Az élő műsorsorozatban ezúttal harminc dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat kétfordulós volt; hat élő adásból áll a következők szerint: öt elődöntő, egy vigaszágas szavazás a döntőt megelőzően az ötödik elődöntő végén és a döntő. Elődöntőnként hat-hat előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettjei a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a vigaszágra jutottak tovább. A vigaszágon a két legtöbb szavazatot összegyűjtött dal jutott tovább a döntőbe, ahol így tizenketten versenyeztek. Az elődöntőben csak a nézői applikációs, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt.
A válogatóműsor műsorvezetőjét 2024. január 12-én jelentette be az SVT. A feladatot ezúttal Carina Berg látta el.
A versenyszabályok változása
2024-től a négy helyett öt elődöntőt rendeznek, ahol hét helyett hat dal vesz részt adásonként. A második esély fordulót nem rendezik meg külön műsorként, az ötödik elődöntőt követően lehet majd a döntőbe továbbjuttatni még két dalt.
Résztvevők
A résztvevőket és dalok címét 2023. december 1-jén jelentették be egy sajtótájékoztató keretein belül. Ezt követően, a fellépési sorrendet 2024. január 9-én hozták nyilvánosságra.
Az ötödik elődöntő eredményhirdetését követően indult el a szavazás a döntőbe még be nem jutott, de versenyben maradt tíz dalra, melyek közül további kettő csatlakozott a finálé mezőnyéhez.
A döntőt március 9-én rendezte az SVT tizenkettő előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arenában. A végeredményt a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, a negyedik 7-et, az ötödik 6-ot, a hatodik 5-öt, a hetedik 4-et, a nyolcadik 3-at, a kilencedik 2-t és a tizedik 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai és így alakult ki a végső sorrend.