PROFILBARU.COM

	Marion Dönhoff
	A német könyvszakma békedíjának átadási ünnepségén (1971. október 17.)
Született	Marion Hedda Ilse Gräfin Dönhoff; 1909. december 2.; Friedrichstein kastély
Elhunyt	2002. március 11. (92 évesen); Castle Crottorf
Állampolgársága	német; német;
Szülei	August von Dönhoff
Foglalkozása	újságíró; ellenálló; főszerkesztő; publicista;
Tisztsége	főszerkesztő (1968–1972, Die Zeit); szerkesztő (1972–, Die Zeit);
Iskolái	Goethe Egyetem Frankfurt; Bázeli Egyetem;
Kitüntetései	Four Freedoms Award – Freedom of Speech; a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje; a Columbia Egyetem díszdoktora; a Birminghami Egyetem díszdoktora; Brückepreis; Joseph E. Drexel award (1964); Theodor Heuss-díj (1966); A német könyvszakma békedíja (1971. október 17.); Heinrich Heine-díj (Düsseldorf) (1987); Johann-Heinrich-Merck-Ehrung (1995); Erich-Kästner award (1996); Reinhold Maier-emlékérem (1996); Bruno-Kreisky Award for a political book (1999);
Sírhelye	Rajna-vidék-Pfalz
	A Wikimédia Commons tartalmaz Marion Dönhoff témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Dr. Marion Hedda Ilse Dönhoff grófnő (Friedrichstein, Königsbergtől keletre, 1909. december 2. – Friesenhagen, 2002. március 11.) német újságíró, az államtudomány doktora (Dr. rer. Pol.) A második világháború utáni Németország egyik legjelentősebb publicistája, a Die Zeit főszerkesztője és egyik kiadója.

Életpályája

Apai nagyapja, August Heinrich Hermann von Dönhoff gróf, porosz diplomata volt, apja, August von Dönhoff szintén diplomataként kezdte pályafutását, és 1881-ben a Német Konzervatív Párt képviselője lett a Reichstagban. Édesanyja, Auguszta Viktória német császárné udvarhölgye volt. Marion, a család hetedik és legkisebb gyermeke egészen más életet választott magának. Tízéves volt, amikor meghalt édesapja.

Potsdamban érettségizett, a Königsbergi Egyetemen kezdett 1931-ben közgazdaságtant tanulni, de a téli szemesztert már Frankfurtban folytatta. Az egyetemen kerülte a barnainegeseket, a baloldali diáktársakkal szimpatizált, ezért „vörös grófnő” volt a beceneve. Ugyanakkor három bátyja közül kettő belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. Amikor Hitler birodalmi kancellár lett, elhagyta Németországot és Bázelban folytatta tanulmányait. 1935-ben államtudományi doktorátust szerzett (Dr. rer. Pol.). A megváltozott politikai helyzet ellenére is visszatért Kelet-Poroszországba. 1939 és 1945 között ő igazgatta a családi birtokot Quittainenben, Varmia-mazúriai vajdaságban.

1941 szeptemberében, miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, unokatestvérével, Sissi Lehndorffal bejárta Mazúriát. A Ritt durch Masuren könyvében állított emléket hazájának.

Többször járt Svájcban, hogy felvegye a kapcsolatot Carl Jacob Burckhardt-tal, de a találkozás nem sikerült. Kapcsolatban volt a kreisaui kör tagjaival, akik számára titkos üzeneteket közvetített. Bár tervezett akciójukba nem avatták be, de közvetetten részt vett a Hitler elleni merénylet előkészítésében. Unokatestvérét, Heinrich von Lehndorffot kivégezték a merényletben való részvételért. Náci nagybátyja, Bogislav Dönhoff, aki ellenséges viszonyban állt a családdal, feljelentette Mariont és a birodalmi törvényszékig vitte az ügyet. A Gestapo kihallgatta Mariont, de mivel egyetlen listán sem szerepelt neve, elengedték.

1945. január 22-re virradó éjszaka elmenekült az egészen közel járó Vörös Hadsereg csapatai elől Pasłękbe. Onnan indult egy kísérővel, lóháton nyugat felé. Az 1200 km-es utat 7 hét alatt tette meg. Először Alfeldbe érkezett. Szomszédjával, Gottfried von Cramm-mal két memorandumot fogalmazott meg a nyugati szövetségesek számára a háború utáni helyzet kezelésére, és amelyben leírták a Hitler elleni ellenállást saját szemszögükből. A jegyzékekre felfigyelt az amerikai titkosszolgálat egyik tisztje, Jayes H. Hatcliff jr. Beszélgetésre hívta meg őket, és azt a megjegyzést írta fel, hogy a két szóban forgó személy minden tekintetben hasznára lehet a nyugati szövetségeseknek.

