ben Ausztráliának és 1994-ben és 2000-ben Indiának. 2008-ban és 2009-ben pedig egyaránt venezuelai győzelem született a Miss Universe versenyen, ami a verseny több mint 50 éves történetében addig még nem fordult elő.

A kisebb jelentőségű nemzetközi versenyeket is számolva, Venezuela több mint 70 nemzetközi versenyt nyert meg.

A győztesek karrierje

A Miss Venezuela versenyen való részvétel nagy lehetőség az ország fiatal lányai számára. Legalább 12, Venezuelában jó nevű modell köszönheti karrierje elindulását a versenynek, és az ország szinte majdnem mindegyik női televíziós személyisége kapcsolatban állt a Miss Venezuela versennyel. Ugyanakkor néhány olyan győztes is akadt, aki éppen modellkarrierje befejeztével nevezett be a versenyre.

Bár a legtöbb versenyző a modell- és televíziós világban találta meg a számítását a verseny után, a legnagyobb karriert mégis Irene Sáez futotta be, aki Miss Venezuela cím elnyerése után megnyerte a Miss Universe versenyt is 1981-ben, majd politikai pályára lépett és előbb Caracas egyik városrészének polgármestere, majd kormányzó lett, és végül 1998-ban Hugo Chávez ellen indult a venezuelai elnökválasztáson.

Győztesek

A Miss Venezuela verseny győztesei. Színes háttérrel kiemelve azok, aki megnyerték a Miss Universe versenyt (kivéve 1955, amikor a győztes a Miss World versenyt nyerte meg.)

