Elena tehetségére már nagyon korán, hároméves korában derült fény, amikor anyjával közösen énekelték el a ”Sus în Deal în Poieniță” című dalt. Ezután legközelebb ötödik osztályosként került kapcsolatba az énekléssel, amikor a nemzeti gyerekpalota nevű kulturális központban képezte hangját.
Egy évvel később, 2001-ben a Mamaia fesztiválon láthattuk újra versenybe szállni, ekkor nem ért el kimagasló eredményt.
2003-ban ő lett a latin zenét játszó Mandinga együttes énekesnője, akikkel júniusban már ki is adták első albumukat, De Corazón néven.
2005 márciusában részt vettek az Eurovíziós Dalfesztivál román nemzeti döntőjén, ”My sun” című dalukkal. A versenyre ugyan nem sikerült kijutniuk, a számnak helyet adó lemez viszont egy év múlva arany minősítést kapott.
2006 januárjában megnyitotta saját tánciskoláját, Passitos néven. Egy hónappal később Elena kilépett a Mandiga-ból, és szólókarrierbe kezdett Laurentiu Duță producer segítségével.