Az egyistenhit vagy monoteizmus az egy, élő, és személyes Istenbe vetett hit, illetve a róla szóló tanítás. Ellentéte a többistenhit. A Föld lakosságának mintegy fele tartozik a három nagy monoteista vallás (Ábrahámi vallások) valamely csoportjához, ezek a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám.
Történet
Ókor
A monoteizmus megjelenése az i. e. 3. évezredig vezethető vissza. A kristályosodási folyamat, mely szerint a félistenek (kisebb istenek) a legnagyobb Isten megnyilvánulásai, a hinduizmus korai fázisaiban is megfigyelhető. A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának képzete az ősi indiaiaknál, kínaiaknál, görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.[1]
Az egyistenhit bizonyított jelei már az ókori Egyiptomban is megtalálhatók. Ehnaton fáraó (i. e. kb. 1367–1350) nevéhez fűződik az Amarna-reform, amelynek során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Van olyan elképzelés, amely szerint a többistenhívő panteonok alapvetően korai monoteizmusokból alakultak ki, sőt Étienne Drioton szerint a henoteizmus is „látens monoteizmus”.
Az egyistenhit előzménye, az ún. henoteizmus megjelent a vaskoriDél-Ázsiában is (i. e. 1200–) a védikus időszakban.[2][3] Az ősi hindu teológia monista volt, de az imádatban nem volt szigorúan egyistenhívő, mert továbbra is fenntartotta sok isten létét, akiket a legfelsőbb lény, Brahman aspektusaként hirdettek.[4]
Az i. e. 1. évezredtől kezdve a zoroasztriánusok mindenekelőtt az egy Isten felsőbbrendűségében hittek: Ahura Mazdában mint „Mindennek Teremtőjében”,[5] aki a legfőbb lény mindenki más előtt.[6][7][8] Mindazonáltal a zoroasztrizmus nem volt szigorúan monoteista,[9] mert más jazatákat is tisztelt Ahura Mazdá mellett.[megj. 1]
↑Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 228. oldal, Gondolat Kiadó, 1977
↑Sharma, Chandradhar. Chronological Summary of History of Indian Philosophy, Indian Philosophy: A Critical Survey. New York: Barnes & Noble, vi. o. (1962)