Év Miss Venezuela Állam A verseny helyszíne
1952 Sofía Silva Inserry Bolívar Valle Arriba Golf Club, Caracas
1953–54 Gisela Bolaños Scarton Carabobo Valle Arriba Golf Club, Caracas
1955 Carmen Susana Duijm Zubillaga Miranda Hotel Tamanaco, Caracas
1956 Blanca "Blanquita" Heredia Osío Distrito Federal Hotel Tamanaco, Caracas
1957 Consuelo Leticia Nouel Gómez Distrito Federal Hotel Tamanaco, Caracas
1958–59 Ida Margarita Pieri Perez Sucre Hotel Ávila, Caracas
1960 Gladys "Laly" Ascanio Arredondo Distrito Federal Hotel Tamanaco, Caracas
1961 Anasaria "Ana" Griselda Vegas Albornoz Caracas Hotel Tamanaco, Caracas
1962 Olga "Olguita" Antonetti Núñez Anzoátegui Teatro París, Caracas
1963 Irene Amelia Morales Machado Guárico Teatro París, Caracas
1964 Mercedes Revenga De La Rosa Miranda Teatro París, Caracas
1965 María Auxiliadora De Las Casas Mc. Gill Distrito Federal Teatro del Círculo Militar, Caracas
1966 Magaly Beatriz Castro Egui Guárico Teatro del Este, Caracas
1967 Mariela Pérez Branger Vargas Teatro de la Escuela Militar, Caracas
1968 Peggy Kopp Arenas Distrito Federal Teatro Altamira, Caracas
1969 María José de las Mercedes Yellici Sánchez (lemondott) Aragua Teatro París, Caracas
Marzia Rita Gisela Piazza Suprani Vargas
1970 Bella Mercedes La Rosa De La Rosa Carabobo Teatro Nacional de Venezuela, Caracas
1971 Jeanette Amelia de la Coromoto Donzella Sánchez Monagas Teatro Nacional de Venezuela, Caracas
1972 María Antonieta Cámpoli Prisco Nueva Esparta Teatro París, Caracas
1973 Ana Paola Desirée Facchinei Rolando Carabobo Club de Sub-Oficiales, Caracas
1974 Neyla Chiquinquirá Moronta Sangronis Zulia Club de Sub-Oficiales, Caracas
1975 Maritza Pineda Montoya Nueva Esparta Poliedro de Caracas, Caracas
1976 Elluz Coromoto Peraza González (lemondott) Guárico Teatro París, Caracas
Judith Josefina Castillo Uribe Nueva Esparta
1977 Cristal del Mar Montañez Arocha Vargas Teatro París, Caracas
1978 Marisol Alfonzo Marcano Guárico Teatro del Club de Sub-Oficiales, Caracas
1979 Maritza Sayalero Fernández Vargas Hotel Caracas Hilton, Caracas
1980 María Xavier "Maye" Brandt Angulo Lara Hotel Macuto Sheraton, Caraballeda, Vargas
1981 Irene Lailín Sáez Conde Miranda Hotel Macuto Sheraton, Caraballeda, Vargas
1982 Ana Teresa Oropeza Villavicencio Guárico Hotel Macuto Sheraton, Caraballeda, Vargas
1983 Paola Laura Ruggeri Ghigo Portuguesa Hotel Macuto Sheraton, Caraballeda, Vargas
1984 Carmen María Montiel Ávila Zulia Hotel Macuto Sheraton, Caraballeda, Vargas
1985 Silvia Cristina Martínez Stapulionis Guárico Hotel Macuto Sheraton, Caraballeda, Vargas
1986 Bárbara Palacios Teyde Trujillo Teatro Municipal de Caracas, Caracas
1987 Inés María Calero Rodríguez Nueva Esparta Teatro Municipal de Caracas, Caracas
1988 Yajaira Cristina Vera Roldán Miranda Teatro Municipal de Caracas, Caracas
1989 Eva Lisa Larsdotter Ljung Lara Poliedro de Caracas, Caracas
1990 Andreína Katarina Goetz Blohm Bolívar Poliedro de Caracas, Caracas
1991 Carolina Eva Izsak Kemenyfy Amazonas Poliedro de Caracas, Caracas
1992 Milka Yelisava Chulina Urbanich Aragua Poliedro de Caracas, Caracas
1993 Minorka Marisela Mercado Carrero Apure Teresa Carreño Cultural Complex, Caracas
1994 Denyse del Carmen Floreano Camargo Costa Oriental Teresa Carreño Cultural Complex, Caracas
1995 Yoseph Alicia Machado Fajardo Yaracuy Poliedro de Caracas, Caracas
1996 Marena Josefina Bencomo Giménez Carabobo Poliedro de Caracas, Caracas
1997 Veruska Tatiana Ramírez Táchira Poliedro de Caracas, Caracas
1998 Lucbel Carolina Indriago Pinto Delta Amacuro Poliedro de Caracas, Caracas
1999 Martina Thorogood Heemsen Miranda Poliedro de Caracas, Caracas
2000 Eva Mónica Anna Ekvall Johnson Apure Poliedro de Caracas, Caracas
2001 Cynthia Cristina Lander Zamora Distrito Capital Poliedro de Caracas, Caracas
2002 Mariángel Ruiz Torrealba Aragua Poliedro de Caracas, Caracas
2003 Ana Karina Áñez Delgado Lara Estudio 1, Venevisión, Caracas
2004 Mónica Spear Mootz Guárico Poliedro de Caracas, Caracas
2005 Jictzad Nakarhyt Viña Carreño Sucre Poliedro de Caracas, Caracas
2006 Lidymar Carolina Jonaitis Escalona Guárico Poliedro de Caracas, Caracas
2007 Dayana Sabrina Mendoza Moncada Amazonas Poliedro de Caracas, Caracas
2008 Stefanía Fernández Krupij Trujillo Poliedro de Caracas, Caracas
2009 Marelisa Gibson Villegas Miranda Poliedro de Caracas, Caracas
2010 Vanessa Andrea Goncalves Gómez Miranda Palacios de Eventos, Maracaibo
2011 Irene Esser
2012 Gabriela Isler[1] Guarico Caracas

Résztvevők a nemzetközi versenyeken

Miss Universe

A Miss Universe versenyen az esetek majdnem száz százalékában a Miss Venezuela verseny győztese vesz részt. Csupán néhány évben fordult elő, hogy nem volt venezuelai versenyző a világverseny mezőnyében, vagy a győztes visszalépett és helyette más versenyzett. Az alábbi táblázat a versenyzők és államuk neve mellett a Miss Universe versenyen elért eredményeiket mutatja.

