Andrei-Ionuț Ursu (művésznevén: WRS , Bodzavásár , 1993 . január 16. –) román énekes, dalszerző és táncos. Ő képviseli Romániát a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon , Torinóban a Llámame című dallal.[1]
Magánélete
Andrei Bodzavásáron született 1993. január 16-án. Tizenkét évesen kezdett el táncolni néptáncot, később táncosként helyezkedett el és olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Inna , emellett neves televíziós műsorokban szerepelt, mint a Vocea României és a Românii au talent.[2] 2015 -ben a Shot együttes tagja lett. Két év után otthagyta a együttest és Londonba költözött.
Pályafutása
WRS 2021-ben egy zenei díjátadó eseményen
2020 -ban kezdte pályafutását, miután szerződést kötött a Global Records lemezkiadóval.[3] Első önálló dala, a Why ezután jelent meg, ami hamar milliós megtekintéseket ért el a YouTube-on.[4]
2021 . december 23 -án vált hivatalossá, hogy az énekes Llámame című dala is bekerült a Selecția Națională elnevezésű román eurovíziós nemzeti válogató 2022-es mezőnyébe.[5] A dal hivatalosan 2022 . január 3 -án jelent meg.[6] A dalt az előválogatóból a zsűri juttatta tovább az elődöntőbe, ahonnan továbbjutott a döntőbe.[7] [8] A március 5 -én rendezett döntőben az énekes dalát választották ki a nézők és a szakmai zsűri, amellyel képviseli Romániát a következő Eurovíziós Dalfesztiválon .[9] A dalfesztivál előtt Barcelonában , Londonban , Tel-Avivban , Amszterdamban és Madridban eurovíziós rendezvényeken népszerűsíti versenydalát.[10]
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 12 -én rendezett második elődöntő második felében adja elő.
Diszkográfia
Stúdióalbumok
Kislemezek
Why (2020)
No Weight (2020)
Hadi (2020)
La răsărit (2020)
All Alone (2020)
Tsunami (2021)
La Luna (2022)
Dalia (2022)
Don't Rush (2022)
Llámame (2022)
Lily (2022)
Közreműködések
Amore (İlkan Günüç, 2021)
Maui (Killa Fonic, 2021)
Leah (Iraida, 2021)
Jegyzetek
↑ WRS - Romania - Turin 2022 (brit angol nyelven). Eurovision.tv
↑ Un site de muzică . www.unsitedemuzica.ro
↑ Wrs lansează „Llámame”, piesa înscrisă în competiția națională de la Eurovision (ro-RO nyelven). VIRGIN RADIO ROMANIA , 2022. február 10.
↑ Popescu, Elena: Cine este WRS, artistul care a lansat piesa ”Dalia”. Vezi care este numele real al cântărețului (román nyelven). WOWBiz , 2022. február 14.
↑ Granger, Anthony: 🇷🇴 Romania: Selectia Nationala 2022 Semi-Finalists Announced (brit angol nyelven). Eurovoix , 2021. december 23.
↑ Granger, Anthony: 🇷🇴 Romania: Selectia Nationala 2022 Songs Released (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. január 3.
↑ Granger, Anthony: 🇷🇴 Romania: Selecţia Naţională Semi-Finalists Announced (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. február 10.
↑ Golightly, Thomas: 🇷🇴 Romania: Selecţia Naţională Semi-Final Results (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. február 12.
↑ Romania: WRS to Eurovision 2022 with 'Llámame' 🇷🇴 (brit angol nyelven). Eurovision.tv , 2022. március 5.
↑ Grace, Emily: 🇷🇴 Romania: WRS Announces Eurovision Pre-Party Tour (brit angol nyelven). Eurovoix , 2022. március 15.
Előadók
Döntő Első elődöntő Második elődöntő Visszalépett
Dalok
Döntő Első elődöntő Második elődöntő Visszalépett