Bár a Magyarország számára Ausztriától nagyobb függetlenséget követelő politikai erőkhöz tartozott, szerepet vállalt az 1867-es kiegyezés belpolitikai előkészítésében. Pénzügyminiszterként kulcsszerepe volt a magyar költségvetésben az 1870-es évek közepére fellépő válság megoldásában.
Pályája a szabadságharcig
1843-ban, 1847-ben Komárom vármegye országgyűlési követe lett, 1848. július 6-tól országgyűlési képviselő. 1844-ben a vármegye első alispánja. Politikai karrierje mellett a szakmai ranglétrán is emelkedett: 1847-ben személynöki ítélőmester, később nádori ítélőmester lett.
A szabadságharc leverése után 1849-ben hűségnyilatkozattal felérő emlékiratot írt Pázmándy Dénessel együtt Windisch-Grätzhez, de ekkor nem folytatta a politikai pályát, visszavonult birtokára.
1873-ban saját politikai erőt alapított, a Középpártot. Kilépése a Tisza Kálmán vezette balközép pártból annak végét jelentette (igaz, hogy egy olyan későbbi szövetség részeként, amelynek miniszterelnöke Tisza lett). „Erkölcsi tekintély dolgában mindjárt Deák Ferenc mellett foglalt helyet” – írta Ghyczyről évtizedekkel később a NyugatbanHalász Imre.
Pénzügyminiszter
Pártja véleményét ki sem kérve, az uralkodó hosszas rábeszélésre elvállalta a Bittó-kormány pénzügyminiszteri posztját. Ezt a pozíciót 1874. március 21. és 1875. március 2. közt töltötte be.
A pénzügyminiszterséget olyan időszakban vette át, amikor a költségvetés krónikus bajokkal küszködött. A kiegyezés utáni években gazdasági optimizmus lett úrrá az országon, sokan az adók csökkentését várták. A költségvetés valójában adóemelésre szorult, csak ezt senki nem merte kimondani. Ezt a szerepet és a népszerűtlenséget Ghyczy vállalta magára, utat törve utóda, Széll Kálmán adópolitikája számára.
„Az adófelemelések igazi apja Ghyczy volt. Széllnek már csak az adoptív-apa szerepe jutott. Ghyczy magára merte venni az adófelemelés indítványozásával járó szörnyű ódiumot s azután magával vitte ezt Igmándi magányába” – írta Halász Imre.
A Ghyczy előterjesztette 1875-ös költségvetés azt irányozta elő, hogy a költségvetés hiányából 13 millió forintot adóemelésekből fedezzenek. A költségvetés ellen azonban egykori szövetségese, Tisza kemény politikai hadjáratot indított és amikor 1875 februárjában pont Tisza vezetésével jött létre a „fúziós kabinet”, Ghyczy távozása elkerülhetetlenné vált. A fúziós egyezség szerint azonban utóda a Deák-párti Széll, az adóemelések híve lett.
Utolsó évei
1875-től 1879-ig ismét képviselőház elnöke, nagy segítsége volt Tisza Kálmánnak a T. Ház kézbentartásában. 1885-től haláláig a főrendiház tagja.
Komáromban2003. október 31-én avatták újra elkészített emléktábláját (Ryšavý Boldizsár kőfaragó munkáját) a Nádor utcában álló szülőháza helyén levő épület falán. Az eredeti táblát, Istók János szobrászművész alkotását 1908-ban avatták, amikor azonban 1945-ben Komárom magyar fennhatóság alól másodszor is Csehszlovákiához került, a magyarellenes atrocitáshullám közepette az emléktáblát szétverték és csak a bronz dombormű menekült meg, amelyet Csütörtöki András restaurált.[2]
Érdekességek
Erélyes házelnöki modora anekdoták tárgyává vált, amelyek közül Mikszáth Kálmán írt meg néhányat.[3]
Villám Judit: Ghyczy Kálmán In: Jónás Károly – Villám Judit: A Magyar Országgyűlés elnökei, 1848–2002. Almanach. Argumentum Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-446-225-1 85–89.