Év Név Helyezés
1952 Sofía Silva Inserry
1953 Gisela Bolaños Scarton
1954
1955 Carmen Susana Duijm Zubillaga Középdöntős[2]
1956 Blanca Heredia Osio Középdöntős
1957 Consuelo Leticia Nouel Gómez
1958 Ida Margarita Pieri Pérez
1959
1960 Mary Quiroz Delgado
1961 Ana Griselda Vegas Albornoz
1962 Virginia Elizabeth Bailey Lázzari
1963 Irene Amelia Morales Machado
1964 Mercedes Revenga De la Rosa Középdöntős
1965 María Auxiliadora De las Casas McGill
1966 Magaly Beatriz Castro Egui
1967 Mariela Pérez Branger 2. helyezett
1968 Peggy Kopp Arenas 4. helyezett
1969 María José de las Mercedes Yéllici Sánchez
1970 Bella Mercedes La Rosa De la Rosa Középdöntős
1971 Jeannette Amelia de la Coromoto Donzella Sánchez
1972 María Antonietta Cámpoli Prisco 3. helyezett
1973 Ana Paola Desireé Facchinei Rolando
1974 Neyla Chiquinquirá Moronta Sangronis
1975 Maritza Pineda Montoya
1976 Judith Josefina Castillo Uribe 2. helyezett
1977 Cristal del Mar Montañez Arocha Középdöntős
1978 Marisol Alfonzo Marcano
1979 Maritza Sayalero Fernández győztes
1980 María Xavier "Maye" Brandt Angulo
1981 Irene Lailín Sáez Conde győztes
1982 Ana Teresa Oropeza Villavicencio
1983 Paola Laura Ruggeri Ghigo Középdöntős
1984 Carmen María Montiel Avila 3. helyezett
1985 Silvia Cristina Martínez Stapulionis 4. helyezett
1986 Bárbara Palacios Teyde győztes
1987 Inés María Calero Rodríguez 4. helyezett
1988 Yajaira Cristina Vera Roldán Középdöntős
1989 Eva Lisa Larsdotter Ljung Középdöntős
1990 Andreína Katarina Goetz Blohm Középdöntős
1991 Jackeline Rodríguez Strefezza TOP6
1992 Carolina Eva Izsák Kemenyfy TOP6
1993 Milka Yelisava Chulina Urbanich 3. helyezett
1994 Minorka Marisela Mercado Carrero 3. helyezett
1995 Denyse del Carmen Floreano Camargo TOP6
1996 Yoseph Alicia Machado Fajardo győztes
1997 Marena Josefina Bencomo Giménez 2. helyezett
1998 Veruska Tatiana Ramírez 2. helyezett
1999 Lucbel Carolina Indriago Pinto TOP5
2000 Claudia Cristina Moreno González 2. helyezett
2001 Eva Mónica Anna Ekvall Johnson 4. helyezett
2002 Cynthia Cristina Lander Zamora 5. helyezett
2003 Mariángel Ruiz Torrealba 2. helyezett
2004 Ana Karina Áñez Delgado
2005 Mónica Spear Mootz 5. helyezett
2006 Jictzad Nakarhyt Viña Carreño
2007 Lidymar Carolina "Ly" Jonaitis Escalona 3. helyezett
2008 Dayana Sabrina Mendoza Moncada győztes
2009 Stefanía Fernández Krupij győztes
2010 Marelisa Gibson Villegas
2011 Vanessa Andrea Goncalves Gómez Top 16[3]
2012 Irene Esser 3. helyezett
2013 María Gabriela Isler győztes

Miss World

A Miss World versenyen 1955 óta vesz részt Venezuela. Az első versenyre a Miss Venezuela győztesét küldték, aki rögtön el is nyerte a Miss World címet. Azóta azonban az esetek többségében a Miss Venezuela verseny 2. helyezettje vesz részt, aki a Miss Venezuela Mundo címet viseli. Az alábbi táblázat a versenyzők és államuk neve mellett a Miss World versenyen elért eredményeiket mutatja.

