Andorka Rudolf (Rezső) (született Fleischhacker Rezső Sándor) (Sopron, 1891. november 8. – Budapest, 1961. március 30.) magyar honvéd vezérőrnagy, diplomata, Andorka Rudolf szociológus édesapja.
Korán elmagyarosodott német polgári család sarja, apja Fleischhacker Fridolin, középiskolai tanár volt Sopronban. Rudolf fiatalon árván maradt, ezért az ingyenes soproni hadapródiskolába került. Ezután a Ludovika Akadémiára ment, amit 1914-ben fejezett be. Ezzel párhuzamosan jogot is végzett, valamint nyelveket tanult. Németül már gyerekkorában folyékonyan beszélt, később megtanult franciául és angolul is.
Az első világháborúban a 306. honvéd gyalogezred tisztjeként szolgált. Egy könnyebb és egy súlyos sebesülést szenvedett, utóbbi következtében majdnem amputálni kellett a karját. Ezután már nem a fronton, hanem a vezérkarnál szolgált, Stromfeld Aurél segédtisztje lett. Mellette maradt a világháború idején, a Károlyi-kormányzat időszakában és a Vörös Hadseregben is.[5] 1919 május-júniusában, a Tanácsköztársaság alatt részt vett a Vörös Hadsereg északi hadjáratában. A Horthy-rendszerben – bár átmenetileg Nyíregyházára vezényelték – nem származott hátránya a Vörös Hadseregben betöltött tisztsége miatt, s rövidesen ismét vezérkari tisztként szolgálhatott a „nemzeti hadseregben": a Fővezérség II. (hírszerző) csoportjánál működött.
1921-22-ben, Rigában katonadiplomataként vett részt a szovjet-magyar hadifogolycsere-tárgyalásokon. A Szovjetunióról küldött kitűnő jelentései alapján a vezérkar számításba vette őt a katonai szakelőadói szolgálatra. Még ebben az évben Bajnóczy József százados utódjaként katonai szakelőadó, azaz rejtett katonai attasé lett Prágában, követségi attasé diplomáciai rangban. A szolgálat legtehetségesebb tagjai közé tartozott, azon kevés katonai szakelőadó közé, akik diplomáciai fedőfoglalkozásukat, a külügyi beosztást is lelkiismeretesen ellátták. 1923-ban előléptették, II. o. követségi titkári címet kapott. Prágai posztját 1926 júliusig töltötte be. Katonai rendfokozata ekkor már őrnagy volt.[6] „Csehszlovákiából állítólag azért hívták vissza, mert a csehek hosszabb idő után rájöttek, hogy apám megszerezte a titkos kódjukat, amit egy cseh kém adott el neki. Bár konfliktushelyzet miatt kellett visszajönnie, a csehekről mindig nagyon kedvezően nyilatkozott, és partnereivel, a cseh katonatisztekkel mindig jó viszonyt ápolt.”[7]
Hazatérése után a katonai hírszerzésnél, a 2. osztályon teljesített szolgálatot. Következő, varsói kiküldetése előtt, 1927 decemberben Andorka névre magyarosított.[j 1] Külszolgálata idején, 1929-ben házasodott meg, felesége Verebély Tibor sebészprofesszor lánya volt.
1931-től 1934-ig Rőder Vilmos vezérkari főnök szárnysegédjeként szolgált. 1934-ben a katonai hírszerzés és elhárítás csúcsszerve, a VKF 2. osztály vezetőjének, Hennyey Gusztávnak volt a helyettese. 1935-37 között – már ezredesként – a Honvédelmi Min. Elnöki B. osztályának vezetője. 1937–38-ban a VKF 2. osztályát vezette. E tisztségében volt jelen a csehszlovákokkal a Felvidék egyes területeinek békés visszaszolgáltatásáról folytatott komáromi tárgyalásokon.[j 2] Németellenessége miatt fokozatosan elszigetelődött a honvédség tisztikarán belül. Hitlert őrültnek tartotta, s azt hangoztatta, hogy ha Németország kirobbantja, el is fogja veszíteni a háborút.[j 3] A kárpátaljai bevonulást németellenes lépésként értékelte és támogatta. 1939. január 13-ától a magyar fél vezetőjeként vett részt az oroszvégi határincidenst („vízkereszti csata”) követő cseh-magyar katonai tárgyalásokon.[j 4]
1939. május 8-ától[8] 1941. június 22-éig – már vezérőrnagyként – madridi nagykövet volt. Kinevezésével Teleki Pál miniszterelnök Spanyolországon keresztül kívánta tartani a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, elsősorban Franciaországgal, Angliával és Amerikával. Budapestet ugyancsak érdekelte, hogyan szándékozik Spanyolország elkerülni a tengelyhatalmakhoz való csatlakozást.[j 5] Andorka nagykövet Madridban a legjobb diplomáciai kapcsolatot az angolokkal építette ki, ugyanakkor – náciellenessége miatt – a német követséggel rendkívüli módon elhidegült a viszonya.[j 6][j 7] Spanyolországban találkozott Wilhelm Canarisszal, aki előre jelezte neki Lengyelország megtámadásának tervezett dátumát.[j 8]
Magyarország háborúba való belépését, illetve Teleki Pál öngyilkosságát követően a hivatalos politikával való szembenállását demonstrálandó azonnal lemondott tisztségéről.[j 9] Az angol követ felajánlotta neki, hogy menjen Londonba, ahol a későbbiekben egy magyar ellenkormány tagja lehetett volna, Andorka azonban visszatért Magyarországra.[j 10] Hazatérése után óva intette az őt magánbeszélgetésen fogadó kormányzót a Szovjetunió elleni hadba lépéstől.[j 11] Visszautasította a felajánlott, magas katonai pozíciót,[j 12] és nyugdíjba vonult. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke, illetve a magyar-belga részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatának igazgatótanácsi tagja lett. Rendszeresen publikálni kezdett a Magyar Nemzet, a Független Magyarország és a Független Magyar Újság című lapokban. Bár nem csatlakozott egyetlen párthoz sem, jó kapcsolatokat ápolt a náciellenes, demokratikus gondolkodású csoportokkal. Politikai kérdésekben Rassay Károllyal különösen jól megértették egymást.
