Erdők a Kőszegi-hegységben

Erdők a Kőszegi-hegységben
A Kőszegi-hegység a Szent Vid templommal és a Gyöngyös-patak völgyével
Ország	Magyarország
Elhelyezkedése
Erdők a Kőszegi-hegységben Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 21′, k. h. 16° 27′47.35, 16.45Koordináták: é. sz. 47° 21′, k. h. 16° 27′47.35, 16.45

A Kőszegi-hegység magyarországi területe egybeesik a Kőszegi Tájvédelmi Körzet hegyvidéki részeivel. A védett 4350,8 hektáron túl a felmért terület 4383,73 hektár. A terület jelentős része erdő, a fátlan élőhelyek aránya alig 2% (ebből 1% természetes élőhely, a többi valamilyen származtatott gyep).

A Kőszegi Tájvédelmi Körzetet 1980-ban hozták létre és az Őrségi Nemzeti Park felügyelete alatt áll. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal (OKTH) alapította a Kőszegi-hegység hazai oldala természeti értékeinek, tájképi adottságainak, kultúrtörténeti emlékeinek megőrzése céljából. A táj sok hasonlóságot mutat a Soproni-hegységgel, hiszen itt is jelentősek az alpesi hatások és nagymértékű a savanyú talajok aránya, ezért hasonló erdőtársulások alakultak ki.

Történelme

Kőszeg már az Árpád-korban tárnoki városnak számított. III. Ferdinánd adta ezt a rangot a városnak 1647-ben. Mivel Kőszeg a tárnoki városok körébe lépett ezért juttatásokat kapott, ekkor kaphatta az erdők jelentős részét. A városhoz tartozó erdők kiterjedése folyamatosan változott, mérete az egyes feljegyzések szerint a 16. században volt a legnagyobb. Később Kőszeg elvesztette ezeket az területeket, Nádasdy család tulajdonába kerültek. 1671-ben Bécsújhelyen Nádasdy Ferencet felségárulás miatt kivégezték. A Nádasdy-birtok jelentős részét gróf Esterházy Pál szerezte meg, majd az erőszakkal visszaszerzett erdőségek bizonyos részét visszaadta a városnak.

A 17. században az erdőkről az erdőszemélyzet gondoskodott, korábbi feljegyzések nincsenek az erdőművelésről. Később már rendeletekkel szabályozták az erdők művelését. Az első rendeletet Mária Terézia, majd a magyar helyhatóság adta ki. A város külön személyeket foglalkoztatott erre a célra, kezdetben két stájerországi erdész, majd erdőmester végezte el a feladatokat.

1857-ben készült el az első gazdasági terv. Ekkor a Felsőerdő több mint felét 40 éves vágásforduló mellett sarjerdő üzemben, kisebb részét viszont bükk szálerdő üzemben kezelték. Bükkösökben természetes úton történt a vetővágásos felújítás, ami általában jól sikerült. A tarvágásos sarjasztásoknál magfákat hagytak. A felújításra elég nagy hangsúlyt fektettek, a fiatal erdők tisztításáról viszont nem gondoskodtak. Ebben az időben nagymérvű alomgyűjtés folyt.

1886-87. évben készült el az a jegyzőkönyv melynek hatására átálltak a 100 éves vágásfordulójú szálerdő üzemmódra. Ebben az időben a bükk és a kocsánytalan tölgy számított a fő fajnak, idővel a fenyők aránya fokozatosan csökkent. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés ezt a területet sem kímélte. A rőti erdő, mint Burgenland egy része, Ausztriához került át. Később aztán 1923-ban a határmegállapító bizottság visszacsatolta a Csonka-Magyarországhoz. Ezek az erdők az állam tulajdonába kerültek az államosítás után, az állami tulajdonban lévő erdőket a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezeli.

A jelenkori felmérések alapján a Kőszegi-hegység erdőterülete 4336 ha, élőfakészlete folyamatosan változik (1565 ezer m³), hektáronkénti élőfakészlete átlagosan 336 m³/ha.

A történelem során az erdők aránya folyamatosan változott. Az ábra a mai helyzetet mutatja. Fő fajok bükk, tölgy és az erdeifenyő, a többi faj aránya alacsony. Az erdők folyamatosan gyarapodnak mind mennyiségileg, mind minőségileg. Folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás folyik az erdőkben, melynek köszönhetően a kezelt területen minden korosztály megtalálható az egyéves magonctól a több száz éves faóriásokig. Az erdő felújítása őshonos fajokkal mesterséges módon történik. Őshonos fajok: tölgy, cser, bükk, juhar, szil, kőris, vad gyümölcsök, hazai nyár, fűz, éger, hárs, nyír, fenyő. Egyik nagyon fontos tevékenység, hogy ezeken a területeken soha nem végeznek tarvágásokat és nagyméretű fakitermeléseket. Általában 10 éves ciklusokban csak egy-egy fát vágnak ki, a többi részt érintetlenül hagyják. Így próbálják a természetben megfigyelhető folyamatokat utánozni, mikor egy idős fa kidől, helyén fény hatására megjelenik az újulat.

