Melegbüszkeség

A melegbüszkeség (angolul gay pride) az LMBTQ (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queer) emberek társadalmi egyenlőségét, láthatóságát, valamint önazonosságát szorgalmazó szemlélet és az elérésére törekvő mozgalom. Deklarált célja, hogy a homoszexualitás a heteroszexualitással azonos értékű; hogy az azonos nemű párokat a különnemű párokkal azonos jogok kell hogy megillessék; illetve hogy a társadalmi elfogadáshoz és a jogegyenlőség eléréséhez szükség van rá, hogy az LMBTQ emberek nyíltan felvállalják a sokrétű szexuális irányultságukat és a nemi identitásukat. A közösség tagjainak célja, hogy mindezeket szabadon megélhessék.

Látványos megjelenési formája a világ számos pontján évente megrendezett büszkeségnapi felvonulás, a Pride.

A mozgalom külföldi története

Tág értelemben vett gyökerei a 19. század második felére nyúlnak vissza, amikor megjelent a homoszexuális kapcsolatok büntetőjogi üldözése elleni fellépés. Az olyan személyek mint Kertbeny Károly, Karl Heinrich Ulrichs vagy Magnus Hirschfeld a melegjogi mozgalmak úttörői voltak, így ők tekinthetőek az elindító atyjainak is, hiszen a melegbüszkeség képezi a legtöbb melegjogi törekvés alapját. Szintén a mozgalmak előzményének tekinthető a közvetlenül a második világháború után Nyugat-Európa és Észak-Amerika számos országában létrejövő homofil mozgalom, amely az elfogadás és beilleszkedés stratégiáját követve kívánt fellépni a homoszexuálisok társadalmi kirekesztése ellen.

Bővebben: Stonewall-lázadás

A Stonewall Inn emlékhely New York-ban, 2010-ben

A meleg felszabadítási emlékmű a New York-i Manhattan Greenwich Village negyedében lévő Christopher Parkban, a két álló férfit és két ülő nőt ábrázoló installáció a Stonewall-lázadásnak állít emléket^[1]

A hatvanas években lezajlott szexuális forradalom és virágzásnak indult ellenkulturális mozgalmak a meleg- és leszbikusjogi mozgalmakban is felszínre hozták a korábbi, megalkuvónak ítélt stratégiákkal szembeni elégedetlenséget. A nőjogi és antirasszista mozgalmakhoz hasonlóan kialakult egy radikálisabb, a felszabadulás fogalma köré épülő melegmozgalom (a korszak legjelentősebb észak-amerikai csoportosulása is a Melegfelszabadítási Front (Gay Liberation Front) nevet viselte). A mozgalom emblematikus eseménye a New York-i Greenwich Village negyedben a maffia által üzemeltetett Stonewall Inn bárban kitört híres Stonewall-lázadás, amikor a bár transzvesztita, transznemű, afroamerikai és hajléktalan közönsége szembeszállt az Mccarthy-korszak végén őket rendszeresen zaklató rendőrökkel. (Továbbá az egész homofób, az egész közösséget hamis propagandával és üldözéssel, nyíltan elnyomó rendszerrel.) Az összecsapások 1969 június 28. – 1969. július 1 között zajlottak. Ezen események emlékére szervezik meg azóta is számos országban évről évre a melegfelvonulásokat. (Országonként és kultúránként változóan hol vidám parádé és karnevál, hol dacos demonstráció, tüntetés vagy agresszív összecsapás a rendőrséggel.) A Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvéből (DSM) a homoszexualitás 1973-ban a III. kiadással került ki. A homoszexualitás BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kódját 1990-ben törölte a WHO.

