Isszédok

Az isszédok és szomszédaik lakóhelye Hérodotosz leírása szerint

Az isszédok (isszédonesz: ἰσσηδόνες) a közép-ázsiai szkíták, azaz a szakák csoportjába tartoztak. Amikor először hírt adtak róluk az ókor történetírói – első ízben Hékataiosz az i. 6. század végén –, az Urál hegység keleti oldalának pusztáin laktak.

Hérodotosz beszámolója (IV. könyv, 16–25. szakasz) Ariszteasz (i. e. 7. vagy 6. század) Arimaszpea című elveszett hőskölteményére hivatkozik. A költő, mint írja, utazása során az isszédok országába érkezett. Az isszédokon túl az arimaszpoknak (αριμασποι) címzett egyszeműek éltek, túl ezeken az aranyat őrző griffek, s még ezeken is túl, egészen a tengerig, Északontúl (Hüperboreia) lakói. Az egyszeműek, mondja a szerző, elűzték földjükről az isszédokat, ezek a királyi szkítákat, ezek pedig a déli tengernél tanyázó kimmereket.

Az elbeszélés, mesés elemeitől eltekintve, hihetőnek tűnik. Az isszédok az i. e. 7. század előtt vélhetően az Altaj környékén laktak, és onnan költöztek, valószínűleg az i. e. 8. században, az Urál hegység keleti oldalára, s a királyi szkíták ugyanekkor foglalták el a kelet-európai puszta nyugati felét.

Az isszédok fő fészke az Iszety és az Urál folyó, illetve a mai Cseljabinszk környékén volt. Egyes kutatók mindazonáltal – Klaudiosz Ptolemaiosz adataira hivatkozva – a Tarim-medence lakóinak tartják őket.[1] A szóban forgó helyen azonban nem isszédok, hanem szakaurak laktak.

Az említett kimmerek Kis-Ázsia lakói voltak, jelenlétük a kelet-európai pusztán nem bizonyított. A királyi szkíták valóban kapcsolatba kerültek velük (lásd: Szkíták a Kaukázuson túl), s hírük a görögökhöz is eljutott. Ők azonban a valóságos eseményekhez költött elemeket is hozzátoldottak (lásd: Kimmerioszok).

Az isszédok az i. e. 130. év táján a kangarok igája alá jutottak, és valószínűleg csak az i. sz. 3. században szabadultak, amikor a hunok szövetségének népei megszállták Közép-Ázsia pusztáit. Utoljára (i. sz. 3. század) a kínai évkönyvek emlékeznek meg az isszédokról, pontosabban országukról: Jen (岩), azaz Szakadék, Szikla.[2]

Az isszédok Alkman (i. e. 7. század) költeményében is szerepelnek. Nevük ott esszedonesz (εσσεδὀνες).[3]

Harmatta János állításai

Az isszédok elnevezése – mondja Harmatta János, nagy hírű iranistánk – a Tobolba ömlő Iszety folyóéhoz hasonló. Ennek neve a jenyiszeji osztjákok, azaz a ketek nyelvén Is-set, illetve Es-ses, s kézenfekvő a következtetés – legalábbis Harmatta tanár úr számára –, hogy az isszédok jenyiszeji osztják, pontosabban valamilyen paleoszibériai nyelvet – pl. ket vagy kot – beszéltek.[3]

Ariszteasz – állítja Harmatta – i. e. 7. századi eseményekről ír. Ekkor északról egy népvándorlást indított el az arimaszpok támadása. Hérodotosz és Alkman viszont későbbi eseményekről tudósít. Az i. e. 5. században görög és szkíta kereskedők a Dnyeper torkolatához közeli Olbia Pontiké városából indulva a királyi szkíták földjén át az isszédok prémekben gazdag országába utaztak, a Tobol és az Iszety folyó, más szóval a Középső-Urál vidékére. Útközben – amint áthaladtak a szauromaták, budinok, gelónok, iürkák, thüsszageták, argippaiok és isszédok földjén – a szkíta kereskedőknek, Hérodotosz szerint, hét tolmács közreműködését kellett igénybe venniük.[3]

Harmatta bizonyos állításai megerősítésre szorulnának. A jenyiszeji osztjákok például, meglehet, Isset vagy Esses névvel illetik az oroszok által Iszetynek nevezett folyót. E körülményből azonban nemigen lehet következtetni az isszédok nyelvére.

