A Dunáninneni evangélikus egyházkerület a II. Carolina Resolutio következtében az addigi biccsei evangélikus egyházkerületből 1735-ben úgy alakult, hogy a turóci egyházmegyét is hozzá csatolták a bányai evangélikus egyházkerületből. Ezenkívül a következő egyházmegyékből állott: pozsonyvármegyei, nyitrai, trencséni, árvai és liptói, melyek közül az utóbbi kettő nem sokkal ezután egyesülni volt kénytelen, alig maradván egyházuk.
Története
Ezeknek a türelmességi rendelet után megszaporodván egyházaik, csakhamar ismét szétváltak s a pozsonyvármegyei is valamivel még előbb elkülönült a pozsonyvárositól, melyből a XIX. század elején kivált a mosoni is. Az 1891–94. évi zsinaton elhatározott új területi rendezkedés alkalmával elvesztegette ezek közül az árvait, liptóit és turócit megnyerte viszont a fejér-komáromit, barsit, nagyhontit, és nógrádit. 1920 után annyira megcsonkult, hogy csak a mosoniból, a fejér-komáromiból, a nógrádiból és a nagyhontiból maradt egy-egy rész. Ez utóbbi kettőnek a maradékai egybeolvadván, ettől fogva csak három egyházmegyéből állott az egész kerület, melynek 1735-ben 15, 1791-ben 72, az új rendezés előtt 99, utána 163 anyaegyháza volt, s ebből mindössze 33 lett. A magyar felvidék visszacsatolásával 52-re emelkedett egyházainak száma, s a hazatértek a meglevő egyházmegyékbe osztattak be ez alkalomból is. Ez az állapot rövid ideig tartott, azután pedig 1952. júl. 1-én végleg megszűnt az egyházkerület. A felosztás előtti területén létezett tanintézetek (pozsonyi teol. akadémia, pozsonyi és selmecbányai lyceum, selmecbányai tanítóképezde) mind elvesztek.
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8