Fontosabb fafajok pusztulása

Tölgypusztulás

Amikor tölgypusztulásról beszélünk, különbséget lehet tenni kocsánytalan és kocsányos tölgy pusztulási folyamatai között, ugyanis a betegségek mind megjelenési formájukban, mind a kialakulás szempontjából nem azonosak. Kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) pusztulása: Magyarországon először a Zempléni-hegységben jelentkezett 1970-ben, innen terjedt el az egész országban. Pusztulás látható jelei: levelek apróbbak, színük sárgás, korona pedig egyre ritkábbá válik, végül az egész fa elpusztul. A pusztulások okainak megállapítására többféle elmélet született. A kutatások megállapították, hogy a folyamat több tényező által okozott komplex betegség.

Kocsányos tölgy (Quercus robur) esetében 19. század végétől vannak adatok. Elterjedésének oka: talajvíz szintjének csökkenése, gyapjaslepke gradációja és a tölgy-liszharmat megjelenése. A tölgyek műszaki vágáskorán felüli tartása során gyakori a természetes eredetű csúcsszáradás. Ettől még sokáig eléldegél a fa, termést is hoz, azaz élettanilag nem jelentős a csúcsi növekedés leállása. Az utóbbi évek száraz klímája közrejátszott a csúcsszáradás erősebb kialakulásában.

Bükkpusztulás

Magyarországon először az 1990-es években figyelték meg a bükk (Fagus sylvatica) pusztulását a Börzsöny és a Mecsek területén. Komplex betegség látható jelei: levelek sárgulása, ágak elhajlása végül a fa elpusztul. A pusztuló törzseken gyakran megfigyelhető a bükk-gyapjastetű. Ezen kívül a pusztulást klimatikus tényező, gyengültségi kórokozó valamint a bóbitás bükkszú (Taphrorychus bicolor) is okozhatja. A szokásos fahasználati módszerek során a bükk törzskárosodása nagyobb mértékű, ennek oka, hogy vékony kérgű fafajok közé tartozik. Az ilyen erdőkben jóval kíméletesebben kell végezni a munkálatokat (dönteni, közelíteni). Továbbá ezen fajon gyakori a tuskósarj, amit nehezen lehet észrevenni. Szintén nehéz a 80 év feletti bükk barnabelűségét megítélni.

Fenyők pusztulása

A természetben nagyon sokk rovart és kórokozót találunk, melyek káros hatással vannak a fenyőkre. Erdeifenyő (Pinus sylvestris) elhalásának fő okai: gyökérrontó tapló tömeges elterjedése, szél- és hó törések, szú és egyéb rovarkárosítók tömeges elszaporodása. További jellemző kártevők a fenyőilonca (Evetria buoliana), mely gyenge erélyűnek mondható, tőle nehezen elkülöníthető az erdei fenyő hajtásgörbítő gomba (Melampsora pinitorqua), mely hajtástorzulást okoz. A fa tűit rágó rovarok közül legfontosabb az erdeifenyő bagolylepke (Panolis flammea), mely az utóbbi években csak mutatóban van jelen. A kártevők elszaporodása a nem megfelelő termőhelyeken álló, sínylődő monokultúrás erdei fenyvesekre jellemző. Mivel a Kőszegi-hegység területén e faj jól érzi magát, ezért a kártevők térhódítása nem jelentős.

A legnagyobb mértékű károsodást a lucfenyők (Picea abies) kénytelenek elviselni. Ezek a vadak kedvencei, 20-40 éves korosztályban alig találni ép egyedet. A törzs 2 m magasságig meg van rágva, elfeketedett rákos fekélyek, kalluszburjánzások láthatók rajta. Az idősebb lucokban ez nem tapasztalható, ugyanis az akkori vadállomány nagyságrendekkel kisebb volt. A luc a szarvashántást talán még túlélné, de az utána fellépő szúkárt már nem viseli el. A Kőszegi-hegység lucosaiban megfigyelhetünk egyéb xilofág rovarokat is, a legjelentősebb közülük a romboló fenyőcincér (Tetropium castaneum), fenyvescincér (Monochamus sutor), tövises cincér (Rhagium spp.). Gyakorinak mondható a nagy fenyőormányos (Hylobius abietis), luc gubacstetű (Sacchiphantes viridis).

Források

• Bartha Dénes: A Kőszegi-hegység vegetációja (Saját kiadás Kőszeg-Sopron, 1994).
• Dr. Varga Ferenc: Erdővédelemtan (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, 2001) 13., 19., 27. és 28. oldal
• Szabó Ilona: Erdei fák betegségei (Szaktudás Kiadóház, 2003)
• Mátyás Csaba: Az erdők nagy képeskönyve (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1986) 12. és 114. oldal
• Boda László és Orbán Róbert: A Kőszegi-hegység (B.K.L. Kiadó, Szombathely, 1999)