A memorandumokat olvasták a Die Zeit alapítói is, és 1946-ban meghívták az újsághoz. Marion Dönhoff szabad akart maradni, szerződés nélkül dolgozott élete végéig a hetilapnál. Nyelvtudása, kapcsolatai és külföldi utazásai segítették munkájában. 1955-től főszerkesztő helyettes és a politikai rovat vezetője. A politikáról nem csak írt, de bele is szólt. 1955-ben Konrad Adenauert kísérte el moszkvai útjára, amelynek eredményeként nagyköveteket cserélt a két ország, és hazatérhetett az utolsó tízezer német hadifogoly. Élesen bírálta Adenauert, és következetesen kiállt a kompromisszumokra hajló keleti politika mellett. Bár egykori szűk hazáját (Kelet-Poroszországot) elvesztette, fontos volt számára a megbékélés Lengyelországgal. 1968. július 1-től az újság főszerkesztője. A Die Zeit segítette Willy Brandt kancellárrá választását 1969-ben. Nem csak a politikában, de emberileg is közel állt Dönhoff és Brandt egymáshoz. 1971-ben Dönhoff kapta a német könyvszakma békedíját, mert támogatta a lengyel–német megbékéléshez vezető politikát. 1972. december 31-én lemondott a főszerkesztői posztjáról, és kiadója lett a hetilapnak.

Írásai

In Memoriam 20. Juli 1944. Den Freunden zum Gedächtnis
Namen die keiner mehr nennt
Die Bundesrepublik in der Ära Adenauer. Kritik und Perspektiven
Deutsche Außenpolitik von Adenauer bis Brandt
Menschen, die wissen, worum es geht. Politische Schicksale 1916–1976
Von gestern nach übermorgen
Amerikanische Wechselbäder. Beobachtungen und Kommentare aus vier Jahrzehnten
Weit ist der Weg nach Osten
Reise in ein fernes Land: Bericht über Kultur, Wirtschaft und Politik in der DDR (Rudolf Walter Leonhardt és Theo Sommer társszerzőkkel)
Preußen. Maß und Maßlosigkeit
Kindheit in Ostpreußen
Gestalten unserer Zeit: Politische Portraits
Versöhnung: Polen und Deutsche. Die schwierige Versöhnung. Betrachtungen aus drei Jahrzehnten
Weil das Land sich ändern muß. Manifest I
Weil das Land Versöhnung braucht. Manifest II
Im Wartesaal der Geschichte. Vom Kalten Krieg zur Wiedervereinigung
Um der Ehre Willen. Erinnerungen an die Freunde vom 20. Juli
Zivilisiert den Kapitalismus. Grenzen der Freiheit
Der Effendi wünscht zu beten. Reisen in die vergangene Fremde
Menschenrecht und Bürgersinn
Macht und Moral. Was wird aus der Gesellschaft?
Deutschland, deine Kanzler. Die Geschichte der Bundesrepublik 1949–1999
Vier Jahrzehnte politischer Begegnungen
Was mir wichtig war. Letzte Aufzeichnungen und Gespräche
Ritt durch Masuren, aufgeschrieben 1941
Ein wenig betrübt, Ihre Marion. Marion Gräfin Dönhoff und Gerd Bucerius. Ein Briefwechsel aus fünf Jahrzehnten
Reisebilder. Fotografien und Texte aus vier Jahrzehnten (posztumusz)

Jegyzetek

↑ ^a ^b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
↑ ^a ^b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ ^a ^b doenhoff-marion-graein-von, 2024. december 7.
↑ ^a ^b ^c ^d https://www.friedenspreis-des-deutschen-buchhandels.de/alle-preistraeger-seit-1950/1970-1979/marion-graefin-doenhoff
↑ https://www.theodor-heuss-stiftung.de/das-archiv/, 2018. június 16.
↑ https://www.hdg.de/lemo/biografie/marion-graefin-doenhoff.html

Források

Birgit E. Rühe-Freist: Marion Dönhoff (német nyelven). Frauen. Biographieforschung. (Hozzáférés: 2016. április 17.)
Stefanie Grossmann: Marion Gräfin Dönhoff – Mut und Engagement (német nyelven). ndr.de, 2012-03-09. (Hozzáférés: 2016. április 17.)

További információk

Susanne Gaschke: Marion Dönhoff – Die Wort-Mächtige (német nyelven). Zeit Online, 2009-11-26. (Hozzáférés: 2016. április 17.)
Marion Gräfin Dönhoff 1909– 2002 (német nyelven). Lebendiges Museum Online. (Hozzáférés: 2016. április 17.)
Anne Laszlo: Marion Gräfin Dönhoff – La „comtesse rouge“ du journalisme allemand, Éditions l’Harmattan, Paris 2014, ISBN 978-2-343-03581-9