Leghíresebb szerepei többek között Ophelia Franco ZeffirelliHamletjében, Marla Singer a Harcosok klubja című filmben, Bellatrix Lestrange a Harry Potter filmsorozatban, valamint Kate Croy Oscar-díjra jelölt megformálása A galamb szárnyai című filmdrámában. Golden Globe-díjra legutóbb A király beszéde című filmben nyújtott alakításáért jelölték. Ezen a filmen akkori házastársával, Tim Burtonnel dolgozott együtt. Továbbá szerepet kapott a 2020-ban bemutatott Enola Holmes című filmben is, Enola édesanyja, Eudoria Holmes szerepében.
Gyermekkora és családja
Bonham Carter Golders Greenben született, Londonban, Angliában. Édesanyja, Elena (született Propper de Callejón) pszichoterapeuta. Édesapja, Raymond Bonham Carter kereskedelmi bankár volt, az 1960-as évek alatt igazgató helyettesként képviselte a Bank of Englandet a Nemzetközi ValutaalapnálWashingtonban. Raymond egy híres angol politikus családból származott, Maurice Bonham Carter és Violet Bonham Carter, Asquith of Yarnbury bárónő (akinek az édesapja Anglia miniszterelnöke volt, H. H. Asquith) fia volt. Helena Bonham Carter anyai nagyapja, Eduardo Propper de Callejón, félig spanyol, félig pedig zsidó származású volt, és diplomataként szolgált a washingtoni Spanyol Nagykövetségen. Helena Bonham Carter zsidó anyai nagyanyja, Hélène Fould-Springer, Eugène Fould-Springer báró lánya volt, egy franciaországi születésű bankár, aki Achille Fouldtól és Mitzi Springertől származott. Utóbbi apja az iparos Gustav Springer volt. Hélène Fould-Springer nővére Liliane de Rothschild (1916–2003), francia filantróp, Élie de Rothschild báró felesége volt, másik nővére pedig Therese, David Pryce-Jones, angol író édesanyja volt.
Bonham Carternek két fiútestvére van, Edward és Thomas, unokatestvére, Crispin Bonham-Carter szintén színész. Amikor 5 éves volt, édesanyja idegösszeomlást szenvedett és ágyhoz volt kötve egy évig. Amikor 10 éves volt, édesapja is megbetegedett és később szélhűdést szenvedett egy operáció során, mikor az agyából távolítottak el egy jóindulatú daganatot. A stroke következményeképpen kerekesszékhez volt kötve.
Bonham Carter a South Hampstead-i középiskolában tanult, egy független leányiskolában, a londoni Hampsteadben, később pedig a Westminster Iskolában, egy koedukált, független iskolában, közel a Westminster-palotához.
Pályafutása
Bonham Carter nem kapott semmilyen hagyományos képzést a színészkedés területén. 1981-ben megnyert egy irodalmi versenyt és a pénzt arra fordította, hogy cikket jelentetett meg egy olyan újságban, melyben fiatal tehetségekről írtak.