Hérodotosz leírása szerint a szauromaták, hibás kiejtéssel, a szkíták nyelvét beszélték. A gelónokat történetírónk a tengermelléki gyarmatvárosokból elűzött helléneknek mondja, nyelvüket pedig félig görögnek, félig szkítának. A iürkák a királyi szkítáktól szakadtak el, ennélfogva alighanem egy nyelvet beszéltek azokkal. Hasonlóképpen a thüsszageták, akik a királyi szkíták helyben maradt népességét képviselték. Az isszédok pedig szintén a szkíta népek sorába tartoztak.[4][5] Az isszédok országát is érintő kereskedelmi út vélhetően más, Hérodotosz által nem említett népek lakóhelyén is áthaladt, s ezért lehetett szükség nagyobb számú tolmácsra, nem pedig azért, mert a felsorolásban hét nép szerepel.

Hivatkozások

Források

Kapcsolódó szócikkek

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Read other articles:

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) 102° خط طول 102 شرق خريطة لجميع الإحداثيات من جوجل خريطة لجميع الإحداثيات من بينغ تصدير جميع الإحداثيات من كي

 

The New York TimesTipeKoran harianFormatKertas lebarPemilikThe New York Times CompanyPenerbitArthur Ochs Sulzberger, Jr.Didirikan1851Pusat229 W 43 StNew York, NY 10036 Amerika SerikatSirkulasi surat kabar1.086.798 per hari1.623.697 hari Minggu[1]ISSN0362-4331Situs webnytimes.com Untuk kegunaan lain, lihat New York. The New York Times adalah koran harian yang diterbitkan di New York oleh Arthur Ochs Sulzberger Jr. dan didistribusikan secara internasional. Koran ini dimiliki oleh p...

 

Disney ChannelDiluncurkan 18 April 1983; 40 tahun lalu (1983-04-18) Juli 2002; 21 tahun lalu (2002-07) Pemilik Disney General Entertainment Content (untuk AS) The Walt Disney Company (Southeast Asia) Pte. Ltd. (untuk Indonesia) Negara  Amerika Serikat  Indonesia Bahasa Inggris Spanyol Indonesia (untuk Indonesia) Disney Channel! (Sebelumnya The Disney Channel) adalah salah satu saluran televisi 24 jam non-stop yang dimiliki oleh Disney. Program-program dari saluran ini keba...

Die Liste der Kulturdenkmale in Hosterwitz umfasst jegliche Kulturdenkmale der Dresdner Gemarkung Hosterwitz. Die Gemarkung Hosterwitz liegt komplett im Denkmalschutzgebiet Elbhänge (in Kraft gesetzt am 28. März 1997).[1] Die Anmerkungen sind zu beachten. Inhaltsverzeichnis 1 Legende 2 Liste der Kulturdenkmale in Hosterwitz 3 Anmerkungen 4 Ausführliche Denkmaltexte 5 Weblinks 6 Einzelnachweise Legende Bild: Bild des Kulturdenkmals, ggf. zusätzlich mit einem Link zu weiteren Fotos ...

 

Chủ tịch Thượng viện liên bangĐương nhiệmEunício Oliveira (MDB)từ ngày 1 tháng 2 năm 2017Bổ nhiệm bởiDo Thượng viện Liên bang bầuTuân theoHiến pháp BrazilNgười đầu tiên nhậm chứcJosé Egídio Álvares de Almeida1826Thành lập1826Kế vịThứ ba trong thứ tự kế nhiệm tổng thống Brazil Chủ tịch Thượng viện Liên bang Brasil là các chủ tịch Thượng viện Liên bang Brasil, đại diện của các quốc gia...

