Az 1960-as és az 1970-es évek alatt megnőtt a női labdarúgók és csapatok száma Japánban, így néhány klub elkezdte a helyi bajnokságok szervezését.
1980-ban megrendezték az első japán női labdarúgókupát, majd ezt követően 1981-ben a női válogatott Hongkongban lejátszotta első mérkőzését. A találkozót az 1981-es Ázisa-kupa keretén belül rendezték meg, ahol Tajvannal mérkőztek, és szenvedtek 1–0-s vereséget. Négy nappal később Thaiföld ellen léptek pályára, ám itt is (0–2) vereséget szenvedtek. Azonban mégsem a csoport utolsó helyén végeztek, mivel Indonézia nemzeti csapatát 1–0-ra legyőzték, így megszületett a női válogatott történetének első győzelme. A csapat megalakulásának évében elszenvedte története legnagyobb különbségű vereségét (amit később "megismételtek"), a hazai pályán lejátszott, Olaszország elleni barátságos mérkőzésen 9–0-ra kaptak ki. Noha a továbbiakban is rendeztek mérkőzéseket a nemzeti csapat számára, ez mégsem az "igazi" válogatott volt, mivel az összes helyi bajnokságból szerepeltek benne a játékosok. A csapat amolyan "nem hivatalos válogatottként" szerepelt.
Tényleges megalakulása
A tényleges megalakulásra 1986-ban került sor, amikor is Szudzuki Rjóheit nevezték ki a szövetségi kapitányi posztra, amely akkor már az "igazi" japán válogatott volt. Első, immár hivatalos mérkőzésüket India ellen vívták, ahol 1–0-ra kaptak ki. Az 1983-as kontinensbajnokságon nem indultak, de az 1986-os eseményen részt vettek. Csoportmásodikként bejutottak a torna elődöntőjébe, miután Kínától 2–0-s vereséget szenvedtek, és addigi történetük legnagyobb arányú győzelmét aratva Malajziát 10–0-ra verték. A döntőbe Thaiföld 4–0-s legyőzésével kerültek be, ott azonban Kínától ismét kikaptak 2–0-ra. Az 1989-es tornán (ahol Szudzuki Rjóhei helyett Szudzuki Tamocu irányította a csapatot) már a csoportelsőség is sikerült, töretlen, lépcsőzetes fejlődés mutatkozott a japán női labdarúgásban. Hongkong 3–0-s legyőzésével kezdték a kontinensbajnokságot, majd megdöntötték a korábbi rekordjukat a legnagyobb különbségű győzelem tekintetében (amit a nem hivatalos csapat tartott) az Indonézia felett aratott 11–0-s győzelmükkel, amit néhány nap elteltével ismét megjavítottak: Nepált 14–0-ra verték el, így száz százalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül jutottak tovább az elődöntőbe. Tajvantól azonban 1–0-ra kikaptak, így a bronzmérkőzésen léphettek pályára, amit meg is nyertek a házigazda Hongkong 9–0-s legyőzésével. 1989-ben megalakult az ország hivatásos női bajnoksága, az L.League, a profizmus bevezetése optimális hatással volt a női labdarúgás és a válogatott fejlődésére.
Az 1991-es, hazai rendezésű Ázsia-kupán szokás szerint bejutottak az elődöntőbe (két nagyarányú győzelmet is aratva: 12–0, 10–0), majd a fináléba kerülés is sikerült, amit ezúttal sem tudtak megnyerni Kína ellen. Az Ázsia-kupa egyben az első alkalommal megrendezett női labdarúgó-világbajnokság selejtezője is volt, ahol az ezüstérmes pozíció indulási jogot jelentett a Japánoknak. A világbajnokságon szerzett pont és rúgott gól nélkül esett ki a nemzeti csapat.
1993-ban már az elődöntőben játszottak Kína ellen az Ázsia-kupán, nyerni ez alkalommal sem sikerült, a harmadik helyért rendezett találkozót viszont 3–0-ra megnyerték Tajvan ellen. Az 1993-as Ázsia játékok egyben az 1995-ös világbajnokság selejtezője is volt, ahol a csoportmérkőzések után első helyezettként jutottak be a döntőbe, ám ott Kínától 2–0-s vereséget szenvedtek. A vb-n első alkalommal (és eddig utoljára) jutottak tovább a második legjobb csoportmásodik jogcímén. A negyeddöntőben a címvédő Egyesült Államokat kapták ellenfélül, a bravúr viszont nem sikerült, az USA 4–0-s végeredménnyel jutott tovább, azonban mégis ez Japán legjobb eredménye a női világbajnokságokon.
Az 1995-ös kontinensviadalon 24–0-s gólkülönbséggel jutottak tovább a csoportkör után, és 1991-et követően ismét döntőt játszhattak, de Kína 2–0-ra győzte le őket, így harmadszorra végeztek a második helyen a tornán. Az atlantai olimpián indulási jogot szereztek, a csoportból való továbbjutás viszont nem sikerült, Németországtól 3–2-re, Brazíliától 2–0-ra, míg Norvégiától 4–0-ra kaptak ki. Az olimpia végén Szudzuki Tamocu, a női válogatott legeredményesebb edzője távozott a szövetségi kapitányi posztról, helyére Mijaucsi Szatosit nevezték ki. A nemzeti csapat és az L. League az az 1995-ös világbajnokság és az atlantai olimpia után nagy népszerűségnek örvendett.
