A Hopman-kupa egy minden év januárjában megrendezett nemzetközi tenisztorna az ausztráliai Perth városában. A kupa találkozóin két egyes és egy vegyes páros mérkőzést játszanak.
A verseny gondolata három ausztrál teniszjátékos – Pat Cash, Paul McNamee és Charlie Fancutt – fejében fordult meg 1984-ben. Úgy látták, hogy szükség lenne egy olyan versenyre, amelyen nemzeti vegyes csapatok mérhetnék össze erejüket. Néhány évnyi érlelődés utána az ötletgazdák felkeresték Lucy Hopmant, a legendás ausztrál teniszjátékos és edző, Harry Hopman özvegyét, aki hozzájárult ahhoz, hogy az új torna a férje nevét viselje. A nyugat-ausztráliai kormányzat is támogatta az ötletet, így Perth lett a torna állandó helyszíne. A Hopman-kupa létrejöttét 1989 júniusában jelentették be, és december végén már meg is rendezték az első versenyt.[1][2]
A versenyt 2020-tól nem rendezték meg. Helyette ATP-kupa néven férfi csapatverseny került a versenynaptárba. Az ITF 2022 decemberében bejelentette, hogy újraindítja a Hoppmann-kupát. 2027-ig Nizza lesz a verseny helyszíne. 2024-ben a kupa elmaradt, mert az esemény időpontja túl közeli az olimpiához.
Az alábbi lista a Hopman-kupa győzteseit (és veszteseit) ismerteti, a döntők eredményével együtt.
Év
|
A döntő győztese
|
Eredmény
|
A döntő másik csapata
|
1989
|
Csehszlovákia
|
|
2 – 0
|
Ausztrália
|
|
1990
|
Spanyolország
|
|
2 – 1
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
1991
|
Jugoszlávia
|
|
3 – 0
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
1992
|
Svájc
|
|
2 – 1
|
Csehszlovákia
|
|
1993
|
Németország
|
|
2 – 1
|
Spanyolország
|
|
1994
|
Csehország
|
|
2 – 1
|
Németország
|
|
1995
|
Németország
|
|
3 – 0
|
Ukrajna
|
|
1996
|
Horvátország
|
|
2 – 1
|
Svájc
|
|
1997
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2 – 1
|
Dél-Afrika
|
|
1998
|
Szlovákia
|
|
2 – 1
|
Franciaország
|
|
1999
|
Ausztrália
|
|
2 – 1
|
Svédország
|
|
2000
|
Dél-Afrika
|
|
2 – 1
|
Thaiföld
|
|
2001
|
Svájc
|
|
2 – 1
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2002
|
Spanyolország
|
|
2 – 1
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2003
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
3 – 0
|
Ausztrália
|
|
2004
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2 – 1
|
Szlovákia
|
|
2005
|
Szlovákia
|
|
3 – 0
|
Argentína
|
|
2006
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2 – 1
|
Hollandia
|
|
2007
|
Oroszország
|
|
2 – 0
|
Spanyolország
|
|
2008
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2 – 1
|
Szerbia
|
|
2009
|
Szlovákia
|
|
2 – 0
|
Oroszország
|
|
2010
|
Spanyolország
|
|
2 – 1
|
Nagy-Britannia
|
|
2011
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2 – 1
|
Belgium
|
|
2012
|
Csehország
|
|
2 – 0
|
Franciaország
|
|
2013
|
Spanyolország
|
|
2 – 1
|
Szerbia
|
|
2014
|
Franciaország
|
|
2 – 1
|
Lengyelország
|
|
2015
|
Lengyelország
|
|
2 – 1
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2016
|
Ausztrália
|
|
2 – 0
|
Ukrajna
|
|
2017
|
Franciaország
|
|
2 – 1
|
Amerikai Egyesült Államok
|
|
2018
|
Svájc
|
|
2 – 1
|
Németország
|
|
2019
|
Svájc
|
|
2 – 1
|
Németország
|
|
2020−2022
|
Elmaradt
|
2023
|
Horvátország
|
|
2 – 0
|
Svájc
|
|
2024
|
Az olimpia miatt nem rendezték meg.
|
Jegyzetek
Források
- Past Results – Hopman Cup. Hyundai Hopman Cup. [2012. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.) (A korábbi évek eredményeit a Results – Past Results menüpontban kell kiválasztani.)
- Current Results. Hyundai Hopman Cup. [2012. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.) (Aktuális év eredményei.)