 

باتاغاي-آليتا    علم الاسم الرسمي (بالساخية: Баатаҕай Алыыта)‏  الإحداثيات 67°47′53″N 130°23′55″E / 67.798055555556°N 130.39861111111°E / 67.798055555556; 130.39861111111  تاريخ التأسيس 1936  تقسيم إداري  البلد روسيا الاتحاد السوفيتي[1]  خصائص جغرافية ارتفاع 494 متر  عدد السكا...

2007 television anime This article is about the television series. For the video game of the same name, see Bakugan Battle Brawlers (video game). Bakugan redirects here. Not to be confused with Bakuman. It has been suggested that portions about Bakugan as a toyline and media franchise (from 2007 to present day) be split out into another article titled Bakugan. (Discuss) (July 2023) Bakugan Battle BrawlersJapanese DVD cover of protons volume 13 featuring the main characters (from top left ...

 

Ruler of Sardhana (c. 1753–1836) Begum SamruPortrait of Begum SamruBornFarzana Zeb-un-Nissac. 1753Kutana,[1] Meerut, IndiaDied27 January 1836 (aged 82–83)Sardhana, near Meerut, IndiaBurial placeBasilica of Our Lady of Graces, SardhanaOther namesJoanna Nobilis SombreOccupation(s)Nautch girlRuler of SardhanaSpouseWalter Reinhardt Sombre Joanna Nobilis Sombre (c. 1753– 27 January 1836), popularly known as Begum Samru (née Farzana Zeb un-Nissa),[2][3...

 

1966 Filipino filmJames BatmanDirected byArtemio MarquezScreenplay byArtemio MarquezStory byPepito Vera-PerezBased on Batmanby Bob Kane and Bill Finger James Bondby Ian Fleming Produced byDolores H. VeraStarringDolphyBoy AlanoCinematographyAmaury AgraEdited byJose H. TarnateMusic byCarding CruzProductioncompanySampaguita PicturesRelease date September 18, 1966 (1966-09-18) Running time96 minutesCountryPhilippinesLanguageFilipino James Batman is a 1966 Filipino Batman/James Bond...

Rebecca BlackRebecca Black pada tahun 2014Informasi latar belakangLahir21 Juni 1997 (umur 26)AsalAnaheim, California, A.S.GenrePop remaja, bubblegum pop, Pop dansaPekerjaanPenyanyiInstrumenVokalTahun aktif2010–sekarangLabelRB Records, Maker Studios, Ark Music FactorySitus webrebeccablackonline.com Rebecca Renee Black (lahir 21 Juni 1997) adalah YouTuber dan penyanyi Amerika yang mendapatkan liputan media luas ketika video musik untuk singelnya Friday, menjadi viral di YouTube dan situs...

 

Indian actress, model (born 1995) Archana GautamGautam in 2023Born1994 or 1995 (age 28–29)[1]Meerut, Uttar Pradesh, IndiaOccupationsActresspoliticianmodelYears active2016–presentKnown forBigg Boss 16TitleMiss Uttar Pradesh 2014Miss Bikini India 2018Miss Cosmo India 2018Miss Talent World 2018Websitearchanagautam.in Archana Gautam (born 1994 or 1995) is an Indian politician, model and beauty pageant title holder who won the title of Miss Bikini India 2018,...

 

A backdoor cold front captured by satellite (top-right) A backdoor cold front, or backdoor front, is a cold front moving south or southwest along the northeast of the Atlantic seaboard in North America, particularly in the Northeastern United States and the Great Lakes. Typically occurring in spring, the front drives cool Atlantic air from the east or northeast into northeastern US that supersedes the warmer continental air. The front is termed backdoor because it arrives from the east, meani...