Az 1970-es évek vége, 80-as évek eleje felé, ahogy azonban múlni kezdett a Stonewall-lázadás keltette eufória, változni kezdett a közösség álláspontja, és több meleg és leszbikus már nem vállalta a közösséget a biszexuális és transznemű emberekkel. Előbbieket azzal gyanúsították, hogy tulajdonképpen nem biszexuálisok, hanem melegek vagy leszbikusok, csak félnek előbújni, utóbbiakat pedig azzal vádolták, hogy rájátszanak a sztereotípiákra. A biszexuálisok és a - Stonewall-lázadásban jelentős szerepet vállaló - transzneműek is kezdték kiharcolni a jogaik érvényesítését és visszakapták a helyüket a szubkultúrában. Csak az 1990-es években vált általánossá egyenrangúként beszélni melegekről, leszbikusokról, biszexuálisokról és transzneműekről a mozgalmon belül. Ennek hatására nőtt a közösségen belüli szolidaritás.

Azóta a fősodratú melegfelszabadítási mozgalom folyamatosan veszített a radikális hangvételéből és egyre inkább a jogegyenlőség és a társadalmi elfogadás kérdései kerültek a mozgalom középpontjába. A „szexuális felszabadítás” jelszavának helyét átvette a „jogaitól megfosztott kisebbség” retorikája. A jogegyenlőség biztosításának elsődleges eszköze azonban továbbra is a láthatóság megteremtése, a szexuális irányultság nyilvános felvállalása maradt. Az ezredfordulót követően a nyugati országokban az LMB egyenlőség sikeres, ugyanakkor még korántsem teljes elérésével a transzneműség körüli párbeszédek, elméleti viták és mozgalmak kapnak fontosabb és hangsúlyozottabb közéleti szerepet.

A büszkeségnapi felvonulás

Két leszbikus nő a 2022-es Montreal Pride-on

Két leszbikus nő a 2015-ös Milano Pride-on

Az LMBTQ mozgalom jelentős eseménye az évenként megrendezett büszkeségnapi felvonulás (angolul gay pride march vagy a Stonewall-mozgalom utcájáról elnevezett Christopher Street Day). Az első felvonulást a lázadás egyéves évfordulóján, 1970. június 28-án tartották New Yorkban. A hetvenes évek során elterjedt Amerika és Európa, majd a világ más nagyvárosaiban is. A felvonulás egyszerre politikai demonstráció (a résztvevők gyakran visznek politikai üzeneteket, jogköveteléseket tartalmazó transzparenseket) és látványos show-elemekkel tarkított karneváli felvonuás.

A világ legjelentősebb büszkeségnapi felvonulásait New Yorkban, San Franciscóban, Torontóban, Kölnben, Amszterdamban és São Paulóban tartják. Évről évre megrendezik a Euro Pride-ot és a World Pride felvonulást is, mindig más és más városban.

Magyarországon

Története

A 20. Budapest Pride felvonulás halad át a Lánchídon 2015-ben

Az 1961-ben elfogadott új büntető törvénykönyvben dekriminalizálták az azonos nemű emberek közötti szexuális kapcsolatot. (Előtte egy évig terjedő börtönnel büntették.) 1989-ig azonban a rendőrség és az állambiztonság megfigyelte és nyilvántartásba vette, elsősorban a meleg férfiakat. Zsarolás útján többeket ügynöknek szerveztek be.

A LMBTQ jogok támogatásának hazai adminisztratív elindulása az első civil szervezetként 1988-ban hivatalosan bejegyzett, Homérosz Egyesülethez kötődik. (Az állami jóváhagyást a Kádár-korszak végén az országba begyűrűzött HIV pánik könnyítette meg.) Az elsősorban jogvédő és lelki segély szolgálatot működtető Háttér Társaság 1995-ben alakult meg. Az 1999-ben bejegyzett Labrisz Leszbikus Egyesület alapítói a többnyire az 1990-ben alakult Feminista Hálózat és az 1994-ben elindult NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) feminista egyesületek korábbi aktivistái. A Labrisz 2005 óta rendezi meg minden év novemberében a LIFT – Leszbikus Identitások Fesztiváljat. 2002-ben alakult meg az edukáció mellett a közösségszervezést legfőbb profiljának tekintő Szimpozion Egyesület, amely rendezvényeivel és különféle programjaival azóta is töretlenül igyekszik nem csupán a meleg és biszexuális irányultságú férfiakból álló közönséget megszólítani.^[2] 2001 óta a Labrisszal közösen vitte a folyamatosan fejlődő Melegség és Megismerés iskolai tájékoztató programot. (Hasonló, diákokat felvilágosító és felvilágosító célú tevékenységgel működik a Haver Alapítvány, amely a zsidókat, az Uccu Alapítvány a romákat sújtó előítéleteket, a NANE Szívdobbanás projektje pedig a a nők elleni erőszakkal kapcsolatos téves és ártalmas sztereotípiakat igyekszik csökkenteni az őket meghívó közoktatási/köznevelési intézményekbe.)