1942-ben Schönherz Zoltán mellett tanúskodott a tárgyaláson. Szombathelyi Ferencnél is közbenjárt érdekében, de igyekezete sikertelennek bizonyult.[j 13]
Bár egy ideig foglalkoztatta a Habsburg-restauráció gondolata, politikailag egyre inkább balra, a szociáldemokraták felé tolódott.[j 14]
Közismert náciellenes nézetei miatt a német bevonulást követően az elsők között, 1944. március 22-én tartóztatta le a Gestapo. Mauthausenbe hurcolták,[j 15] ahonnan csak 1945 után, súlyos betegen szabadult ki. A szovjet titkosszolgálat Bakay Szilárd altábornaggyal együtt először Bécsújhelyre, a főparancsnokságukra vitte, ahonnan néhány hét múlva térhetett csak haza.
A háború után megmaradt a Vasútforgalmi Vállalat igazgatótanácsi tagjaként, majd röviddel később nyugdíjba ment. Az új rendszert illetően rossz előérzetei voltak, semmiféle politikai pozíciót, közszereplést nem vállalt.[j 16]
1949-ben megvonták tőle a nyugdíját. A következő év tavaszán az Államvédelmi Hatóság egy házkutatást követően letartóztatta. (Farkas Vladimir visszaemlékezése szerint a letartóztatás oka egy 1943-ban kelt, Szakasits Árpádnak írott levele volt, melyben a kommunisták hatalomra jutását megakadályozandó, a polgári erők és a szociáldemokraták összefogására ösztönzött.[j 17] Ugyancsak közrejátszhatott a tény, hogy az állambiztonság sikertelenül próbálta rábírni; utazzon Németországba, és informátorként épüljön be egykori közvetlen főnöke, a Hennyey Gusztáv vezette kommunistaellenes szervezetbe.) Az Andrássy út 60-ba vitték, hónapokig raboskodott ott, a kihallgatások során többször megverték, eltörték az egyik csigolyáját. Megpróbálták rábizonyítani, hogy idős angoltanárnője kém, aki rajta keresztül küldött utasításokat Szakasits Árpádnak.[j 18] Tárgyalás és ítélet nélkül a Kistarcsai Központi Internálótáborba vitték. A családját 1951 tavaszán kitelepítették Besenyszögre, a lakásukat elkobozták. Andorka Rudolfot 1953 szeptemberében háborús és népellenes cselekményekért állították bíróság elé, azzal vádolták meg, hogy segítette a nyilas hatalomátvételt. Mikor védekezésül felhozta, hogy abban az időben Mauthausenben raboskodott, a bíró közölte vele: „az nem számít”.[j 19] Elítélték, a váci börtönbe került, ahonnan 1954-ben, betegségére tekintettel engedték szabadon.[j 20]
Szabadulása után már csak alkalmi munkákat vállalt, éjjeliőrként dolgozott néhány napot, illetve filmben statisztált.
1956-ban tanúskodott a Szakasits-per újrafelvételi tárgyalásán.
1956 decemberében a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételi eljárásban mentette fel.[j 21]
1960-ban egy besúgó jelentése alapján az állambiztonság letartóztatta, de néhány nap múlva – Szakasits Árpád közbenjárására – elengedték.[j 22]
Hosszan tartó betegség után, 1961-ben hunyt el. Sírja a Farkasréti temető 38. parcellájában van.
Andorka Rudolf röviddel Spanyolországba kerülése előtt, 1938 végén kezdett naplót írni. Az egészen az 1944-es német fogságba kerüléséig rendszeresen vezetett füzeteket 1950-es letartóztatásakor az ÁVH elkobozta, a nyomozati anyagához csatolta, és szabadulásakor sem szolgáltatták vissza neki. Lőrincz Zsuzsa, az Új Magyar Levéltár korábbi párttitkára a hetvenes évek közepén készítette el könyvkiadásra azt a két füzetet, amelyek időközben az állambiztonságtól a levéltárhoz kerültek, és amelyekben az 1938 novemberétől 1940 végéig, illetve az 1941 novemberétől 1943 áprilisáig keletkezett feljegyzések találhatók. A további két (egyes feltételezések szerint három) füzet egyelőre nem került elő.