A településen akkor köszöntött be az első fordulat, amikor 1593-ban a nagy hatalmú Móri család feje, Móri Terumoto (1553–1625) daimjó felépítette várkastélyát. A Hirosima-dzsó, a Széles-szigeti kastély adott nevet a körülötte kifejlődő városnak is. A Móri, majd a Fukusima család uralma után az Aszano család birtokába került a város. Az 1868. évi Meidzsi-restauráció vetett véget az Aszano család uralmának. 1889-ben megyei rangú város lett és kiépült a kikötője. 1894-ben indult meg Kóbe és Simonoszeki között a Hirosimát is bekapcsoló vasúti forgalom. Az 1894–95. évi orosz–japán háborúban a császári főhadiszállást a Hirosima várkastélyban rendezték be. A város ipara, kereskedelme és oktatási intézményei rohamos fejlődésnek indultak.
1940-ben, a második világháború elején 350 000 lakosa volt.
1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy B–29-ese, az Enola Gay, amelynek Paul Tibbets ezredes volt a parancsnoka (a gépet Tibbets anyjáról nevezték el) atombombát dobott a településre. A bombát az amerikaiak Little Boy-nak, vagyis kisfiúnak nevezték el. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15±20% kilotonnaTNT-egyenértékű robbanó erővel rendelkező atomfegyver volt, „puska” típusú bombának megépítve. A vakító villanással és jellegzetes formájú, gomba alakú füstfelhő („gombafelhő”) kialakulásával kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket.
Két év múlva, 1947-ben Hirosima polgárai „Soha többé Hirosimát!” jelszóval tartották meg háromnapos Béke-ünnepségüket, ami azóta is a város legnagyobb ünnepe. 1949-ben a kormány a Béke és az Emlékezés Városává nyilvánította Hirosimát és rendkívüli mértékben támogatta az újjáépítést. A lakosok száma 1960-ra érte csak el a háború előtti lélekszámot, de 1972-ben már 534 000 ember élt a városban. II. János Pál pápa1981-ben meglátogatta az Atombomba Emlékmúzeumot, ahol beszédet mondott a Béke emlékparkban összegyűlteknek.
A város egyik nevezetessége is a háborúhoz köthető, az Atombomba-dóm.
Földrajza
Japán kikötőváros a Honsú sziget délnyugati a Szeto-beltenger öblének északi partján.[2] A várostól északra Csúgoku hegység, délre pedig a Japán-beltengerre néző Sikoku sziget található.[3]
Klíma
A település éghajlata speciálisnak tekinthető a hegyvonulatok védelme és a zárt beltenger hatásai miatt. Télen kevés a csapadék és enyhe a hőmérséklet, havazás ritka a tengeri szorosokon áramló hideg levegő hatására. Tavasszal az átvonuló ciklonok növelik a csapadék mennyiségét.[4]
Élelmiszer ipar szempontjából halászati központ, konzervipar fejlett. Nehézipara kikötő és védett hely miatt gép-, hadi-, hajóépítő ágazatokat foglal magában. Könnyűipara a környezeti alapanyagok miatt textil- és fafeldolgozáson alapul.[2]
A város leghíresebb iparvállalata az 1920-ban Toyo Cork Kogyo Co., Ltd néven alakult, 1927-től Toyo Kogyo Co., Ltd néven működő cég, amely 1931-től gyárt gépkocsikat, a Jujiro Matsuda (magyar átírással Macuda Dzsudzsiro) cégalapító és Ahura Mazda zoroasztrikus istenség (a „Bölcsesség Ura”) nevéből képzett Mazda (ejtsd kb. „madzüda”) néven, amely 1984 óta a cég hivatalos elnevezése is.[5] Jelenleg is a két hirosimai gyáregységben készülnek a Mazda MX-5 modellek és különböző városi terepjárók (CX-30, CX-5, CX-9, 2023 decemberéig a CX-8 is).[6]
Irodalom
Szentirmai József: Japán. 2. jav. és bőv. kiad., Bp., Panoráma, 1982
Robert Jung: A hamu gyermekei - Hirosima népe, Bp., Kossuth, 1965
Diószegi István et al.: 20. századi egyetemes történet (1890-1945). I. köt., Bp., Korona, 1997