I²C

Az I²C (Inter-Integrated Circuit) egy multi-master, multi-slave, csomagkapcsolt soros busz, melyet a Philips Semiconductor (ma NXP Semiconductors) fejlesztett ki.

Az I²C jellemzően kis távolságú, viszonylag alacsony sebességű IC és fedélzeti rendszerek közötti kommunikációra szokás alkalmazni.

2006. október 10 óta az I²C protokoll alkalmazásához már nem szükséges engedélyezési díjat fizetni, ez a felmentés azonban nem vonatkozik az NXP által kiosztott I²C slave címekre, azokért továbbra is fizetni kell.

Több versenytárs, mint például a Siemens AG (később Infineon Technologies AG, jelenleg Intel mobilkommunikáció), az NEC, a Texas Instruments, az STMicroelectronics (korábban SGS-Thomson), a Motorola (később Freescale, most az NXP), a Nordic Semiconductor és az Intersil, az 1990-es évek közepe óta I²C kompatibilis termékeket dobott a piacra.

Az 1995-ben az Intel által definiált SMBus az I²C részhalmaza, amely azonban kötöttebb szabályokat alkalmaz. Az SMBus egyik célja a robusztusság és az interoperabilitás előmozdítása volt, ennek megfelelően a modern I²C rendszerek jó pár eljárást átemeltek az SMBus-ból, néha támogatva mind az I²C, mind az SMBus-t.

A busz maximális távolsága elvileg 7,6 m, de jellemzően 2–3 m-en szokás alkalmazni.

Az I²C verziói

  • 1982-ben az eredeti 100 kHz-es I²C rendszert egyszerű belső buszrendszerként hozták létre az épületvezérlő elektronika számára, különböző Philips chipekkel.
  • 1992-ben az 1. verzió 400 kHz gyors módot (FM) és 10 bites címzési módot adott hozzá az 1008 csomópontos kapacitás növeléséhez. Ez volt az első szabványosított változat.
  • 1998-ban a 2. verzió hozzáadta a 3,4 MHz -es nagysebességű módot (HS) és kibővítette az energiatakarékossági követelményekkel.
  • 2000-ben a 2.1-es változat tisztázta a 2. verziót, jelentős funkcionális változások nélkül.
  • 2007-ben a 3-as verzió 1 MHz-es Fast-mode plus (FM+) (20 mA-es meghajtók használatával) és egy eszközazonosító mechanizmust adott a szabványhoz.
  • 2012-ben a 4-es verzió az új USDA (adat) és az USCL (óra) vonalakhoz 5 MHz - es ultragyors módot (UFM) adott a szabványhoz, és egy pull-up ellenállás nélküli push-pull logikával hozzárendelt egy gyártói azonosító táblát. Ez csak egy egyirányú busz.
  • 2012-ben az 5. változat kijavította a hibákat.
  • 2014-ben a 6. verzió két grafikont korrigált. Ez az aktuális szabvány.

I²C technikai jellemzők

I²C busz jellemző felépítése (a felhúzóellenállásokkal)

Az I²C az adatátvitelhez egy nyitott végű vezetékpárt használ, a soros adatvonalat (SDA) és a soros órajelet (SCL). A két vezetéket ellenállásokkal kell üzemi feszültségre húzni, a vezetékek jellemzően 5V, vagy 3,3V feszültséggel üzemelnek, de ettől eltérő feszültség-specifikáció sem kizárt.

A busz jellemzően 7 vagy 10 bites címzést alkalmaz, de esetenként a 16 bites megoldás is előfordul. Az átvitel jellemző sebességei:

Alacsony sebességű üzemmód 10 kbit / sec
szabványos üzemmód 100 kbit / sec
gyors mód (FM) 400 kbit / sec
gyors mód plusz (FM+) 1 Mbit / sec
nagysebességű mód (HS) 3,4 Mbit / sec

I²C a hardveres szinten

Minden I²C busz két jelből áll: SCL és SDA. Az SCL az órajel, az SDA az adatjel. Az órajelet mindig az aktuális busz-master generálja; egyes slave eszközök időnként alacsonyabb sebességre kényszeríthetik az órát. Ez az úgynevezett clock stretching, és a protokoll is tartalmazza ezt a funkciót.

Ellentétben az UART vagy SPI kapcsolatokkal, az I²C buszvezérlők "nyitott lefolyásúak", vagyis a jelvezetéket alacsonyra húzhatják, de magasra nem. Minden jelvezetéknek kell, hogy legyen egy felhúzó ellenállása arra az esetre, ha egyetlen eszköz sem használja azt, akkor a jelszint magas állapotba kerüljön "magától".