Év Név Helyezés
1955 Carmen Susana Duijm Zubillaga győztes
1956 Celsa Drucila Pieri Pérez
1957 Consuelo Leticia Nouel Gómez
1958 Ida Margarita Pieri Pérez
1959
1960 Miriam Maritza Estévez Acevedo visszalépett
1961 Bexi Cecilia Romero Tosta
1962 Betzabé Franco Blanco középdöntős
1963 Milagros Galíndez Castillo
1964 Mercedes Hernández Nieves középdöntős
1965 Nancy Elizabeth González Aceituno
1966 Jeannette Kopp Arenas
1967 Irene Margarita Böttger González
1968 María Dolores (Cherry) Núñez Rodríguez
1969 Marzia Rita Gisela Piazza Suprani 5. helyezett
1970 Tomasa Nina (Tomasita) de las Casas Mata
1971 Ana María Padrón Ibarrondo középdöntős
1972 Amalia del Carmen Heller Gómez
1973 Edicta de los Angeles García Oporto
1974 Alicia Rivas Serrano
1975 María de la Concepción Alonso Bustillos középdöntős
1976 Maria Genoveva Rivero Giménez középdöntős
1977 Jacqueline van den Branden
1978 Katy Patricia Tóffoli Andrade középsdöntős
1979 Tatiana Capote Abdel kizárták
1980 Hilda Astrid Abrahamz Navarro középdöntős
1981 Carmen Josefina (Pilín) León Crespo győztes
1982 Michelle Marie Shoda Belloso
1983 Carolina del Valle Cerruti Duijm
1984 Astrid Carolina Herrera Irazábal győztes
1985 Ruddy Rosario Rodríguez de Lucía döntős
1986 Maria Begoña Juaristi Mateo döntős
1987 Albany Josefina Lozada Jiménez 2. helyezett
1988 Emma Irmgard Marina Rabbe Ramírez döntős
1989 Fabiola Chiara Candosín Marchetti
1990 Sharon Raquel Luengo González 3. helyezett
1991 Ninibeth Beatriz Leal Jiménez győztes
1992 Francis del Valle Gago Aponte 3. helyezett
1993 Mónica Lei Scaccia döntős
1994 Irene Esther Ferreira Izquierdo 3. helyezett
1995 Jacqueline María Aguilera Marcano győztes
1996 Anna Cepinska Miszczak döntős
1997 Christina Dieckmann Jiménez
1998 Verónica Schneider Rodríguez
1999 Martina Thorogood Heemsen 2. helyezett
2000 Vanessa Maria Cárdenas Bravo
2001 Andreina del Carmen Prieto Rincón
2002 Goizeder Victoria Azua Barrios TOP10[4]
2003 Valentina Patruno Macero középdöntős
2004 Andrea Maria Milroy Díaz
2005 Berliz Susan Carrizo Escandela
2006 Alexandra Federica Guzmán Diamante középdöntős
2007 Claudia Paola Suárez Fernández középdöntős
2008 Hannelly Zulami Quintero Ledezma középdöntős
2009 María Milagros Véliz Pinto
2010 Adriana Cristina Vasini Sánchez 3. helyezett
2011 Ivian Sarcos Győztes
2012 Gabriella Ferrari
2013 Karen Soto[5]

Miss International

A Miss International versenyen Venezuela már a kezdetektől, 1960 óta részt vesz. Hatszor nyertek, ebből az utolsó 5 győzelmet 1997 óta szerezték, ráadásul 1997 és 2006 között minden harmadik évben megnyerte az ország ezt a versenyt.

Év Név Helyezés
1960 Gladys (Laly) Ascanio Arredondo középdöntős
1961 Gloria Lilué Chaljub
1962 Olga Antonetti Nuñez középdöntős
1963 Norah Luisa Duarte Rojas
1964 Lisla Vilia Silva Negrón középdöntős
1965 Thamara Josefina Leal
1966 A versenyt nem rendezték meg
1967 Cecilia Picón-Febres
1968 Jovann Navas Ravelo
1969 Cristina Mercedes Keusch Pérez középdöntős
1970 Marzia Rita Gisela Piazza Suprani
1971 Sonia Zaya Ledezma Corvo
1972 Marilyn Plessmann Martínez középdöntős
1973 Hilda Elvira Carrero García középdöntős
1974 Marisela Carderera Marturet
1975 María del Carmen Yamel Díaz Rodríguez
1976 Betzabeth Ayala középdöntős
1977 Betty Paredes
1978 Dora Maria (Doris) Fueyo Moreno
1979 Nilza Josefina Moronta Sangronis
1980 Graciela Lucía Rosanna La Rosa Guarneri középdöntős
1981 Miriam Quintana középdöntős
1982 Amaury Martínez Macero
1983 Donnatella (Donna) Bottone Tiranti
1984 Miriam Leyderman Eppel 2. helyezett
1985 Alejandrina "Nina" Sicilia Hernandez győztes
1986 Nancy Josefina Gallardo Quiñones középdöntős
1987 Begoña Victoria (Vicky) García Varas középdöntős
1988 María Eugenia Duarte Lugo
1989 Beatriz Carolina Omaña Trujillo 3. helyezett
1990 Vanessa Cristina Holler Noel középdöntős
1991 Niurka Auristela Acevedo
1992 Maria Eugenia Rodríguez Noguera középdöntős
1993 Rina Faviola Mónica Spitale Baiamonte középdöntős
1994 Milka Yelisava Chulina Urbanich középdöntős
1995 Ana Maria Amorer Guerrero 2. helyezett
1996 Carla Andreína Steinkopf Struve középdöntős
1997 Consuelo Adler Hernández győztes
1998 Daniela Kosán Montcourt 2. helyezett
1999 Andreína Mercedes Llamozas González középdöntős
2000 Vivian Ines Urdaneta Rincón győztes
2001 Aura Consuelo Zambrano Alejos 2. helyezett
2002 Cynthia Cristina Lander Zamora
2003 Goizeder Victoria Azua Barrios győztes
2004 Eleidy María Aparicio Serrano
2005 María Andrea Gómez Vásquez középdöntős
2006 Daniela Anette di Giacomo di Giovanni győztes
2007 Vanessa Jacqueline Gómez Peretti középdöntős
2008 Dayana Carolina Colmenares Bocchieri középdöntős
2009 Laksmi Rodríguez de la Sierra Solórzano középdöntős
2010 Ana Elizabeth Mosquera Gómez győztes
2011 Jessica Cristina Barboza Schmidt[6] 2. helyezett
2012 Blanca Aljibes
2013 Ellen Herrera[1]