2011-ben sikerült bejegyezni az informálisan már korábban is működő Transvanilla Transznemű Egyesületet. A NANE-hoz szorosan köthető Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) női jogvédő szervezet 2006-ban alakult. 2018-ban kezdte meg működését a transznemű emberek egy csoportjából összeállt Prizma közösség, a többszerelműséggel foglalkozó Poliamoria Magyarország és a Magyar Aszexuális Közösség. A sokféle tematikus LMBTQ szervezet munkáját 2009 óta a Magyar LMBT Szövetség koordinálja és fogja össze. Az 1992-től félreeső helyszínekre, diszkréten szervezett Pink Piknikek után az 1997 szeptembere óta folyamatosan egyre növekvő létszámú, több tízezres tömegeket megmozgató Budapest Pride felvonulásokat a 2001-ben alapított Szivárvány Misszió Alapítvány szervezi. (2008 és 2018 között vonultak kordonok közé zárva a menetek. 2018-tól egy hónaposra bővült a fesztivál színes programkavalkádja, amelybe már a szárnyaikat bontogató vidéki szervezeteket is igyekszik a bevonni a Budapest Pride.) A 2013 óta minden év februárjában megrendezett LMBT Történeti Hónapot a Háttér Társaság, a Labrisz és a Szimpozion közösen szervezi.^[3] Az első Budapesten kívüli LMBTQ felvonulásra Pécs városában, 2021 szeptemberében került sor.^[4][5]

Bővebben: Budapesti melegfesztiválok listája

Bővebben: Magyarországi LMBT szervezetek listája

A kétezres évek végi események

Magyarországon 1997 szeptembere óta szerveznek évenkénti melegfelvonulásokat, kezdetben Melegbüszkeség napja, 2008-tól Meleg Méltóság Menet néven, 2010 óta viseli a közismert Budapest Pride nevet.^[2] A felvonulás kezdetben a néhány napos, később egy hetes, 2018 óta pedig az egy hónapos hosszúságóra bővült LMBTQ Fesztivál programsorozatba illeszkedik.

A tizenkét éven át békés körülmények között megtartott felvonulások után 2007-ben több támadás is érte a menetet, tojással, paradicsommal és füstbombával támadtak a melegekre az ellentüntetők.^[6] A felvonulás utáni buli helyszínét elhagyó résztvevők közül többeket ért támadás.

A leghevesebb támadások 2008-ban érték a menetet: az erőszakos ellentüntetők tojásokat, krumplikat, kődarabokat, petárdákat dobáltak a felvonulókra és a rendőrökre.^[7][8][9] Egy rendőrségi kisbuszt Molotov-koktéllal felgyújtottak, több rendőr megsérült, 57 embert előállítottak.^[10][11] A felvonulás résztvevőit a kisföldalatti segítségével menekítették ki, a felvonulást záró koncertet le kellett mondani. Megtámadták Horn Gábort, Lévai Katalint és a másságát korábban nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt, valamint Orosz Józsefet is.^[12] A rendőrség ettől kezdve tíz éven át kordonokkal biztosította az útvonalat.

