Dzsedefptah egyiptomi herceg, Sepszeszkaf és Bunefer fia. Egyes adatok szerint Sepszeszkaf után mintegy két évig uralkodott is. Névgyűrűbe írt neve nem maradt fenn, vagy a királylisták olvashatatlan részein van. Mind Hafré, mind Sepszeszkaf neve után a torinói királylistán nagy hézag van. A szakkarai királylista a IV. dinasztiában kilenc uralkodót tartalmaz, az abüdoszi királylista viszont csak hatot. Kortárs adat egyáltalán nincs róla, ezért uralkodása nem bizonyos, az egyiptológusok egy része egyáltalán nem említi a királyok között. Manethónnál és Sextus Iulius Africanus királylistáján talán a Thamphthisz (ógörögül: Θαμφθις) névvel azonosítható.
A IV–V. dinasztia váltásának körülményei összességében a homályba vesznek. Annyi látszik bizonyosnak, hogy Sepszeszkaf főfeleségét, I. Hentkaueszt Uszerkaf, Ré főpapja vette feleségül, és ennek eredményeképp ő lett az V. dinasztia megalapítója. Nem tudjuk, hogy Sepszeszkaf fiai – köztük Dzsedefptah – hogyan estek ki a trónöröklésből, és miért kellett elfogadniuk Uszerkaf hatalmát. Van olyan elképzelés, miszerint Uszerkaf valójában nem alapított dinasztiát, hanem Hentkauesz és Sepszeszkaf gyermekei voltak a következő királyok. Ez esetben feltehető, hogy Dzsedefptah korai halála miatt Uszerkaf csak régensként uralkodott az anyakirálynő mellett, majd a trónöröklés szabályos rendben folytatódott a halála után.
Az egyiptológusok Dzsedefptah személyét a későbbi történetírók (Manethón és Africanus) Thamphthisz nevű uralkodójának azonosítása során vetették fel, aki náluk a IV. dinasztia utolsó uralkodója. Euszebiosz viszont már csak annyit írt róla, hogy „nem csinált semmi említésre méltót”, majd Eratoszthenész Pentatlosz egyáltalán nem említette. Edward Meyer 1887-ben egyszerű trónbitorlónak tartotta, akit ezért nem vettek fel a királylistákra. Jánosi Péter véleménye szerint Thamphthisz teljesen fiktív személy, ezért egyáltalán nem kell figyelembe venni. Wilfried Seipel és Hermann Schlögl Hentkauesszel azonosították. Wolfgang Helck viszont Hentkauesz egyik fiával, a papi tisztséget is viselő Dzsedefptahhal azonosította.
Titulatúra
- A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
| Ré fia |
|
pt.ḥ-ḏd.f („Ptah örökkévalósága”) |
Források
- Jürgen von Beckerath: Handbuch der ägyptischen Königsnamen, von Zabern, Mainz 1999, ISBN 3-422-00832-2
- Jürgen von Beckerath: Chronologie des pharaonischen Ägypten, von Zabern, Mainz 1997 ISBN 3-8053-2310-7
- Iowerth Eiddon Stephen Edwards: The Cambridge ancient history, Band 3. Cambridge University Press, Cambridge 2000, ISBN 978-0-521-07791-0
- William C. Hayes: The Scepter of Egypt, Band 1: From the Earliest Times to the End of the Middle Kingdom. Yale University Press, New York 1990 (Neuauflage), ISBN 978-0-300-09159-5
- Wolfgang Helck: Geschichte des Alten Ägypten. BRILL, Leiden 1981, ISBN 90-04-06497-4
- Peter Jánosi: Giza in der 4. Dynastie. Die Baugeschichte und Belegung einer Nekropole des Alten Reiches. Band I: Die Mastabas der Kernfriedhöfe und die Felsgräber. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 2005, ISBN 3-7001-3244-1
- Alan B. Lloyd: Herodotus, book II: commentary 99-182. BRILL, Leiden 1988, ISBN 978-90-04-04179-0
- Eduard Meyer, Johannes Duemichen: Geschichte des alten Aegyptens. Band 1 von: Allgemeine Geschichte in Einzeldarstellungen. Grote, Hamburg 1887
- Kim Ryholt, Adam Bülow-Jacobsen: The political situation in Egypt during the second Intermediate Period. Museum Tusculanum Press, 1997, ISBN 978-87-7289-421-8
- Wilfried Seipel: Untersuchungen zu den ägyptischen Königinnen der Frühzeit und des Alten Reiches. University of California, 1980
- szerk.: Shaw, Ian: Az ókori Egyiptom története. Debrecen: Gold Book Kiadó. Fordította: Kmilcsik Ágnes (2004). ISBN 963-425-022-X
- William Gillian Waddell: Manetho - The Loeb classical library; 350 -. Harvard University Press, Cambridge (Mass.) 2004 (Reprint), ISBN 0-674-99385-3
Ókorportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap
