1885 óta ez az első angol kupadöntő, amiben ugyanaz a két csapat játszott, mint az előző szezonban. Akkor 1884-ben és 1885-ben is a Blackburn Rovers és a Queen’s Park mérkőzött meg egymással. Azt követően, hogy 2023-ig soha nem találkozott a két csapat kupadöntőben, sorozatban másodjára mérkőzött meg egymással a két manchesteri klub a sorozat utolsó mérkőzésén.
A Manchester City tizenkettedik, a Manchester United huszonkettedik döntőszereplése a kupában, amivel az utóbbi csapat megdöntötte a rekordot, amit korábban az Arsenal 2020 óta tartott és az előző szezonban a United beállított. A két manchesteri csapat 2023-ban is szerepelt a döntőben. Az elődöntőben büntetőkkel kiesett Coventry 2008 óta az első másodosztályú csapat lehetett volna, ami bejutott a döntőbe, akkor ez a Cardiff Citynek sikerült.
Első osztályú csapatként a Manchester City a harmadik körben csatlakozott a kupához. Itt a másodosztályú Huddersfield Town ellen játszottak és könnyen diadalmaskodtak is, Phil Foden duplájával, illetve Julián Álvarez, Jérémy Doku góljaival és egy öngóllal. Ez volt az egyetlen mérkőzés, amin a City nem Premier League-csapattal játszott a szezonban.[2] A negyedik fordulóban már nehezebb dolga volt a csapatnak, csak a 88. percben tudták kiharcolni a továbbjutást, Nathan Aké góljával, a Tottenham Hotspur ellen.[3] A nyolcaddöntőben a Luton Town következett, akik ellen ismét könnyen nyert a City, 6–2-es végeredménnyel kiejtve ellenfelüket. Erling Haaland ötször, Mateo Kovačić egyszer talált be, a korábbi mindössze 55 perc alatt szerezte összes gólját.[4] A negyeddöntőben a Newcastle United ellen mérkőztek meg, az északi csapat legyőzése se volt nehéz a címvédő számára, Bernardo Silva duplázott.[5] Az elődöntőben a Chelsea csapata ellen nyertek 1–0-ra, Silva találatával.[6] Ez a harmadik alkalom lesz, hogy a csapat sorozatban két döntőben szerepel, 1933 és 1934, illetve 1955 és 1956 után.
Manchester United
Első osztályú csapatként a Manchester United a harmadik körben csatlakozott a kupához, a harmadosztályú Wigan Athletic ellen játszottak. A United Diogo Dalot góljával és Bruno Fernandes büntetőjével nyert, idegenben.[7] A negyedik fordulóban a negyedosztályú Newport County meglepően nagy problémát okozott a csapatnak, annak ellenére, hogy 2–0-ás előnybe kerültek, két gólt is kaptak a 48. perc előtt. A United góljait Fernandes és Kobbie Mainoo, a Newportét Bryn Morris és Will Evans szerezték. A második félidő második felében viszont már nem esett nehezére a Unitednek kiejteni alacsonyabb rangú ellenfelét, Antony és Rasmus Højlund találataival a végeredmény 4–2 lett.[8] A februári nyolcaddöntőben a manchesteriek ellenfele a Nottingham Forest volt, a United a 89. percben tudta csak kiharcolni a továbbjutást, Casemiro góljával.[9] A negyeddöntő egy emlékezetes rangadó volt a Liverpool ellen, a United kétszer is hátrányba került. Scott McTominay már a tizedik percben előnybe helyezte csapatát, de a félidő vége előtt a Liverpool kétszer is betalált, három perc alatt. A 87. percig úgy tűnt, hogy a United kiesik, amíg Antony be nem vette Caoimhin Kelleher kapuját. A hosszabbítás első félideje végén Harvey Elliott góljával ismét hátrányba került a United, de Marcus Rashford 112. percben szerzett egyenlítő gólja, majd Amad 121. perces győztes találata az elődöntőbe küldte a Vörös Ördögöket.[10] Az elődöntőben a Coventry City csapata ellen nyertek, büntetőkkel. Dalot, Christian Eriksen, Fernandes és Højlund mind értékesítették büntetőjüket, míg a Coventry játékosai közül Callum O’Hare és Ben Sheaf kihagyták sajátjukat.[11] A United 2004 és 2005 óta fog először sorozatban két évben a kupadöntőben játszani.
Az első percben már büntetőt kaphatott volna a City, miután Haaland összeütközött egy United-védővel, de a bíró szerint szabálytalanság nem történt. Mindkét csapatnak voltak nagyobb lehetőségei, az első 20 percet a City dominálta, de a United kiemelkedően védekezett és egy védelmi hibát végül ki tudott használni, miután Gvardiol átfejelte kapusa felett a labdát, amire lecsapott Garnacho és a 30. percben előnybe helyezte a Vörös Ördögöket. Kevesebb, mint tíz perccel később ismét betalált a United egy ellentámadás után, ezúttal Kobbie Mainoo góljával, Bruno Fernandes gólpassza után. A két játékos az első tinédzserek lettek, akik betaláltak a kupa döntőjében Cristiano Ronaldo óta (2004). A félidőt így 2–0-ás előnyben zárták a manchesteri vörösök.
A félidőben kettőt is cseréltek a kékek, Kovačić és Aké helyére Akanji és Doku érkezett. Ezt követően a City ismét erősen kezdett, nagy nyomás alá helyezve a Unitedet és az 55. percben majdnem ki is egyenlítettek, mikor Haaland eltalálta a felső kapufát egy erőteljes lövéssel. A 60. percben Onanának kellett nagyot védenie, miután Kyle Walker a tizenhatoson kívülről a kapura küldte a labdát. Haaland ismét a földre esett a 75. percben a tizenhatoson belül, de ezúttal se kapott büntetőt. Sok próbálkozás után a 87. percben tudott szépíteni a City, Doku találatával, de ez nem volt elég a győzelemhez. Szakértők szerint a United teljesítménye „össze se volt hasonlítható a szezon többi részével,” Ten Hag két éve egyik legjobb mérkőzésének nevezve a találkozót.[19]
Asszisztensek:[1] Harry Lennard, Nick Hopton
Negyedik játékvezető:Simon Hooper Tartalék játékvezető: Tim Wood
Videóbírók:Michael Oliver, Peter Bankes, Stuart Burt
Szabályok
90 perc játékidő.
30 perc hosszabbítás döntetlen esetén.
Ha ekkor sincs döntés, akkor tizenegyesek következnek.
Kilenc cserejátékos nevezhető.
Öt játékos cserélhető, a hosszabbításban még egy cserelehetősége van mindkét csapatnak. A cserékre három alkalommal van lehetőség, amelybe nem számít bele a félidő, a hosszabbítás előtti szünet és a hosszabbítás félideje.