2009-ben a rendőrség az előző évihez képest már komolyabb védelemmel készült: dupla kordont állítottak fel, az ellentüntetőknek így nem sikerült a felvonulás résztvevőinek közelébe férkőzniük.^[13] Az ellentüntetők a rendőrökre támadtak, 41 személyt őrizetbe vettek.^[14] Egy kisebb csoport megvert egy a fesztivál pólóját viselő lányt.^[15]

Szimbólumai

A melegbüszkeség zászlaja

Bővebben: LMBT szimbólumok

A melegbüszkeség legfontosabb szimbóluma a szivárványzászló, amely a melegfelvonulások elengedhetetlen kelléke, de gyakran megtalálható meleg-szórakozóhelyek jelöléseként is. A zászló mellett fontos szimbólum a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraira emlékező rózsaszín háromszög és a több szervezet elnevezésében is szereplő lambda betű.

Jegyzetek

1. Christopher Park. (Hozzáférés: 2021. augusztus 2.)
2. Hanzl Péter, Nagy Sándor - Kis mozgalomtörténet: Huszonöt év szivárvány, a magyarországi LMBT+ szervezetek negyedszázada (Mérce.hu, 2017.02.04.)
3. Nagy Sándor - Magyarországi LMBT történelem (Háttér Társaság Archívum és Könyvtár, 2013)
4. Ungár Tamás. „Pécsi pride: 1700 felvonuló, 120 ellentüntető és sok megrázó történet”, Népszava, 2021. szeptember 18. 
5. Kassai Zsigmond. „Legalább háromezren vettek részt az első pécsi Pride felvonulásan”, 24.hu, 2021. szeptember 19. 
6. „Tollboa és záptojás az idei Gay Pride trendje”, Velvet, 2007. június 7. 
7. Youtube videó a Liszt Ferenc utcai támadásról
8. „Tojászáporban és könnygázban vonultak a melegek”, Origo, 2008. július 6. 
9. „Oszlattak a Hősök terén is”, Index, 2008. július 5. 
10. Melegfelvonulás: hét civil és hat rendőr került kórházba
11. „Civil ruhás rendőröket vertek”, TV2 Tények 
12. „Homoszexuális-felvonulás: oszlattak a Hősök terén is (+videók)”, HírTV, 2008. július 5.. [2008. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. július 5.) 
13. „Melegfelvonulás Budapesten”, Index, 2009. szeptember 5. 
14. Összefoglaló - számokkal. BRFK, 2009. szeptember 6. [2009. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 9.)
15. „8 évet is kaphatnak a melegfelvonulásos pólót viselő nő támadói”, Index.hu, 2009. szeptember 7. 

Források

• Hanzl Péter, Nagy Sándor - Az üldöztetéstől a büszkeségig / A magyar LMBTQ emberek története a kezdetektől az ezredfordulóig (Háttér Társaság, 2023) ISBN 978-615-5707-27-8

Fontosabb fogalmak, kifejezések

• Az LMBTQ közösséggel és a társadalmi nemekkel kapcsolatos legújabb fogalomgyűjtemény
• Karsay Dodó, Virág Tamás - Kérdőjelek helyett / LMBTQI-Kisokos a médiának útmutató (Magyar LMBT Szövetség, 2015) ISBN 978-963-12-2728-4

Kapcsolódó szócikkek

• Budapest Pride
• Ellenkultúra

Külső hivatkozások

• A budapesti LMBT-fesztiválok honlapja Archiválva 2009. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Mohos Máté - „Buzinak lenni jó!” – Sosem látott fotók liberális fideszesekkel és szandál-zoknis ellentüntetőkkel a magyar LMBTQ-mozgalom hőskorából (RTL, 2023.06.16.)
• Büszkén, önérzetesen (Nádasdy Ádám válasza egy olvasói levélre a „büszkeség” szó kapcsán, Mások, 1999/8. sz.)
• Mire is vagyunk büszkék? (Graff Miklós cikke, Mások, 1997/9. sz.)