Szalai és tavarnai báró Barkóczy László (Imreg , 1791 . január 9. – Pozsony , 1847 . december 13. ) egri kanonok, pankotai főesperes, ábrahámhegyi apát, majd székesfehérvári püspök .
Élete
Kisebb iskoláit Sátoraljaújhelyen és Pesten , a bölcseletet Kassán , a jog első évét Pesten hallgatta. Egyházi pályára lépvén, 1809 -ben a központi papnevelőbe küldetett Pestre, ahol tanulmányait elvégezvén, mint tollvivő, utóbb mint érseki szertartó nyert alkalmazást. 1815 -ben fölszenteltetvén, Jászladányban mint segéd két hónapot töltött; ezután a bogácsi plébánia vezetésével bizatott meg; itt két évig foglalkozván, 1818 . július 9-én miskolci plébánossá, rövid idő múlva ugyanazon kerület alesperesévé neveztetett ki. 1829 -ben lett egri kanonok . 1836 -ban mint pankotai főesperes és abrahámi apát a királyi táblához ment Pestre , s innen került 1837 . január 13-án a székesfehérvári püspökség élére.
Művei
Pásztori beszéd, melyet főpásztori székébe lett beiktatásakor… hiveihez mondott. Székes-Fehérvár, 1837
Dictio… dum regimen suae dioecesis ritu solenni capesseret. Albae-Regiae, 1837
Nőnevelés. Fenelon után. Pest, 1842
Az ő ösztönzésére és költségén jelent meg: Kalászok az élet köréből. Kornmann Rupert után. Székes-Fejérvár, 1839 Online
Források
Révai nagy lexikona . Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság . 1911–1935.
Ponori Thewrewk József: Magyarok születésnapjai . Első füzet, vagyis országgyülési emlény az 1843-44-iki országgyülés emlékezetére. Harmadik kiadat. Pest, 1861. Id. Poldini Ede és Noséda ny.
Új magyar életrajzi lexikon I–VI. Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub; (hely nélkül): Helikon. 2001–2007. ISBN 963-547-414-8