Christian church organisation in the United Kingdom For the similarly named Dutch Reformed federation in North America, see United Reformed Churches in North America. For the similarly named denomination in Africa, see Uniting Reformed Church in Southern Africa. United Reformed ChurchClassificationProtestantOrientationReformedPolityPresbyterianCongregationalistModerator(2023-2024) The Revd Tessa Henry-Robinson[1]AssociationsWorld Council of Churches,World Communion of Reformed Churche...

 

Station in Battle Creek, Michigan Battle CreekThe old Michigan Central Depot in Battle Creek, MichiganGeneral informationLocation44 McCamly Street N., Battle Creek, Calhoun County, Michigan 49017Former services Preceding station New York Central Railroad Following station Augustatoward Chicago Michigan Central RailroadMain Line Marshalltoward Buffalo Penn Central Railway StationU.S. National Register of Historic PlacesInvalid designationMichigan State Historic Site Show map of MichiganSh...

 

Hệ tọa độ thiên hà lấy Mặt Trời làm điểm gốc. Kinh độ thiên hà (l) được đo với hướng cơ bản từ Mặt Trời tới trung tâm của Ngân Hà trên mặt phẳng Ngân Hà, trong khi vĩ độ thiên hà (b) là góc của thiên thể so với mặt phẳng của Ngân Hà. Mô tả đồ họa về Ngân Hà và kinh độ thiên hà. Một vectơ trên mặt phẳng Ngân Hà trùng với hướng có kinh độ bằng 0° cắt qua nhiều nhánh ng...

Tuanku Zara SalimRaja Permaisuri PerakKelahiran22 Maret 1973 (umur 50)Perak, MalaysiaAyahWilliam Stanley Walker DavidsonIbuSharifah Azaliah Syed Omar ShahabudinPasanganRaja Dr Nazrin Shah, Raja Muda PerakAnakRaja Azlan Muzzaffar Shah (Raja Kechil Besar Perak) Raja Nazira Safya Tuanku Zara Salim (lahir Zara Salim Davidson; lahir 22 Maret 1973) adalah Raja Muda (Putra Mahkota) Perak, Raja Dr Nazrin Shah. Sejak pernikahannya pada tanggal 17 Mei 2007 ia menjadi Raja Puan Besar Perak. Gelar d...

 

  Heliconia burleana Parque de aves de Jurong, SingapurTaxonomíaReino: PlantaeDivisión: AngiospermaeClase: MonocotyledoneaeOrden: ZingiberalesFamilia: HeliconiaceaeGénero: HeliconiaEspecie: H. burleana[editar datos en Wikidata] Heliconia burleana es una especie de planta de la familia Heliconiaceae.[1]​ Es originaria de Colombia, Ecuador y Perú.[2]​ Su hábitat natural son los bosques montanos húmedos tropicales y subtropicales. Referencias ↑ José E. Abalo &...

 

Indian author, columnist, interior designer, film producer and retired actress Twinkle KhannaBornTwinkle Khanna (1974-12-29) 29 December 1974 (age 48)Mumbai, Maharashtra, IndiaEducationNarsee Monjee College of Commerce and Economics, MumbaiUniversity of LondonOccupationsAuthorcolumnistinterior designerfilm produceractressYears active1995–2001 (actress)2002–2018 (interior designer, author, producer)Spouse Akshay Kumar ​(m. 2001)​Children2ParentsRajes...

Физическое или психическое принуждение — противоправное применение насилия (физического или психического) к лицу, которое осуществляется с целью добиться совершения данным лицом вопреки его воле общественно опасного деяния[1]. Является одним из обстоятельств, и...

 

Public secondary school in Davenport, Iowa, United States 41°31′47″N 90°34′32″W / 41.5297°N 90.5756°W / 41.5297; -90.5756 Central High SchoolAddress1120 Main StreetDavenport, IowaUSAInformationTypePublic secondaryMottoCommunicate with Dignity and RespectEstablished1904School districtDavenport Community Schools U.S. Historic districtContributing property Part ofCollege Square Historic District (ID83003628)Added to NRHPNovember 18, 1983[3] Superintend...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!