A Hold Me In Your Arms Rick Astley második stúdióalbuma, mely 1988-ban jelent meg az RCA kiadónál. A lemezt 2010-ben ismét kiadták, melyen remixek is helyet kaptak.[2]
Az album elkészítésében, és a dalok írásában a Stock Aitken Waterman producerek mellett Astley, Phil Harding, Ian Curnow is közreműködött, akik a dalok remixeit készítették el, de Daize Washbourn is közreműködött. Az album kiadása a stúdióban lévő tűzeset miatt néhány hónapot késett, mivel Astley felvételeinek egy része megsemmisült a tűzvészben. A Hold Me in Your Amrs című második stúdióalbum az utolsó közös munka a szerzőkkel, mivel Astleynek túlságosan elege lett a szépfiú szerepből, és egy teljesen önálló, eredetibb albumot készítsen a közeljövőben. Így jelent meg 1991-ben a Free című album, mely zenei stílusában teljesen más volt.
Az album méltán sikeres volt, és folytatta a debütáló album sikerét, melyről három kislemez lett Top 10-es helyezett. Az album platina és arany státuszt kapott, bár nem produkált akkora eladást, mint első Whenever You Need Somebody című albuma.
Az albumról kimásolt kislemezek mind Stock Aitken Waterman produkciók voltak, bár a She Wants to Dance with Me című dalt maga Astley írta, mely világsláger volt, és Európa számos országában is benne volt a legjobb 10 helyezett között. A Take Me to Your Heart és Hold Me in Your Arms című dalok voltak a következő dalok, melyek kislemezen is megjelentek, majd ezt követte a Giving Up on Love mely a 2. kimásolt kislemez volt Kanadában és az Egyesült Államokban. Később megjelent Európában is a 4. kislemezként. Az utolsó kimásolt dal az Ain't Too Proud to Beg című The Temptations feldolgozás volt, mely Amerikában és Japánban a 3. kislemezként jelent meg.
LP US RCA – 8589-1R[3] Minden dalt Rick Astley, írt, amelyet nem, azt külön jelezzük
Bónusz dalok 2010 megjelenés[4]
The Remixes