Miss Earth

A Miss Earth Venezuela versenyt 2005 és 2009 között a Samblin Model Venezuela modellügynökség szervezte meg. 2010-től a Miss Venezuela versenyen választják ki a világversenyre küldendő versenyzőt, aki a Miss Venezuela Tierra címet viseli.

Marianne Puglia, Miss Earth 2006 4. helyezett
Év Név Helyezés
2001 Lirigmel Gabriela Ramos Salazar
2002 Dagmar Catalina Votterl Peláez
2003 Driva Ysabella Cedeño Salazar
2004 Enid Solsiret Herrera Ramírez visszalépett
2005 Alexandra Braun Waldeck győztes
2006 Marianne Pasqualina Puglia Martinez 4. helyezett
2007 Silvana Santaella Arellano 3. helyezett
2008 María Daniela Torrealba Pacheco középdöntős
2009 Jessica Cristina Barboza Schmidt[7] 3. helyezett
2010 Mariángela Haydée Manuela Bonanni Randazzo középdöntős
2011 Caroline Gabriela Medina Peschiutta 4. helyezett
2012 Osmariel Villalobos
2013 Alyz Henriyh[1]

Jegyzetek

  1. a b c Global Beauties » Miss Venezuela (Universe) 2013. globalbeauties.com, 2012 [last update]. [2012. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 22.)
  2. A Miss World 1955 versenyt megnyerte
  3. Global Beauties – Miss Universe 2011 Special » Miss Angola is Miss Universe 2011!!. globalbeauties.com, 2011 [last update]. [2011. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 13.)
  4. Miss International 2003 győztese
  5. The Times of Beauty - www.timesofbeauty.com - Miss World 2013 - Miss Universe 2013: Miss Venezuela Mundo 2013
  6. Miss Earth 2009, 3. helyezett
  7. Miss Venezuela International 2010

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Miss Venezuela című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben a Miss Earth Venezuela című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások

Read other articles:

Generalizations and stereotypes linked to racism against African Americans For stereotypes about the inhabitants of Africa, see Stereotypes of Africans. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Stereotypes of African Americans – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2022) (Learn how a...

 

State agency of Texas This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: Texas Animal Health Commission – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2012) (Learn how and when to remove this template message) Texas Animal Health Commission The Texas Animal Health Commission (TAHC) is a state agency of Texas. Its headquarters are located at 2105 Kram...

 

Daryl Stuermer Stuermer spelar med Phil Collins i Royal Albert Hall 2017.FödelsenamnDaryl Mark StuermerFödelsedatum27 november 1952 (70 år)FödelseortMilwaukee, Wisconsin, USAGenrerProgressiv rock,[1] rock, jazzrock,[1] poprockRollMusiker, låtskrivare, musikproducentInstrumentGitarr, basgitarrÅr som aktiv1970 –Relaterade artisterGenesis, Phil Collins, Jean-Luc Ponty, Era, Gino Vannelli, Anni-Frid Lyngstad Daryl Mark Stuermer, född 27 november 1952 i Milwaukee, Wisconsin,[2] är e...

