Alekszandr Grigorjevics Zarhi (oroszul: Александр Григорьевич Зархи; Szentpétervár, 1908. február 18. – Moszkva, 1997. január 27.) orosz szovjet forgatókönyvíró, filmrendező.
Az akkori főváros, Szentpétervár külvárosában született; sokgyermekes családban, apa nélkül nevelkedett. 1925–1927 között a leningrádi filmművészeti technikumban, utána a helyi proletkult filmrészlegénél tanult.
Indulásától kezdve bő húsz éven át a Szovkino, majd az ebből alakított Lenfilm munkatársaként Joszif Hejficcel közösen készítették filmjeiket.
1951-ben elváltak útjaik. Az 1950-es évek elejét a Szovjetunióban a művészeti élet teljes megmerevedése jellemezte, amikor már az is eredménynek számított, ha egy rendező filmkészítésre megbízást kapott. Zarhi a minszki filmstúdióban készített két filmet belarusz népi témákból, ezek egyike a „belarusz Lúdas Matyi” története volt (Furfangos Nyesztyerka); utána a Moszfilm Stúdió munkatársa lett.
Önálló rendezőként az Egymásra találtak című színes filmjével (1957) aratott jelentős sikert. Az Egymásra találtak igazi szocialista realista alkotás, mely a hruscsovi úgynevezett „olvadás” korának bizakodó hangját árasztja és morális megtisztulásra, a munkában bátor kezdeményezésre buzdít. Színhelye egy kohászati kombinát építkezése, ahol egy megkérgesedett munkásnő (Inna Makarova) alakítja) látszólag ellenáll udvarlójának, a munka gyorsításáért veszélyt is vállaló szerelőnek (Nyikolaj Ribnyikov alakítja), ám közben legyőzi saját gyengeségeit, abbahagyja az ivást, „megváltozik”, végül férjhez megy szerelméhez. Az optimista hangvételű, egyszerű történetet a külső helyszínek és a szereplők hiteles játéka teszik életszerűvé.
Ezután újabb hasonló, korabeli munkáskörnyezetben játszódó filmeket vártak el a rendezőtől. Következő filmjének cselekménye egy szibériai híd szerelési munkálatai körül bonyolódik A Csillagos jegy (1962) moszkvai fiatalok észtországi hely- és munkakereséséről szól, akik végül szintén „megjavulva” utaznak haza Moszkvába. A tanmese jelleghez járul „a dilettáns színészi játék, ami teljesen elviselhetetlenné teszi az élet szépségeit dicsérő szólamokat.”[1]
Önálló rendezőként Zarhi legismertebb alkotása az Anna Karenina, Lev Tolsztoj regényének filmváltozata. Ugyanekkor forgatta Szergej Bondarcsuk a másik nagy Tolsztoj-regény filmváltozatát, a Háború és békét. A szovjet kultúrpolitika igényelte a korábbi nyugati Tolsztoj-adaptációkat felülmúló, színvonalas orosz filmfeldolgozások elkészítését.
Az Anna Karenina parádés szereposztásban készült. A címszerepet Tatyjana Szamojlova, Vronszkijt, Anna Karenina regénybeli szerelmét a színésznő korábbi férje, Vaszilij Lanovoj játszotta. Központi szerepet kapott mások mellett Nyikolaj Gricenko (Karenin), Ija Szavvina (Dolly), Anasztaszija Vertyinszkaja (Kitty) és Jurij Jakovlev (Sztyiva Oblonszkij) is. Bár a film a regénynek inkább csak a szerelmi vonalát emelte ki, belföldön és külföldön egyaránt sikerrel vetítették.
Zarhi utolsó filmjét a szovjet állam első külügyi népbiztosáról (1918–1929), Georgij Vasziljevics Csicserinről készítette.