Az ökölszabály szerint a felhúzóellenállások mindig 4.7k-ok, de ez nem minden esetben válik be. Az I²C egy meglehetősen robusztus protokoll, de jellemzően csak rövid vezetékekkel (2-3m) használható. Hosszabb vezetékek esetén az alkalmazott ellenállások értékét érdemes csökkenteni.

Jelszintek

Az I²C jelszintjei jellemzően 5V, vagy 3,3V, amik, ha a TTL logikai szintjeik még összeegyeztethetőek, lehetővé teszik, hogy különböző jelszintű eszközöket is közvetlenül egy I²C hálózatba illesszünk. Ha a jelszintkülönbségek túl nagynak bizonyulnának, a kritikus részek közé jelszintváltót kell beiktatni.

I²C forgalmazás

Normál, 7 bites címzésű telegramváltás

Lépések
jel lépés leírás
1 Start Induláskor a master először az SDA-t, majd az SCL-t is alacsonyra húzza. Ez jelzés az összes hálózati résztvevő felé a forgalmazás indítására. Több jelenlevő master esetén az kommunikálhat, amelyik először húzza le az SDA-t. Összeakadás esetén a műveletet ismételni kell.
2 Címkeret (A6..A0) A 7 bites címzés esetén ez a tartalom megy ki először. Az MSB az első bit.
3 R/W A nyolcadik bit azt jelzi, hogy olvasási vagy írási művelet következik. (1: olvasás, 0: írás)
4 NACK / ACK A 9. bit Ennél a bitnél a master a címzett egység "reakcióját" várja. Ha az megkapta a telegram eddigi tartalmát, a 9. óraimpulzus előtt le kell húznia az SDA vonalat. Ha ezt nem teszi meg, a master arra fog következtetni, hogy az egység nem érhető el, folytatja a forgalmazást más egységekkel.
5 Adatkeret fogadása Az adatkeret hossza a protokoll által nincs szabályozva. Sok esetben a slave-ek, ha nagyobb adatmennyiséget kell forgalmazniuk, az egymást követő telegramokban más-más regiszterek tartalmát küldik el.
6 STOP Először az SCL, majd az SDA is magas állapotba lesz "eresztve" a master oldaláról.

10 bites címzésű telegramváltás

Lépések
jel lépés leírás
1 Start Megegyezik a 7 bites címzéssel; induláskor a master először az SDA-t, majd az SCL-t is alacsonyra húzza.
2 1. Címkeret (b11110xyz) Az első címkeret első 4 bitje "1". Az x lesz a cím 0. (MSB) bitje, az y az 1. címbit, a z pedig az R/W bit (1: olvasás, 0: írás).
3 2. Címkeret Ebben a keretben a master kiadja a további címbiteket is.
4 ACK A 2. címkeret utolsó (ACK) bitpozíciójában kell reagálnia a slave-nek, csakúgy, mint a 7 bites változatban.
5 A további forgalmazás - a kompatibilitás okán - megegyezik a 7 bites változattal.

Speciális funkciókra fenntartott címek


0000000 0 Általános hívás
0000000 1 Start bájt
0000001 X CBUS címek
0000010 X Különféle buszok számára fenntartott címek
0000011 X Jövőbeli fejlesztésekre fenntartva
00001XX X nagysebességű "master" kód
11110XX X 10 bites "slave" cím
11111XX X Jövőbeli fejlesztésekre fenntartva

Ismétlődő indulási feltételek

Néha fontos, hogy egy master sorozatban egyszerre több üzenetet is cserélhessen, anélkül, hogy a buszon lévő többi master belezavarna ebbe a forgalmazásba. Ilyenkor a kell a master-nek az "ismétlődő indulási feltételek"-et alkalmaznia.

A megismételt indítás érdekében az SDA-nak magasnak kell lennie, míg az SCL alacsony. Ezután az SCL-nek magasba vált, majd az SDA újra alacsonyra kerül, miközben az SCL magas.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az I²C című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Read other articles:

  لمعانٍ أخرى، طالع إسلام‌ أباد (توضيح). إسلام‌ أباد تقسيم إداري البلد إيران  التقسيم الأعلى محافظة أذربيجان الشرقية  إحداثيات 37°59′00″N 47°36′00″E / 37.98333333°N 47.6°E / 37.98333333; 47.6  تعديل مصدري - تعديل   إسلام‌ أباد هي قرية في مقاطعة سراب، إيران. عدد سكان ه...

 

Dutch Golden Age painter Portrait of Johannes Vollevens (lower right) in Jan van Gool's Nieuw Schouburg, 1750 Portrait of Gaspar Fagel, painted by Johannes Vollevens Johannes Vollevens (1649, Geertruidenberg – 1728, The Hague), was a Dutch Golden Age painter. Biography According to Houbraken he was born in 1654, the same year that took Fabritius by a stroke of fate,[1] and though there were few painters in Getruidenberg to copy from, he sketched and drew in charcoal so enthusias...

