Gheorghe Grigore Cantacuzino (Bukarest, 1832. szeptember 22. – Bukarest, 1913. március 22.) román jogász és politikus.[1] A 19. század végi Román Királyság egyik leggazdagabb embere volt, akinek fényűző életmódja filantrópiával, jó ízléssel és választékos műveltséggel párosult. Vagyona miatt „a nábob” (Nababul) néven is emlegették.[2] A korszak legjelentősebb értelmiségi és közéleti szereplői közé tartozott, és az évek során számos pozíciót töltött be; politikai karrierje csúcsát miniszterelnöksége jelentette 1904 és 1907 között.
Születésének dátuma nem teljesen egyértelmű. A legtöbb történész egyetért abban, hogy 1832. szeptember 22-én született Bukarestben,[4][5] de egyes források 1833. augusztus 22-ét[4] vagy 1837. szeptember 22-ét[6] adnak meg. A család 1846-ban Bécsbe költözött, mivel az apa ekkor már igen beteg volt, és a legjobb doktorokkal akarta kezeltetni magát. Az 1848-as forradalom kitörése után Linzbe vonultak.[7]
Miután a családfő 1849-ben elhalálozott, a fiatal Gheorghe Grigore Cantacuzinót anyja Párizsba küldte jogot tanulni. 1854-ben a Párizsi Egyetemen(wd) vizsgázott, majd 1858-ban a jogtudományok doktora lett Az innováció elmélete a román és a francia jogban disszertációjával. Tanulmányai alatt összeházasodott Zoe Bibescuval, aki azonban 1862-ben elhalálozott, Cantacuzino pedig ezután visszatért Havasalföldre. 1864-ig az Ilfovi Bíróság bírája és a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság tanácsosa, majd utóbbi elnöke volt. Újságíróként is dolgozott, és közel került a konzervatív ideológiához.[4][7]
Szakmai és politikai pályafutása
1864-ben csatlakozott a szabadkőművesekLes Sages d'Heliopolis páholyához, mivel azt remélte, hogy segítségükkel meg tudja szerezni Románia (az Egyesült Fejedelemségek) trónját. 1866-ban részt vett az Alexandru Ioan Cuza elmozdítását célzó ún. szörnyűséges koalícióban, majd szerepet vállalt az új alkotmány kidolgozásában. A trónt azonban nem sikerült megszereznie, helyette I. Károlyt nevezték ki fejedelemnek.[8]
Cantacuzino nagybirtokos nemesként a hagyománytisztelet képviselője volt, és a Konzervatív Párthoz csatlakozott. A korszak legjelentősebb értelmiségi és közéleti szereplői közé tartozott, és az évek során számos pozíciót töltött be:[9]
1866: fellebbviteli bírósági tanácsos és Prahova megye választókerületének képviselője
1869-ben polgármesterként ő volt az, aki összeházasította Károly hercegetWiedi Erzsébettel. Nevéhez fűződik többek között a bukaresti közösségi közlekedés elindítása az első omnibuszállomás kialakításával. Pénzügyminiszterként ő bocsátotta ki az első értékpapírokat. Közmunkaügyi miniszterként visszautasította, hogy a németekkel koncessziós szerződést kössenek a vasút fejlesztésére. Folytatta Vasile Lascăr reformjait, támogatta az iskolákat, és szerepe volt a Dél-Dobrudzsa megszerzését célzó tárgyalásokban.[9]
Politikai karrierje csúcsát miniszterelnöksége jelentette 1904 és 1907 között. Mivel azonban nagybirtokosként halogatta a földreformot, 1907-ben kitört Európa utolsó nagy parasztfelkelése, a román parasztháború, ami miatt le kellett mondania a miniszterelnökségről és a Konzervatív Párt vezetéséről, és népszerűsége is csökkent.[2]
Vagyona
Nagy vagyont örökölt, és bár ennek pontos mértéke ismeretlen maradt, hatalmas havasalföldi birtokai és nagyvonalú költekezése enged rá következtetni. A 19. század végi Román Királyság második leggazdagabb emberének tartották (a király után).[9] Levéltári dokumentumok szerint csak tartós javakba fektetett, amelyek családjához és fejedelmi rangjához méltóak voltak, és amelyek emléket állítottak nevének és hírnevének, tovább örökítve azokat az utókor számára. Egy 1887-es kiállításon például 8000 arany lejért (mai áron 90 000 euró) vásárolta meg Nicolae GrigorescuZsidó libával című festményét, ezzel is támogatva a művészt.[10]
