Eredeti neve Pușcașiu, apja a fogarasföldiSzohodol falu ortodox papja volt. A brassói katolikus és a nagyszebeni lutheránus gimnáziumban eltöltött öt év után egy évet tanult a nagyszebeni ortodox teológián, majd a kolozsvári piaristáknál végezte el a két filozófiai osztályt. 1846 és 1848 között jogot tanult a nagyszebeni jogakadémián. 1848-ban Fogaras vidékén kezdte tisztviselői pályáját, ekkor változtatta nevét a románosabban hangzó Pușcariura. 1850 és 1861 között járási tisztségeket töltött be Persányban, Alsóvisten, Pujban és Alsóvenicén. Tagja volt az 1860-ban Nagyszebenbe, a hivatalos román helyesírás megalkotására összehívott filológiai bizottságnak. 1861. április 16-án Fogaras vidéke gyűlésén a vidék főkapitányává választották. Ezen és a következő, május 13-án tartott gyűlésen Fogaras vidéke hivatalos nyelvévé a többség a román nyelvet nyilvánította, de a döntést a magyar kisebbség mindkét alkalommal megsemmisíttette a Guberniummal, a tisztviselők fizetését pedig felfüggesztették.[1] Ezután 1863-ig a bécsiErdélyi Kancellárián fogalmazó, majd 1862 és 1865 között Küküllő vármegyeadminisztrátora, 1865-től pedig ismét Fogaras vidéke főkapitánya volt.
Részt vett az 1863–1864-es nagyszebeni, az 1865-ös kolozsvári és az 1867-es pesti országgyűlésen. 1867-ben alkotmányos megoldást dolgozott ki és terjesztett Deák Ferenc elé ErdélyHorvátországéhoz hasonló, korlátozott önállóságának megőrzésére. 1867-től 1869-ig miniszteri tanácsosként a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, 1869-től 1890-ig a budapesti Kúrián bíróként dolgozott. Az erdélyi román politikai életben a kisebbségben lévő aktivista irányt támogatta. 1890-es nyugdíjazása után Törcsváron élt és 1894-ben ugyanott megalapította a Parsimonia takarék- és hitelintézetet. A Gozsdu Alapítvány igazgatósági tagja, a román ortodox egyház kongresszusi képviselője, a Román Akadémiának1877-től levelező, 1900-tól rendes tagja volt.
Sokat foglalkozott a nyelv és az írás kérdéseivel, az etimologikus helyesírás híve volt. Publicisztikái, értekezései a Telegraful Român, a Viitorul és a Familia című lapokban jelentek meg. Nyugdíjazása után összegyűjtötte az erdélyi román nemesi családok és külön a Fogaras vidéki ún. boér családok dokumentumait. Utóbbiak közé több hamisítványt is belekevert.
Művei
Die romaenische Amts-Sprache. Hermannstadt (Nagyszeben), 1860
Date istorice privitoare la familiele nobile române. I–II. Sibiiu (Nagyszeben), 1892–95
Fragmente istorice despre boierii din Țara Făgărașului I–IV. Sibiiu, 1904–1907
Notițe despre întamplările contemporane. Sibiiu, 1913
Magyarul
Puscariu János: A mélyen tisztelt képviselőházhoz intézett emlékirat, mellyel a Királyföldhöz tartozó Szelistye és Talmács fiókszékekbeli községek közjogi viszonyaiknak rendezését kérelmezik; Egyetemi Ny., Buda, 1861
Jegyzetek
↑Pál Judit: A hivatalos nyelv és a hivatali nyelvhasználat kérdése Erdélyben a 19. század közepén. Regio, 2005, 1. sz., 15–16. o.
Források
I. P.: Autobiografie. In Notițe despre întamplările contemporane. Sibiiu, 1913
.svg){kind=small}