 

ELK1, miembro de la familia de oncogenes ETS Estructura tridimensional de la proteína ELK1.Estructuras disponiblesPDB Buscar ortólogos: PDBe, RCSB  Lista de códigos PDB1dux IdentificadoresSímbolo ELK1 (HGNC: 3321)Identificadoresexternos OMIM: 311040 EBI: ELK1GeneCards: Gen ELK1UniProt: ELK1Locus Cr. X p11.23               Ontología génica Referencias: AmiGO / QuickGO OrtólogosEspecies Humano Ratón Entrez 2...

Bus manufacturer Not to be confused with King Kong. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: King Long – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2019) (Learn how and when to remove this template message) King Long United Automotive Industry Co., Ltd 厦门金龙联合汽车工业有限公...

 

FrappsyPlayerAntarmuka awal FrappsyPlayer.Antarmuka awal FrappsyPlayer.PengembangInternet Media Network LimitedRilis perdana2014Rilis stabil1.0.5 Sistem operasiWindows: XP, Vista, 7, dan 8.PlatformIA-32 dan x64.Tersedia dalamInggris, Tionghoa, Spanyol, Rusia, Arab, Portugis, Prancis, Indonesia, Vietnam, Thai, Korea, Jerman, dan Polandia.JenisPemutar mediaLisensiPeroranganSitus webwww.frappsyplayer.com Berkas:FrappsyPlayer-Screenshot.jpgTampilan FrappsyPlayer ketika memutar video. Frappsy Play...

 

The Grand WazooAlbum studio karya Frank ZappaDirilisDecember 1972DirekamParamount Studios, Hollywood April – May 1972GenreJazz fusionDurasi37:05LabelRykodiscProduserFrank ZappaKronologi Frank Zappa Waka/Jawaka(1972)Waka/Jawaka1972 The Grand Wazoo(1972) Over-Nite Sensation(1973)Over-Nite Sensation1973 The Grand Wazoo adalah album jazz fusion oleh Frank Zappa, diterbitkan pada 1972. Daftar lagu The Grand Wazoo – 13:20 For Calvin (And His Next Two Hitch-Hikers) – 6:06 Cletus Awreetus-A...

Historic house in West Virginia, United States United States historic placeMaidstone-on-the-PotomacU.S. National Register of Historic Places Maidstone-on-the-Potomac after a fire (2009)Show map of West VirginiaShow map of the United StatesLocationBerkeley County, West Virginia, USANearest cityWilliamsport, MarylandCoordinates39°36′01.08″N 77°50′00.89″W / 39.6003000°N 77.8335806°W / 39.6003000; -77.8335806Built1741Architectural styleFederalNRHP ref...

 

This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: Royal Geographical Society – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2023) (Learn how and when to remove this template message) For the Canadian organisation, see Royal Canadian Geographical Society. British learned society Royal Geographical SocietyMain entrance from the Exhibition Road extensio...

 

Linkin Park discographyLinkin Park performing in August 2015 in Hockenheim, GermanyStudio albums7Live albums3Compilation albums2Video albums12Music videos68EPs10Singles35Soundtrack albums3Promotional singles20Remix albums2Demo albums16 American rock band Linkin Park have released seven studio albums, three live albums, two compilation albums, two remix albums, three soundtrack albums, 12 video albums, 10 extended plays, 35 singles, 20 promotional singles, and 68 music videos. Linkin Park was ...

St KildaOverviewStatusConverted to tram route 96Former connectionsLink to Windsor, Port Melbourne lineStations5ServiceTypeMelbourne suburban serviceHistoryOpened1857Closed31 July 1987TechnicalLine length4.5 kilometresNumber of tracksDouble track The St Kilda railway line is a former railway line in Melbourne, Australia. Operation This section does not cite any sources. Please help improve this section by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Fi...

 

Norwegian ski jumper Joachim Hauer in 2015 Joachim Hauer (born 2 February 1991) is a Norwegian ski jumper. Hauer made his World Cup debut in January 2014. His best individual result is a 3rd place, won in Nizhny Tagil in December 2015.[1] He hails from Oslo and represents the club Bækkelagets SK.[1] References ^ a b Joachim Hauer at the International Ski and Snowboard Federation Wikimedia Commons has media related to Joachim Hauer. This biographical article relating to Norweg...