Species of lizard Jamaican iguana Conservation status Critically Endangered (IUCN 3.1)[1] CITES Appendix I (CITES)[2] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Reptilia Order: Squamata Suborder: Iguania Family: Iguanidae Genus: Cyclura Species: C. collei Binomial name Cyclura colleiGray, 1845 The Jamaican iguana (Cyclura collei), also known commonly as Colley's iguana, is a large species of lizard in the family Iguanid...

 

PeachesAlbum mini karya KaiDirilis30 November 2021 (2021-11-30)GenreR&BDance-popBahasaKoreanLabelSMDreamusKronologi Kai Kai(2020) Peaches(2021) Singel dalam album Peaches PeachesDirilis: 30 November 2021 Peaches adalah album mini kedua dari penyanyi Korea Selatan Kai. Album ini dirilis pada tanggal 30 November 2021, oleh SM Entertainment. Album mini ini terdiri dari enam lagu termasuk singel utama yang bernama sama. Album fisik tersedia dalam tiga versi yaitu dua versi photobook ...

 

Ecatepec de Morelos Gemeente in Mexico   Situering Staat Mexico Hoofdplaats San Cristóbal Ecatepec Coördinaten 19°36'NB, 99°3'WL Gegevens Oppervlakte 155,49 km² Inwoners 1.620.303 (2000) Website Officiële site E-Local Portaal    Mexico Ecatepec de Morelos is een gemeente in de Mexicaanse deelstaat Mexico. De hoofdplaats van Ecatepec de Morelos is San Cristóbal Ecatepec. De gemeente Ecatepec de Morelos heeft een oppervlakte van 155,6 km² en 1.699.737 inwoners (2015)...

Esta página cita fontes, mas que não cobrem todo o conteúdo. Ajude a inserir referências. Conteúdo não verificável pode ser removido.—Encontre fontes: ABW  • CAPES  • Google (N • L • A) (Julho de 2022) Supercopa do Brasil de Futebol Supercopa do Brasil Supercopa do Brasil de Futebol Dados gerais Organização CBF Edições 6 Outros nomes Supertaça do Brasil Local de disputa Brasil Número de equipes 2 Sistema Ida e volta ...

 

British botanist (1879–1960) Agnes ArberArber in 1916BornAgnes Robertson(1879-02-23)23 February 1879Primrose Hill, London, EnglandDied22 March 1960(1960-03-22) (aged 81)Cambridge, England, UKAlma materUniversity College, London, (BSc, 1899)Newnham College (1902)University College, London (Sc.D., 1905)SpouseEdward Alexander Newell Arber (m. 1909)ChildrenMuriel Agnes (1913–2004)[1]AwardsGold Medal of the Linnean Society of London (1948) Fellow of the Royal Society (1946) P...

 

عزلة بلاد جنب  - عزلة -  تقسيم إداري البلد  اليمن[1] المحافظة محافظة عمران المديرية مديرية السود خصائص جغرافية إحداثيات 15°51′16″N 43°47′05″E / 15.85454°N 43.78462°E / 15.85454; 43.78462  الارتفاع 1731 متر  السكان التعداد السكاني 2004 السكان 2٬954   • الذكور 1٬530   ...

4. SS-Polizei-Panzergrenadier-Division InformationDatum1939–1945Land NazitysklandFörsvarsgrenWaffen-SSTypPansargrenadjärStorlekDivision SS-Standartenführer und Oberst der Schutzpolizei Alfred Wünnenberg, som chef för 3. Polizei-Schützen-Regiment. Ryssland, november 1944. 4. SS-Polizei-Panzergrenadier-Division var en pansargrenadjärdivision i tyska Waffen-SS under andra världskriget. Personalen rekryterades från polisen och det dröjde till 1942 innan divisionen formellt blev e...

 

Town in Canada For the county in eastern Ontario see Dundas County, Ontario. For the upper tier county, see United Counties of Stormont, Dundas and Glengarry. Dissolved municipality in Ontario, CanadaDundasDissolved municipalityDowntown DundasNickname: The Valley TownDundasCoordinates: 43°15′51″N 79°57′11″W / 43.264198°N 79.953182°W / 43.264198; -79.953182CountryCanadaProvinceOntarioCityHamiltonIncorporated1847 (town)Amalgamated2000Area • T...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Kariyilakkattu Pole – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2021) (Learn how and when to remove this template message) 1986 Indian filmKariyilakkattu PolePoster designed by Roy P. ThomasDirected byP. PadmarajanScreenplay byP. PadmarajanStory bySu...

