Az elveszett világ (eredeti címén Sir Arthur Conan Doyle's The Lost World) amerikai-ausztrál-kanadai-új-zélandi televíziós filmsorozat, amely 1999-ben indult, és az 1912-ben megjelent Sir Arthur Conan Doyle tudományos fantasztikus regényének, Az elveszett világnak filmes adaptációja. A sorozat első részét 1999. április 3-án vetítették, majd három évad után, 2002-ben befejezetlenül maradt. A sorozat három évadát megjelentették díszdobozos DVD kiadásban.
Történet
A 20. század hajnalán a kalandor és tudósprofesszor Edward Challenger és csapata expedíciót szervez, hogy bebizonyítsa, hogy létezik az elveszett világ a modern világban egyik elszigetelt részén. A rettenthetetlen csapat tagjai:
- George Edward Challenger professzor (Peter McCauley) – Az expedíció vezetője, aki reméli, hogy be tudja bizonyítani igazát a szkeptikus londoni tudóstársainak, és ezzel ismét elismert professzor lehet.
- Arthur Summerlee professzor (Michael Sinelnikoff) – a csapat legidősebb tagja, George Challenger kollégája, aki nem hiszi el Challenger professzor állításait, hogy létezik az elveszett világ. Fiatal korában arról álmodott, hogy beutazza a világot, de erre csak katonaként volt lehetősége.
- Lady Marguerite Krux (Rachel Blakely) – az önző pénzhajhász, aki csak önös érdekből tart az expedíció tagjaival. Ő az expedíció mecénása. Nem ismerte a szüleit, de jó neveltetést kapott, de szeretetet soha.
- Lord John Richard Roxton (William Snow) – gazdag nemes, vadász, akit a kalandvágy fűt. A családi örökséget azonban nem ő hanem testvére, William örökölte volna, de ő egy szafarin életét vesztette. Roxton magát okolta a történtekért, ezért is csatlakozott a csapathoz. Nagy vadászati tapasztalattal rendelkezik, mely sokszor kisegíti a csapatot a bajból.
- Edward "Ned" T. Malone (David Orth) – egy amerikai újságíró, az expedíciótól reméli, hogy ezzel az úti beszámolóval szerez magának elismerést és lenyűgözni ezzel lenyűgözheti menyasszonyát, ha túléli a megpróbáltatásokat. Eleinte újságkihordóként kezdte, majd saját erejéből küzdötte fel magát riporterré. Azzal szerzett magának nevet, hogy az első világháborúban hadi tudósítóként dolgozott, majd később a helyi újság halálozási rovatát vezeti. Attól tart, hogy a többiek gyávának hiszik, ezért a veszélyesebb helyzetektől sem riad vissza.
A felfedezésre egy hőlégballonnal indulnak, az feltérképezetlen Amazonas dzsungelébe. Miután a hőlégballon felrobban egy történelem előtti időben egy fennsíkon találják magukat. A csoportot segíti Veronica Layton (Jennifer O'Dell) a dzsungelben élő lány, akinek szülei egy kutatócsoport tagjai voltak és tizenegy évvel ezelőtt eltűntek. A harmadik évad közepén csatlakozik hozzájuk egy jövőből érkezett lány Finn (Lara Cox). A csapat küzd a túlélésért, félelmetes dinoszauruszokkal, törzsi fejvadászokkal, bennszülöttekkel és más rémisztő veszedelmekkel, hogy végre megtalálják a hazavezető utat.
