I. Klodvig[3] (latinul: Chlodovechus, frankul: Hlodowig, más névváltozatban Chlodvig, Chlodovech, Clovis (466[1] – 511. november 27.[1]), a száli frankMeroving dinasztia egyik királya, apját, I. Childerichet követte a trónon 481/482-ben.[4] Uralkodása során a frankok száli ágának Tournai és Cambrai környéki törzsterületeiről kiindulva meghódította csaknem teljes Galliát, létrehozva nagyjából a mai Franciaország területén a kor egyik meghatározó germán államát. Ezért a francia történetírás Klodvigot tekinti az első francia királynak.
Hódításait törvénykezéssel és egyházpolitikájával is stabilizálta, nevéhez fűződik, hogy a frankok a kereszténység katolikus ágához csatlakoztak, szemben az ariánusvizigótokkal vagy az osztrogótokkal. Ez hozzájárult uralmának elfogadásához Gallia latin lakosságának körében. Családjának a 8. századig nem akadt riválisa.[2]
Apja, I. Childerich halála után Klodvig került a száli frankok élére, akik ekkoriban a Rajna alsó folyásától nyugatra, a mai francia-belga határ mentén éltek, Tournai[5] és Cambrai központokkal. Klodvig azonnal Gallia elfoglalására indult:[6]486-ban Ragnachar segítségével Klodvig legyőzte Syagriust, Nyugat-Gallia utolsó római helytartóját,[4] akinek uralma Soissons környékére terjedt ki, azaz a mai Pikárdiára. E győzelemmel a Loire-tól északra fekvő területek túlnyomó része (a Somme és a Szajna vidéke[6]) a frankok ellenőrzése alá került.[4]487 és 494 között dél felé egészen Párizsig megszilárdította hatalmát,[6] de a nyugat-galliai armorikok és a Rajna-vidék germán törzsei ellenálltak további terjeszkedésének,[6] a Loire-nál pedig szembekerült az itáliai osztrogót király Theoderich védelme alatt álló vizigótokkal.[6] Helyzetét bebiztosítandó Klodvig megerősítette szövetségét a keleti gótokkal: testvérét, Audofledát feleségül adta Nagy Theodorik királyhoz. Ő maga 493-ban Clotilde burgund hercegnővel kötött házasságot.[4][6]491-ben türingiaiak egy kis csoportjára mért vereséget északon, majd más frank törzsek vezetőivel közösen megverte az alemannokat a tolbiaci csatában.[7]
496-ban az alemannok elleni vesztésre álló csatában Klodvig Istent hívta segítségül, és serege győzedelmet aratott.[6]496-ban,[8]497-ben[9] vagy 498-ban;[4] a Pallas[10] szerint 496 karácsonyán a későbbi szent Remigius reimsi püspök kezéből felvette a katolikus kereszténységet,[4] (bár a sírleletek tanúsága szerint a frankok többsége egészen a 7. századig az ősi germán istenek híve maradt)[6] szemben más germán népek (vizigótok, vandálok) királyaival, akik az ariánus hitet választották. Klodvig döntésének eredményeként megerősödött a germán hódítók és a római katolikus hitű meghódítottak kapcsolata,[9] viszont Bernard Bachrach szerint ezzel gyengült Klodvig katonai pozíciója, ugyanis a frank előkelők nem nézték jó szemmel, hogy eltávolodik hitüktől.
A vouilléi csata után – Tours-i Szent Gergely történetíró szerint – I. Anasztáziusz bizánci császár konzuli címet adományozott Klodvignak, ám mivel neve nem szerepel a konzulok listáján, ez az adat bizonytalan. Szintén Gergely tudósít Klodvig vouilléi csata utáni hadjáratairól, amelyek célja más frank vezetők, többek között:
Kölni Sigibert és fia, Chloderic;
Chararic, a száli frankok egy másik vezetője,
Cambrai Ragnachar és testvérei, Ricchar és Le Mans-i Rigomer
eltávolítása volt.