Season of television series Season of television series The Amazing Race Canada 1Presented byJon MontgomeryNo. of teams9WinnerTimothy Hague, Sr. & Timothy Hague, Jr.No. of legs10Distance traveled23,000 km (14,000 mi) Country of originCanadaNo. of episodes10 (11 including reunion)ReleaseOriginal networkCTVOriginal releaseJuly 15 (2013-07-15) –September 16, 2013 (2013-09-16)Additional informationFilming datesMay 3 (2013-05-03) –May 24, 2013 (2013-...

 

Two poems 1827 edition Wanderer's Nightsong (original German title: Wandrers Nachtlied) is the title of two poems by the German poet Johann Wolfgang von Goethe. Written in 1776 (Der du von dem Himmel bist) and in 1780 (Über allen Gipfeln), they are among Goethe's most famous works. Both were first edited together in his 1815 Works Vol. I with the headings Wandrers Nachtlied and Ein gleiches (Another one). The second poem was set by Schumann in his Lieder und Gesänge, Vol. IV, Op. 96. B...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Santa GodelinaPencekikan Godelina. Gambar di Kapel Gistel, Belgia.Lahirskt. 1049Meninggal6 Juli 1070Dihormati diGereja Katolik RomaKanonisasi1084 oleh Paus Urbanus IIPesta6 Juli; 30 JuliAtributmahkota; sumur[1]PelindungCuacadigunakan untuk meng...

Commuter rail line in Ontario, Canada BarrieThe Barrie South platform with BiLevel coach 2029OverviewOwnerMetrolinxLocaleGreater Toronto Area, Simcoe CountyStations12ServiceTypeCommuter railSystemGO Transit rail servicesOperator(s)GO TransitDaily ridership9,100 (2019)[1]HistoryOpenedSeptember 7, 1982TechnicalLine length101.4 km (63.0 mi)Track gauge1,435 mm (4 ft 8+1⁄2 in) standard gaugeOperating speed80 miles per hour (130 km/h) [2] Rou...

 

Private degree-granting institute in Hong Kong Hong Kong Chu Hai College香港珠海學院TypePrivateEstablished1947 (as Chu Hai University in Guangzhou)1949 (as Chu Hai College)2004 (as Chu Hai College of Higher Education)2022 (as Hong Kong Chu Hai College)PresidentChen ZhiAcademic staff79 (2012/13)[1]Students824 (2017/18)[1]LocationTuen Mun, New Territories, Hong KongWebsitewww.chuhai.edu.hk Chinese nameTraditional Chinese香港珠海學院Simplified Chinese香港珠海...

 

Negara berdaulat   Menandakan menteri luar negeri petahana Dimiringkan menandakan pelaksana tugas menteri luar negeri dan negara yang telah dibubarkan. Nama Gambar Negara Kawasan Mulai Akhir Masa jabatan Ana Pauker  Romania Eropa 1947-12-30 30 Desember 1947 1952-07-09 9 Juli 1952 7003165300000000000♠4 tahun, 192 hari Golda Meir  Israel Asia 1956-06-18 18 Juni 1956 1966-01-12 12 Januari 1966 7003349500000000000♠9 tahun, 208 hari Sirimavo Bandaranaike...

British journalist and newsreader Michael BuerkBuerk in 2012BornMichael Duncan Buerk (1946-02-18) 18 February 1946 (age 77)Solihull, Warwickshire, EnglandEducationSecondary: Solihull School and UWI CardiffOccupation(s)TV presenter, newsreader, journalistNotable credit(s)BBC NewsBritain's Secret Treasures999Heir HuntersSpouse Christine Lilley ​(m. 1968)​Children2, including Roland Michael Duncan Buerk (/bɜːrk/;[1] born 18 February 1946) is a British ...

 

1994 film AmnesiaFilm posterDirected byGonzalo JustinianoWritten byGonzalo JustinianoStarringJulio JungRelease date 27 June 1994 (1994-06-27) Running time90 minutesCountryChileLanguageSpanish Amnesia is a 1994 Chilean drama film directed by Gonzalo Justiniano.[1] The film was selected as the Chilean entry for the Best Foreign Language Film at the 67th Academy Awards, but was not accepted as a nominee.[2] Plot After years of searching, Ramirez, a former soldier t...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!