1901-ben tették le a bușteni-i Cantacuzino-kastély alapkövét, amely 10 évig épült. A nyaralóként szolgáló kastély a legkorszerűbbek közé számított: víz- és elektromos hálózattal is felszerelték.[2] Cantacuzino azt akarta, hogy kastélya a király szinajaiPeleș-kastélyát is túlszárnyalja, és legalábbis az elhelyezkedés, panoráma szempontjából ez meg is történt.[11]
A Cantacuzino családnak már a 17. századtól kiterjedt birtoka volt Florești-en is, és Gheorghe Grigore Cantacuzino már gyermekkorától kezdve ott töltötte a nyarait. A bojári birtokot fényűző gazdagság jellemezte, és nem csak udvarház állt rajta, hanem hatalmas kertet és vadasparkot is létesítettek.[12] Legnagyobb lánya 1906-os halála után Cantacuzino úgy döntött, hogy lebontja az udvarházat, amelyhez annyi szép emlék kötötte,[13] és 1911-ben egy új Cantacuzino-palotát kezdett építtetni Berindey tervei szerint. A rokokó és neoklasszikus elemeket tartalmazó, 365 szobásra tervezett eklektikus épület alapjául a versailles-i Kis- és Nagy-Trianon-paloták szolgáltak. A herceg halálakor a palota még nem készült el teljesen, az örökösök pedig nem törődtek befejezésével, elhanyagolták. A háborúk, földrengések megrongálták, a 20. század második felében különböző célokra használták (menhely, szanatórium), a 21. század elejére igen romos állapotba került, a környékbeliek kifosztották, csak falai állnak.[14]
Bár kis dolgokban fösvénynek tartották, Cantacuzino nagylelkű adományozó volt: az 1877-es háború idején 50 000 lejnél többet adományozott pénzben és élelemben a katonáknak és családjaiknak, 1913-ban egy fogadáson pedig 225 000 lejt ajánlott fel a flotta, a repülés és a mentők számára. A flottának egy hajót is adományozott, amelyet róla neveztek el. Polgármesteri fizetését a városra fordította; a pénzből létesítették a bukaresti Bulevardul Regina Elisabeta(wd) sugárutat és a Carol park Cantacuzino-kútját, de szobrok és bölcsődék építését is támogatta.[2][10]
Halála
Cantacuzino 1913-ban hunyt el tüdőgyulladásban. A fényűző temetésen két katonaezred adta tiszteletét, a papokat tíz hintó vitte, és több kilométeres sor követte a menetet.[13]
Már 1899-ben felépíttette mauzóleumát a bukaresti Bellu temetőben; tervezője és kivitelezője Ion Mincu volt.[15] A fenségesen díszített, impozáns sírbolt fő termében nyugszik Cantacuzino és második felesége (Ecaterina), az alagsorban pedig további tizenegy családtag (közöttük a herceg anyja és első felesége).[16]
Családja
Apja Grigore Cantacuzino (1800–1849) követ, anyja Luxandra Kretzulescu. Gheorghe Grigore Cantacuzino öt testvér közül a legidősebb volt, és az egyetlen fiúgyermek, aki megérte a felnőttkort. Testvérei Maria (1834), Zoe (1836), Mihai (1837), Smaranda (1848).[7]
Első felesége és valószínűleg első és egyetlen igazi szerelme Zoe Bibescu volt, a Brâncoveanu-Mavrocordat uralkodócsalád nagy vagyont örökölő lánya, akivel 1855-ben, párizsi tanulmányai alatt házasodott össze. A párnak nem született gyermeke, Zoén pedig idővel mániás-depressziós pszichózis lett úrrá (amelyet akkoriban az orvosok „körkörös őrültségnek” neveztek, és nem tudtak kezelni), majd 1862-ben elhalálozott. Portréja negyven évvel később is a florești-i Cantacuzino-udvarház nagytermét díszítette, hamvait pedig Cantacuzino hazahozatta Párizsból és később a Bellu temetői mauzóleumában helyeztette el.[7]
Második felesége Ecaterina Băleanu volt, és nyolc gyermekük (hat fiú és két lány) született, két fiú azonban nem érte meg a felnőttkort.[4] Két fia, Mihail G. Cantacuzino 1907-ben és Grigore Gheorghe Cantacuzino(wd) 1913-ban szintén Bukarest főpolgármestereiként szolgáltak. Mihail később képviselő, majd igazságügy-miniszter lett.[17]
_Palace,_Bucharest,_Romania,_1898-1906,_by_Ion_D._Berindey.jpg)
.jpg)
