Arthur Roche 1950. március 6-án született Batley Carr kerületben, az angliaiWest Yorkshire megyében. Középiskolai tanulmányait követően a spanyolországiValladolidban tanult, 1975-ben itt szerzett teológiai laureátust. Még ugyanebben az évben pappászentelték hazájában, a Leedsi egyházmegyében. Itt teljesített szolgálatot különböző pozíciókban 1991-ig, amikor Rómában költözött. Itt teológiai licenciátust szerzett, majd pedig az Angol Kollégium spirituális vezetője lett. 1996-ban Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciája titárának nevezték ki, és címzetes pápai prelátusi címet is kapott.
2001. április 12-én II. János Pál pápa a Westminsteri főegyházmegye segédpüspökének, egyúttal rusticianai címzetes püspöknek nevezte ki. Május 11-én szentelték püspökké Cormac Murphy-O′Connor bíboros, westminsteri érsek vezetésével. 2002. július 16-án Leeds koadjutor püspökévé nevezte ki a pápa, majd két évvel később, David Konstant püspök nyugdíjazásával Leeds püspöke lett. Ezzel párhuzamosan angol nyelvű liturgiával foglalkozó nemzetközi bizottság elnökévé választották. Ez a bizottság készítette el a liturgikus szövegek új, hiteles, a Szentszék által jóváhagyott fordítását, melyet 2011 szeptemberétől vezettek be Angliában.
2012. június 26-án XVI. Benedek pápa kinevezte az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció titkáráva és ad personam érseki címet adományozott neki. Titkárként elsősorban a kongregáció prefektusának munkáját kellett segítenie, valamint a sajtóval való kapcsolattartást is ő intézte. Általában az ő aláírásával kerültek kibocsátásra a liturgiával kapcsolatos szentszéki iránymutatások, így például a koronavírus-járvány miatt elrendelt különleges intézkedésekről szóló dekrétumok.