A Piast palota udvara Oleśnicában, Glowicka szülővárosában
Glowicka Oleśnica városában született, az Alsó-sziléziai vajdaságban. A Karol Lipiński Zeneakadémián diplomázott 2001-ben, ahol zeneszerzésre Grażyna Pstrokońska-Nawratil tanította. 2000-ben az olaszIvan Fedele zeneszerzőnél volt szakmai gyakorlaton a strasbourgi Konzervatóriumban. Később a holland Louis Anderssen komponistánál is tanult a Hágai Királyi Zeneakadémián, ahol szintén diplomát szerzett.[5] A számítógépes zene tárgyában szerezte meg PhD fokozatát, a Queen's University BelfastSonic Arts Research Centre (Hangzó Művészetek Kutató Központja) nevű intézetében, 2008-ban.[6]
Díjak és megrendelések
Már 1999-ben díjat nyert Gindry című, basszusra és vonós zenekarra írt művével az Adam Didur Összlengyel Zeneszerzői Versenyen. 2001-ben, még csak 23 évesen a legjobbak közé került Jerzy Lukoszlibrettistával a londoni székhelyű Genesis Foundation díjáért folyó versengésben The King's Gravedigger (A király sírásója) című operájával, egy felvonását pedig elő is adták az Almeida Theatre-ben.[7] Felfigyeltek rá a Holland Symfonia versenyen, díjakat nyert az Európai Bizottságtól, a Modern Art Crash nemzetközi biennáléján, és az International Society for Contemporary Music (A Kortárs Zene Nemzetközi Társasága) lengyel tagozatától Summer's day című, 1999-es kompozíciójáért.[8] 2004-ben kitüntetést kapott a Musica Sacra Polish Composers Competition (Lengyel Egyházi Zene Komponisták Versenye) megmérettetésen.[9]Opalescence című darabja első díjas lett a Bourges-ban megrendezett elektronikus zenei versenyen és döntős lett a Society for the Promotion of New Music2006-os versenyében.
Glowicka számos megrendeléséből néhány a londoni Society of Promotion of New Musictól érkezett: a Scottish Ensemble számára írta meg Perpetuity című szerzeményét, amelyet az együttes az aberdeeniSounds New fesztiválon adott elő,[10] majd a darabot műsorra tűzték 2009-ben a belgrádi18th International Review of Composers (18. Nemzetközi Zeneszerzői Seregszemlén) is. A Lengyel Kulturális Minisztérium megrendelésére készült el a Springs and Summers (Tavaszok és nyarak) című kompozíció CD-felvétele.[11][12]2012-ben tizenkét másik zeneszerzővel együtt arra kapott megrendelést, hogy írjon egy darabot a New Yorkban megrendezésre kerülő On Silence program számára, melyen John Cage születésének 100. évfordulójáról emlékeztek meg: megmutatni, mit jelent Cage az ő alkotó életükben:[13]
Glowicka 2011-ben művészi rezidenciát kapott a STEIM (Studio for Electro Instrumental Music – Elektronikus Hangszeres Zenei Stúdió) intézetben.[14] Itt hagyományos és elektronikus hangszereket, illetve élő videó anyagokat szerves egységbe komponáló művek alkotásával és előadásával foglalkozott. 2009-ben mutatta be Quasi Rublev (Kvázi Rubljov) című darabját, amelyet Andrej Tarkovszkij1966-os filmje, az Andrej Rubljov inspirált.[15] A műben Goska Isphordingcsembalózott, az élő vizuális „szólamot” pedig Roos Theuws játszotta. Szintén ez évben mutatta be Glowicka, Emmanuel Flores videó művésszel közösen, a Turbulence című, kizárólag számítógépre és vizuális eszközökre írt darabot, amely az osztrák filmrendező, Gustav Deutsch hatását tükrözi. 2010-ben Glowicka ismét Floresszel együttműködve alkotta meg a 15 perces RETINa című performanszot, amelyet a sokoldalú tudós, Étienne-Jules Marey úttörő filmkészítési próbálkozásai, és az egyik első dokumentumfilm készítő, Dziga Vertov művei inspiráltak.[16][17][18]
Stílusa
Glowicka egyéni zeneszerzői stílusát úgy írják le, hogy „különleges kifejezőerő és színvilág” jellemzi, azáltal, hogy „a számítógépet hangszerként és kompozíciós eszközként is használja”.[19] Egy 2006-os interjúban Glowicka elmondta, hogy mi gyakorolta a zenéjére a legerőteljesebb külső hatást:
„A technológia, mivel elektronika nélkül nem tudok már komponálni, ugyanis megbabonázott; másrészt a tudomány azzal, hogy úgy szerkesztem meg a darabjaimat, hogy azok tükrözzék vagy kiterjesszék a természetes fizikai jelenségeket.[20]”
Ezt később hangsúlyozta is a Turbulence című darabhoz fűzött megjegyzésében: „A Turbulence projektet fizikai jelenségek inspirálták – az erő, a kiszámíthatatlanság és a komplexitás.”[21]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Kasia Glowicka című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.