Röviddel halála előtt, Klodvig zsinatra hívta össze GalliapüspökeitOrléans-ba (Orléans-i első zsinat),[4] amelyen maga is részt vett,[12] és ahol egyházi reformokat kezdeményezett és megerősítette a korona és a püspöki kar közti köteléket. Kibocsátotta a száli törvényt, amely a meghódított vidéken a frank király hatalmát erősítette meg.[4]
Uralkodásának meghatározó eredménye volt, hogy a Gallia területén élő romanizált népcsoportok is elfogadták uralkodójuknak,[2] és az ő támogatásukkal indulhatott harcba az ariánus gótok ellen.[2] Ennek következtében a frank uralom alatti földek vallása a római, és nem az ariánus kereszténység lett.[2] A mai Belgium és a Rajna-vidék területén élő frank törzseket Klodvig egyetlen politikai egységbe fogta össze, és utat nyitott a frank uralom további, Rajnán túli terjeszkedésnek.[2]
A francia hagyomány a frankokat tartja az ország megalapítóinak, s mivel Klodvig volt az első, aki a majdani Franciaország területének túlnyomó részét elfoglalta, őt nevezik az első francia királynak.
Egyéb
A király kegyetlenségét jól mutatja a következő történet:
Mikor Chlodovechus király Paris városában tartózkodott, titokban Sigibertus fiához üzenetet küldött: »Íme atyád elaggott és beteg lábával sántikál. Ha meghalna – üzente – barátságunkkal együtt jog szerint nyernéd el királyságát.« (Chlodericus) lelkét csábította az uralom vágya és elhatározta, hogy megöli apját. Mikor (Sigibertus) kiment Colonia (Köln) városából, átkelt a Rajnán és úgy intézte dolgát, hogy a buconiai erdőben sétálhasson, majd déltájban elszunnyadt sátrában. Fia orgyilkosokat küldött ellene, és itt az említett sátorban meg is ölette. (Azt hitte, hogy) most már majd övé lesz a királyság. De Isten akaratából abba a verembe hullott bele, amelyet apjának ásott ellenség módjára. Követeket küldött ugyanis Chlodovechus királyhoz, hogy jelentsék neki apja halálát és ezeket mondják: »Atyám meghalt és most kincseivel együtt enyém a királysága. Gyere el hozzám, hogy kincseiből azt, ami tetszik, szíves jóakarattal átadjam.« Ő pedig így válaszolt: »Köszönöm jóakaratodat és arra kérlek, hogy odaérkező embereimnek mutasd meg mindazt, ami ezután a tied lesz.« (A király követeinek) megérkeztével megmutogatja apja kincseit. Mikor a követek megtekintették a különféle (drágaságokat), (Chlodericus) így szólt: »Apám ebbe a ládikába szokta az aranypénzeket rakni.« »Dugd csak bele a kezed – mondják a (király követei) – egészen a fenekéig és kerítsd elő mindet!« Mikor ezt megtette és mélyen lehajolt, az egyik felemelte a karját és szekercéjével széthasította az agyvelejét. Így (Chlodericus) ugyanarra a sorsra jutott, mint amit méltatlanul ő művelt az apjával.
Mikor Chlodovechus tudomást szerzett Sigibertusnak és fiának megöletéséről, ő maga is megjelent (Kölnben), összehívatta az egész népét és így szólt: »Halljátok, mi történt. Mikor én Scaldis (Schelde) folyón hajóztam, Chlodericus, rokonom fia nem tágított apja mellől és folyton azt hajtogatta, hogy én meg akarom ölni. Mikor aztán (Sigibertus) a buconiai erdőben járt, (fia) gyilkosokat bérelt fel ellene és megölette. De miközben apja kincseit kutatta, valaki őt is leszúrta. Ami engem illet, semmiképpen sem vagyok részes a dologban, mert én nem volnék képes rokonaim vérét ontani, ilyen istentelenségre vállalkozni. De ha már így történt, azt tanácsolom nektek, hátha elfogadhatónak találjátok: térjetek énhozzám, hogy az én védelmem alatt legyetek.« Mikor ezt hallották, összeverték pajzsaikat, helyeslőleg kiáltoztak, majd pajzsra emelték és így királyukká választották…"
– Tours-i Gergely: Historia Ecclesiastica Francorum. II. könyv 40.[13]
Jegyzetek
↑ abcdMerovingians 1 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2010. november 25.)
↑1802-ben lerombolták, egyedül a román stílusú Klodvig-torony (Tour Clovis) maradt meg, amely ma a IV. Henrik Líceum területén áll, a Panthéontól keletre.
Britannica Hungarica Világenciklopédia, (szerkesztette: Halász György, Széky János), elektronikus kiadás, Budapest: J.I.T. LEXIKON (2005)
Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4
_-_Clovis_roi_des_Francs_(465-511).jpg)