 

Majelis Rakyat PapuaPeriode 2017–2022JenisJangka waktu5 tahunPimpinanKetuaTimotius Murib sejak 2017 PemilihanPemilihan terakhir2017Pemilihan berikutnya2022Tempat bersidangGedung Majelis Rakyat PapuaJayapuraIndonesiaSitus webwww.mrp.papua.go.id L • BBantuan penggunaan templat ini Majelis Rakyat Papua (disingkat MRP) adalah sebuah lembaga pemerintahan daerah otonomi khusus di provinsi Papua, Indonesia yang dibentuk berdasarkan Undang-Undang Nomor 21 Tahun 2001 tentang Otonomi Khusus Ba...

Plato, salah satu filsuf pertama yang membahas gagasan secara perinci. Aristoteles berpendapat bahwa banyak pandangan Plato pada asalnya Pythagorean. Gagasan atau ide dalam ilmu filsafat biasanya merujuk pada gambaran perwakilan mental suatu objek. Gagasan juga dapat menjadi konsep abstrak yang tidak mewakili gambaran mental.[1] Ide menurut Kamus Besar Bahasa Indonesia, diartikan sebagai rancangan yang tersusun di dalam pikiran; atau perasaan yang benar-benar menyelimuti pikiran.[...

 

Association football club in Northern Ireland This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Portadown F.C. – news · newspapers · books · scholar · JSTOR ...

 

Indian ecologist (born 1941) Jamuna Sharan SinghBorn (1941-12-26) 26 December 1941 (age 82)Allahabad, Uttar Pradesh, IndiaNationalityIndianAlma materUniversity of AllahabadBanaras Hindu UniversityKnown forEcosystems analysisEcophysiologyAwards1999 IBS Dr. Birbal Sahni Gold Medal1999 INSA Professor S. B. Saksena Memorial Medal1980 Shanti Swarup Bhatnagar Prize1984 Pitamber Pant Award1985 UGC Pranavanand Award2005 AWA Life Time Achievement AwardScien...

VII Copa COSAFA 2003 2003 COSAFA Cup Fecha 22 de febrero de 20035 de octubre de 2003 Cantidad de equipos 12 Podio • Campeón• Subcampeón• Tercer lugar  ZIM ZimbabueMWI MalauiSWZ SuazilandiaZAM Zambia Partidos 12 Goles anotados 25 (2.08 por partido) La Copa COSAFA 2003 fue la séptima edición del torneo de fútbol a nivel de selecciones nacionales de África del Sur organizado por la COSAFA y que contó con la participación de 12 selecciones de la regió...

 

Lihat pula: Daftar film yang diadaptasi dari DC Comics DC StudiosSebelumnyaDC Films (2016–2022)JenisDivisi[1]IndustriFilmGenrePahlawan superDidirikan17 Mei 2016; 7 tahun lalu (2016-05-17) (sebagai DC Films)1 November 2022; 16 bulan lalu (2022-11-01) (sebagai DC Studios)KantorpusatBurbank, California, Amerika SerikatWilayah operasiSeluruh duniaTokohkunci James Gunn (Ketua dan CEO) Peter Safran (Ketua dan CEO) Chantal Nong (Wakil Presiden Senior, Produksi) ProdukFilmMerekDC ...

 

The ConquerorPoster rilis teatrikalSutradaraDick PowellProduser Howard Hughes Dick Powell Ditulis olehOscar MillardPemeran John Wayne Susan Hayward Agnes Moorehead Pedro Armendáriz Thomas Gomez John Hoyt Penata musikVictor YoungSinematograferJoseph LaShellePenyuntingStuart GilmorePerusahaanproduksiRKO Radio PicturesDistributorRKO Radio PicturesTanggal rilis 02 Februari 1956 (1956-02-02) (Penayangan perdana-London)[1] 22 Februari 1956 (1956-02-22) (Penayangan p...

Higurashi no Naku Koro ni Logo-ul Higurashi no Naku Koro niHigurashi no naku koro ni(ひぐらしのなく頃に)Vârstă țintăShōnen/SeinenGenDramă, Horror, Mister, Psihologic Thriller, Supranatural Joc video: Higurashi no Naku Koro ni Higurashi no Naku Koro ni KaiDezvoltator(i)07th ExpansionGen(uri)Dōjin soft, Visual novelRating(uri)CERO: D (17+)Platformă(e)PC, PlayStation 2, Nintendo DSDată lansareAugust 2004 Alte date de lansare: Onikakushi-hen –10 august, 2002 Watanagashi-hen ...

 

Etzelkofen Etzelkofen pueblo y antigua comuna de Suiza Escudo EtzelkofenLocalización de Etzelkofen en SuizaPaís  Suiza• Cantón  Berna• Distrito Berna-MittellandUbicación 47°05′02″N 7°28′44″E / 47.083888888889, 7.4788888888889• Altitud 529 mSuperficie 2,8 km²Población[1]​ Parámetro no válido hab. (2014)• Densidad Expresión errónea: operador < inesperado hab./km²Lengua AlemánCódigo po...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!