Szereplők
Epizódok
Évad Epizódok
|
1. évad
|
2. évad
|
3. évad
|
1
|
Az utazás The Journey Begins (Pilot pt. 1)
|
Mindent vagy semmit All or Nothing
|
Az időutazás Out of the Blue
|
2
|
Csapdában Stranded (Pilot pt. 2)
|
Amazonok Amazons
|
Útonállók The Travelers
|
3
|
Túl az emberin More Than Human
|
Turista szezon Tourist Season
|
Szemet szemért An Eye for an Eye
|
4
|
Nektár Nectar
|
A kastély Stone Cold
|
Igaz szellem True Spirit
|
5
|
A félelem barlangja Cave of Fear
|
Isteni akarat Divine Right
|
Hasfelmetsző Jack nyomában The Knife
|
6
|
A megváltás Salvation
|
Csontemberek Skin Deep
|
Tűzeső Fire in the Sky
|
7
|
Vérszomj Blood Lust
|
London visszavág London Calling
|
Vadnyugati csetepaté Dead Man's Hill
|
8
|
Az idő szorításában Out of Time
|
A fogoly The Prisoner
|
Szent győzelem Hollow Victory
|
9
|
A megtalált paradicsom Paradise Found
|
A vadászat The Games
|
Boszorkányok éjszakája A Witch's Calling
|
10
|
Állat az emberben The Beast Within
|
Az örök ifjúság forrása The Source
|
Fegyverbe! Brothers in Arms
|
11
|
A sötétség népe Creatures of the Dark
|
Trófeák Trophies
|
Jégkorszak Ice Age
|
12
|
A kegyelet Tribute
|
A vudukirálynő Voodoo Queen
|
Végjáték The End Game
|
13
|
Földöntúli erő Absolute Power
|
Az őrangyal The Guardian
|
Fantomok Phantoms
|
14
|
Camelot Camelot
|
Kényszerhelyzet Under Pressure
|
A titok The Secret
|
15
|
A természet ellen Unnatural Selection
|
A törvényen kívüli The Outlaw
|
Az időgép Finn
|
16
|
Időről időre Time After Time
|
Áldott könyörületesség Quality of Mercy
|
Gyanú Suspicion
|
17
|
A nagylelkű apa Prodigal Father
|
A gonosz jele Mark of the Beast
|
Szélhámosok The Imposters
|
18
|
A születés jogán Birthright
|
Túlélők Survivors
|
Az elixír The Elixir
|
19
|
Feltámadás Resurrection
|
A kapitány átka The Pirate's Curse
|
A szállítmány Tapestry
|
20
|
A kiválasztott The Chosen One
|
A látogató The Visitor
|
A végzet hatalma Legacy
|
21
|
A jóslat Prophecy
|
A jelenés A Man of Vision
|
Csapdában Trapped
|
22
|
Barbárok eljövetele Barbarians at the Gate
|
Tűzgolyó Into the Fire
|
A vihar szíve Heart of the Storm
|
Érdekesség
- A sorozat jeleneteinek többségét Gold Coast-on Brisbane közelében Ausztráliában forgatták.
- Lara Cox a harmadik évad második felében jelent meg a sorozatban, mint Finn, de a második évad, az Amazonok című epizódjában Phoebe-t is ő alakította.
- A sorozatot megelőző két órás filmben William deVry játszotta Ned Melone szerepét, de a sorozat első epizódjában már David Orth-ot láthatjuk.
- Arthur Summerlee professzort az első évad végén megölték, de a második évadban szellemként visszatér.
- A harmadik évad több egymást követő epizódjában David Orth és Jennifer O'Dell pénzügyi okok miatt nem voltak jelen.
- Számos ausztrál színész játszott epizódszerepet a sorozatban többek között: Natalie Bassingthwaighte és Rebecca Gibney is.
4. évad
A 4. évadra, illetve a sorozat akármilyen befejezésére, akár egy film készítésére, a sorozat rajongói petíciót írattak alá, de eredménye nem lett. Az alkotók elhintettek egy-két részletet a 2002-re tervezett negyedik illetve az ötödik évadot illetően. Ilyen például, hogy Arthur Summerlee professzor valójában nem halt meg, hanem Avalonban él, a fennsík határában, ahol Veronica anyja is lakik, amely az elveszett világ tulajdonképpeni közepe.
Források
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sir Arthur Conan Doyle's The Lost World című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.