Az 1997-es Ázsia-kupán december 5-én a Guam elleni csoportmérkőzésen aratták történetük legnagyobb különbségű győzelmét, amikor 21–0-ra nyertek. A torna végén mégis csak a harmadik helyen végeztek (egyben kvalifikálták magukat az 1999-es világbajnokságra), így folytatódott a sorozat, mi szerint 1986 óta felváltva végeztek az ezüstérmes, illetve a bronzérmes pozícióban. 1999. április 29-én elszenvedték történetük legnagyobb vereségét az USA elleni 9–0-s fiaskó alkalmával (1981-ben az olaszok elleni azonos eredményt még a "nem hivatalos válogatott" játszotta). Az 1999-es vb-n mindössze egy pontot szereztek (Kanada ellen játszottak 1–1-et), így a csoportkör után kiestek.
A kritikus időszak
A sikertelen világbajnokság után Mijaucsi Szatosi helyett ismét Szudzuki Tamocu lett a szövetségi kapitány az év végéig. Az 1999-es Ázsia-kupán az ő vezetésével szerepelt a válogatott, és noha csoportelsőként jutott be a legjobb négy közé a csapat, ott mégsem tudtak nyerni, így nem sikerült kijutni a Sydney-i olimpiára, ami pénzkiesést jelentett az L.League csapatainál, emiatt a japán női labdarúgás gyengülni látszott. A kontinenstornán az 1986 óta tartó folyamatos éremszerzési sorozat is megszakadt.
A 2001-es Ázsia-kupának Ikeda Sinobu irányításával vágtak neki, ahol sikerült a döntőbe jutás. Az ellenfél ez alkalommal nem Kína volt, hanem az akkoriban dinamikusan fejlődő Észak-Korea, de az aranyérem megszerzése ekkor sem sikerült.
A felerősödés
2002 augusztusában Ueda Eidzsit nevezte ki szövetségi kapitánynak a Japán labdarúgó-szövetség, aki előtte a makaói válogatottnak volt az edzője. Annak reményében kapta a megbízatást, hogy felerősíti a női labdarúgást Japánban, és az athéni olimpiai játékokra egy átalakított, megerősített csapatot épít.
Kezdetben a csapat állandó vereségeket szenvedett (a 2003-as kontinensviadalon a kiábrándító 4. helyen végeztek), ám később Ueda erős csapatot kreált, így Japánban újra nagy népszerűség övezte a női válogatottat. A 4. pozíció nem jelentett automatikus világbajnoki-részvételt, a 2003-as tornára a Mexikó elleni interkontinentális pótselejtezőn biztosították be az indulási jogukat. A világbajnokságon a csoportkört követően búcsúzni kényszerültek. A népszerűség visszatérése különösképpen az Észak-Korea elleni mérkőzésen mutatkozott meg, amikor bebiztosították az olimpiai szereplést. A szurkolók nem csak a Nemzeti Stadiont töltötték meg, hanem a tv-közvetítést is sok ember kísérte figyelemmel.
A közérdeklődés felerősödését követően a szövetség egy nyilvános versenyt szervezett az olimpiát megelőzően, hogy becenevet találjanak a csapat számára. 2004. július 7-én be is jelentették a végeredményt, a körülbelül 2700 szavazó a "Nadesikodzsapan" (japánul: なでしこジャパン, angol átírásban: Nadeshiko Japan) nevet választotta. A Nadesiko a szegfű egyik fajtája, ami a "Jamato Nadesiko" (japánul: 大和撫子, angol átírásban: Yamato Nadeshiko) kifejezésből származik, jelentése "Az ideális japán nő".
A 2004-es olimpián sikerült egy kiugró teljesítményt elérni, mivel a csoportmérkőzések során Japán, Svédország és Nigéria között körbeverés alakult ki, ahol a csapatok minden mutatója megegyezett a lőtt és kapott gólok számát kivéve (a japánok 1–1-es gólkülönbséggel zártak, míg a másik két országé 2–2-es volt), így a negyeddöntőbe jutott a csapat. Ott az Egyesült Államok ellen léptek pályára, és szenvedtek 2–1-es vereséget. A tornát követően Ueda Eidzsi helyett (aki egyetlen jelentős nemzetközi sikert sem ért el a válogatottal) Óhasi Hirosi lett a szövetségi kapitány.
A 2006-os Ázsia-kupán az előző kiíráshoz hasonlóan ismét csupán a 4. helyen végzett a nemzeti csapat. A 2007-es világbajnoki-részvétel kiharcolásáért a négy évvel korábbihoz hasonlóan Mexikóval kellett interkontinentális-pótselejtezőt játszani, amit az összesítésben 3–2-re megnyertek. A 2007. április 7. és április 12. között megrendezett olimpiai-selejtezőtornán csoportjuk első helyét megszerezve kvalifikálták magukat az eseményre. A szeptemberi vb-n annak ellenére, hogy eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották a csoportkörben, nem sikerült bejutni az egyenes kieséses szakaszba. A világbajnokság végén Óhasi Hirosi helyett (aki Uedahoz hasonlóan nem ért el jelentős sikert) 2008-ban Szaszaki Norio lett a szövetségi kapitány. Szaszaki irányítása alatt a 2008-as Ázsia-kupán hét év után ismét érmes helyen zárta a kontinenstornát a válogatott (Ausztrália ellen nyertek 3–0-ra a bronzmérkőzésen). Az olimpián a legjobb csoportharmadikként jutottak be a negyeddöntőbe, ahol első alkalommal tudták legyőzni Kínát egy jelentős nemzetközi tornán, a kínaiak ráadásul a hazai pályán szerepeltek 2–0-s vereségük alkalmával. Az elődöntőben az Egyesült Államok ellen 4–2-es vereséget szenvedtek, a harmadik helyért rendezett mérkőzésen pedig 2–0-ra kapott ki Németországtól a története legjobb olimpiai eredményét elérő Nadesikodzsapan.
