Az Alpok lábánál, Északkelet-Olaszországban közvetlenül a szlovén–olasz határnál. A város az Isonzó és a Vipava folyók völgyének találkozásánál fekszik. A közelben találhatók a Collio-dombok, melyeken már régóta folyik a szőlőtermesztés és bortermelés.
Éghajlata
A város éghajlatát a bóra befolyásolja, amelynek köszönhetően bár gyakori a hideg, hegyekről leáramló levegő, az év nagy részében mégis a mediterrán, enyhe éghajlat a jellemző.
Nevének eredete
A város elnevezése a szlovén gorica („kis hegy”) szóból ered.
Történelme
Története a Habsburg uralomig
A település a prehisztorikus időkben már létezett, a kis falu az Isonzó egyik gázlójára épült. Tőle nem messze feküdt az Aquileia és Emona (Ljubljana) közti kereskedelmi út, melyet a Római Birodalom fénykorában építettek meg. A település nevének első említése egy 1001. április 28-án lejegyzett oklevélen szerepel: „quae sclavonica lingua vocatur Goritia”. Az oklevél egy birtokadományozást tartalmaz, amely szerint III. Ottó német-római császár IV. Ravennai Giovanninak és a veriheni grófnak, Friuli Eppsteinnek adja át a földterületet. A 11. században a város két részből állt: kiépült egy kormányzói várnegyed, felsőváros, mely az adminisztratív teendőket végezte és a felsőváros körül kialakult az alsóváros, amely magából a faluból, lakónegyedből állt, így szerepe nagyrészt kereskedelmi jellegű volt.
Az Olasz Királyság1915. május 23-án hadat üzent korábbi szövetségesének, a Monarchiának, néhány nappal később már meg is jelentek az olasz csapatok a város térségében. Görz városa súlyos károkat szenvedett el az isonzói csaták során, többször is gazdát cserélt, a frontvonal közel két éven át a város közvetlen közelében húzódott. 1918-ban az olasz csapatok bevonultak a városba, majd a saint-germaini békeszerződés alapján is az Olasz Királyság kapta meg. Görz városa Gorizia néven Veneto tartomány része lett. 1927-ben Venezia Giulia(wd) tartományhoz került, melynek székhelye lett.
A város története 1945-től
A második világháború alatt Gorizia Németország része lett, 1945-ig, amikor a szövetségesek szállták meg a területet, akik 1947-ig katonai kormányzást vezettek be, akkor került ismét Olaszországhoz, leszámítva néhány külső kerületet (Salcano, San Pietro), amelyeket Jugoszláviához csatoltak, így kialakult egy városon belüli nemzetközi határ. A régi vasútállomás egyik része Olaszországhoz, míg a másik része Jugoszláviához tartozott. 1948-ban a város elcsatolt keleti területein Josip Broz Tito építkezéseket kezdett, így kialakult egy önálló kisváros: Nova Gorica. Annak ellenére, hogy a határ Gorizia városban húzódott, nem beszélhettünk olyan helyzetről, mint az egykor szintén megosztott Berlin esetében, Jugoszlávia és Olaszország kapcsolata barátságos volt a második világháború utáni években. Jugoszlávia szétesése idején a tagköztársaságból elsőként kivált Szlovénia lett a továbbiakban határos a várossal. 1963-ban az Olaszországhoz tartozó területet betagolták az új Friuli-Venezia Giulia régióba, amelynek székhelyévé Triesztet tették meg. A Trieszt körüli vitatott területrészek helyzetét 1975-ben olasz–jugoszláv egyezményben véglegesítették.
2007. december 21-étől – Szlovéniának a schengeni egyezményhez történő csatlakozásával – a városon áthaladó határ elvesztette országokat elválasztó szerepét.
Látnivalói
A goriziai vár, melynek falait a középkorban építették, egykor adminisztratív és törvénykezési feladatokat látott el. A várban kápolna is található, amelyet Szent Bertalan tiszteletére építettek, és számos reneszánszfreskóval díszítettek.
A katedrális, melyet a 14. században kezdtek el építeni az első világháború idején csaknem teljesen megsemmisült. A katedrális barokk stílusú, számos stukkóval díszítve.
A legfontosabb templom Gorizia városában a Szent Ignác-templom, amelyet a jezsuiták építtettek 1680–1725 között. Az egyhajós templomot számos szobor díszíti, itt festette meg Szent Ignác dicsősége című freskóját Cristoph Tausch is.
A Lantiari grófok házában egykor császárok és pápák is megszálltak.
A vasútállomás és az előtte fekvő, a szlovén–olasz határ által középen kettészelt Európa tér.
Itt született
Környey István (1901–1988) orvos, ideggyógyász, az MTA tagja, a magyarországi idegsebészet úttörő alakja;
Pálffy József (1904–1988) magyar földbirtokos, szolgabíró, főispán, országgyűlési képviselő;
Ez a szócikk részben vagy egészben a Gorizia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.